Vádat emelnek a PIDZS dzsenini vezetője ellen, akinek letartóztatása a Hajnalhasadás-hadművelethez vezetett

0

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője vasárnap közölte, hogy a Sabak belbiztonsági szolgálat nyomozása befejeződött a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető tagja ellen, akinek letartóztatása elindította azt az eseményláncot, amely a Hajnalhasadás-hadművelethez vezetett Gázában.

A nyomozati anyagot továbbították a katonai ügyészségnek, amely közölte, hogy vádemelést kíván tenni Basszám Szaadi ellen.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a Szaadi ellen hamarosan benyújtásra kerülő vádemelés magában foglalja a terrorcsoportban (PIDZS) való tagság, az említett terrorcsoport javára végzett műveletek, uszítás és terrorizmus támogatásának vétségeit.

A hadbíróság vasárnap kiterjesztette Szaadi előzetes letartóztatását augusztus 25-ig.

Az izraeli biztonsági erők augusztus 2-án éjszaka tartóztatták le Szaadit a dzsenini menekülttáborban (Palesztin Hatóság területe) a vejével együtt.

Amikor a harcosok behatoltak Dzseninbe, terroristák tüzet nyitottak rájuk. Az erők viszonozták a lövéseket, és többüket eltalálták. A Palesztin Hatóság Egészségügyi Minisztériuma szerint a biztonsági erők megöltek egy palesztint.

Az izraeli csapatok körében sérülés nem történt. 

A házkutatás során a biztonsági erők lőfegyvereket, lőszereket és készpénzt találtak, amelyet Szaadi rejtett el.

A 61 éves Szaadi korábban hétszer ült börtönben Izraelben.

A Sabak szerint az elmúlt hónapokban Szaadi „még keményebben dolgozott a Palesztin Iszlám Dzsihád műveleteinek helyreállításán, amelyben ő állt a szervezet jelentős katonai erejének létrehozása mögött Szamáriában általában, és különösen Dzseninben”.

„Jelenléte jelentős tényező volt a szervezet ezen a területen dolgozó operatívjainak radikalizálódásában” – tette hozzá a Sabak.

A letartóztatást követő reggelen az Izraeli Védelmi Erők lezárta az utakat a Gázai övezet közelében, és bejelentette a vonatforgalom felfüggesztését Askelontól délre a páncéltörő rakétatámadások aggodalma miatt.

A határhoz közeli közösségekre vonatkozó zárlat a következő napokban is folytatódott. Majd augusztus 5-én az Izraeli Védelmi Erők kiiktatta a Palesztin Iszlám Dzsihád észak-gázai parancsnokát, Tajszir Dzsabarit, a három napig tartó „Hajnalhasadás-hadművelet nyitányaként.

A Palesztin Iszlám Dzsihád továbbra is Szaadi és az adminisztratív fogságban tartott, Khalil Awawda – egy Hebronhoz közeli falu lakosa és a terrorszervezet aktivistája, továbbá 165 napja éhségsztrájkot folytat – szabadon bocsátását akarja.

Izraeli tisztviselők szerint a hírekkel ellentétben Izrael nem járult hozzá a konfrontációt kirobbantó két fogoly szabadon bocsátásához.

,,Az egyiptomiak kérték, és mi pedig elősegítjük a párbeszédet. Biztosak akarnak lenni abban, hogy a két fogvatartott rendben van. Ez egy kényes kérdés, és beszélni fogunk róla az egyiptomiakkal. Mindenesetre nem vállaltuk, hogy szabadon engedjük őket.”

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .