Gantz a helyzetértékelés után: A Palesztin Iszlám Dzsihád elleni offenzív erőfeszítés folytatódik

0

Avi/ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter szombaton utasította az izraeli hadsereget, hogy folytassa a támadó akciókat a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen a Gázai övezetben, közölte hivatala.

Gantz reggel helyzetértékelést tartott az Izraeli Védelmi Erők parancsnokával, Aviv Kochavi altábornaggyal és más magas rangú katonai és védelmi tisztviselőkkel.

,,A védelmi miniszter elrendelte a Palesztin Iszlám Dzsihád elleni offenzív erőfeszítések folytatását, hangsúlyt fektetve az Izrael elleni rakétatűz meghiúsítására irányuló műveletekre” – áll a közleményben.

Gantz továbbá elrendelte a segítség nyújtást a déli lakosoknak, akik tegnap este óta rakétatámadások alatt vannak.

Az Izraeli Védelmi Erők szárazföldi és légi akciói a Gázai övezetben a Palesztin Iszlám Dzsihád posztjai ellen:

Jáir Lapid miniszterelnök és Gantz szintén tárgyalásokat folytatott a Gázai övezetben zajló harcokról.

„A miniszterelnök és a védelmi miniszter megvitatta a Hajnalhasadás-hadművelet előrehaladását és a tervezett művelet folytatását” – áll Lapid hivatalának közleményében.

A felek a nap folyamán ismét összeülnek a hadsereg Tel-Aviv-i főhadiszállásán. Estére összehívták a diplomáciai-biztonsági kabinetet.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató idézte a Gázai Energiaügyi Hatóság bejelentését, hogy a Gázai övezet egyetlen erőműve ma déli 12 órakor teljesen leáll, ennek oka ,,a jelenlegi körülmények és az, hogy nem lehet üzemanyagot importálni az állomásra”.

A szervezők hivatalosan bejelentették, hogy a biztonsági helyzet miatt nem kerül megrendezésre a Juventus–Atletico Madrid mérkőzés Tel Avivban.

Szombat délelőtt is folytatódtak a gázai rakétatámadások és a rájuk adott izraeli légicsapások.

Izraeli légicsapás a Gázaváros déli részén

Délelőtt két izraeli katona megsérült Nirimben. A katonák egy civilnek próbáltak segíteni, aki megsérült egy korábbi támadásban, de nem jutottak el az óvóhelyre a második támadássorozatkor. Könnyű srapnel okozta sérülésekkel kórházba szállították őket.

Az Izraeli Védelmi Erők Twitteren közölte, hogy az Egoz elit kommandós egység csapást mért a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik megfigyelőállomására a Gázai övezet határa mentén.

Harci helikopterek további 3 megfigyelőállást bombázták le a gázai határ mentén.

A Hamász terrorszervezet vezette Gázai Egészségügyi Minisztérium eddig 12 halottról és 84 sérültről számolt be.

Az Izraeli Védelmi Erők reggeli becslése szerint a Hajnalhasadás-hadművelet első 15 órájában mintegy 160 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre. Mintegy 30 rakéta nem jutott át a határon, a Vaskupola rakétavédelmi rendszer elfogta a lakott területekre tartó lövedékek 95%-át azaz mintegy 60 rakétát.

,,Egyhetes harcra készülünk a politikai szint irányítása alatt” – nyilatkozta szombat reggel az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Ran Kochav dandártábornok. ,,Ha lehetséges lerövidíteni – lerövidítjük. Ha szükséges: Nem Tajszir Dzsabari az utolsó célpont a Palesztin Iszlám Dzsihádban. A hadművelet folytatódik.”

A Kan körádiónak nyilatkozva hozzátette, a hadsereg nem zárja ki a szárazföldi bevonulás lehetőségét Gázába. 

A Gázai övezet második legnagyobb terrorszervezetének, a Palesztin Iszlám Dzsihádnak a szóvivője az iráni médiának azt mondta, a terrorszervezet ,,eltökélt, hogy folytassa a hadműveletet, és károkat okozzon a cionista entitásnak”.

Mindeközben Egyiptom közvetítésével megkezdődtek a harcok befejezésére irányuló tárgyalások. 

Megjegyzendő, hogy az izraeli kilőtt rakéták mindegyikét a Palesztin Iszlám Dzsihád lőtte ki, és az övezetet uraló Hamász terrorszervezet nem vesz részt a harcokban. A Hamász csatlakozása azonban gyors eszkalációhoz vezethet. 

A rakétatámadások és az arra adott megtorló csapások éjszaka és reggel is folytatódtak. Az izraeli hadsereg az első 15 órában 40 Palesztin Iszlám Dzsihádhoz tartozó katonai posztot bombázott le.

A célpontok között volt legalább hat fegyvergyártó műhely, két fegyvertároló, hat megfigyelőállomás és öt rakétakilövő állás.

Mindeközben az éjszaka folyamán az izraeli biztonsági erők letartóztattak 20 terrorizmussal gyanúsított palesztint Júdea és Szamáriában, 19 közülük a Palesztin Iszlám Dzsihád tagja.

A letartóztatottakat átadták a biztonsági szolgálatoknak kihallgatásra. Az izraeli csapatok körében a művelet során sérülés nem történt.

Izrael hétfő éjszaka Dzseninben (Palesztin Hatóság területe) letartóztatta a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet szamáriai vezetőjét, Basszám Szaadit. A letartóztatás a feszültség fokozódásával és a harcok kirobbanásával fenyegetett. A hadsereg keddtől az orvlövész és páncéltörő rakétatámadásokra készülve lezárt több utat a gázai határ közelében, és több közösséget kvázi zárlat alá helyezett. A terrorszervezet válaszreakciója mellett a hadsereg a kezdeményezés lehetőségére is felkészült, és végül az utóbbi forgatókönyvet alkalmazta.

A rakétatámadások pénteken mintegy három órával az után indultak, hogy az izraeli hadsereg elindította a Hajnalhasadás-hadművelet a Gázai övezetben, több sorozat légicsapással célozva a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet posztjait.

A hadművelet nyitányaként likvidálták a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető parancsnokát, Tajszir al-Dzsabarit, aki Baha Abu al-Ata utódja volt, akit az izraeli hadsereg 2019 novemberében ölt meg.

,,Izraelben megértették, hogy mindenképpen ‘robbanás’ lesz, a kérdés csak az volt, hogy mikor és ki indítja el. A Hajnalhasadás-hadművelet viszonylag erősen indult, egy a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik parancsnokának kiiktatásával és további támadásokkal. Célja, hogy a harcot csak a Palesztin Iszlám Dzsihád ellen folytassák, a Hamász bevonása nélkül” – jellemezte a helyzetet a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szakértője.

A rakétatámadások közepette Jáir Lapid miniszterelnök és Beni Gantz védelmi miniszter péntek este sajtótájékoztatót tartott az Izraeli Védelmi Erők tel-avivi főhadiszállásán.

Lapid szerint a csata „tart, ameddig tart”, és „ez a kormány zéró tolerancia politikát folytat a Gázából Izrael területe felé irányuló bármilyen támadási kísérlettel szemben”.

„A mai művelet Gázában konkrét fenyegetések ellen irányult, amelyek megzavarták a napi rutint Dél-Izraelben. Izraelt nem érdekli egy szélesebb gázai konfliktus, de szükség esetén nem is zárkózik el előle.”

„Arra kérek mindenkit, hogy a következő napokban tartsa be az utasításokat. Bízom az izraeli közvéleményben, és biztos vagyok benne, hogy teljes mértékben támogatni fogják biztonsági szervezeteinket. Bármilyen sokáig tart is, elhárítjuk a polgárainkat fenyegető veszélyt.”

Kochavi vezérkari főnök korábban utasította az izraeli hadsereget, hogy lépjen vészhelyzeti módba, és nyissák meg a főparancsnokságot.

Gantz jóváhagyta 25000 tartalékos behívását.

Az izraeli rendőrség megemelte a riasztási szintet, megerősíti erőit a rakétákkal fenyegetett területeken, és 10 tartalék határrendőr századot készít fel vészhelyzeti bevetésre. 

A hadsereg mozgósította a 36. hadosztályt, a legnagyobb páncélos erejét, valamint korábban Vaskupola ütegeket helyeztek ki Izrael déli részén, valamint Tel Aviv és Jeruzsálem régióiban.

Tel Avivban megnyitották a nyilvános óvóhelyeket.

A Gázai övezetben megkezdett izraeli hadművelet során a politikai spektrum szinte minden részéről, köztük Lapid miniszterelnök legfőbb ellenzéki riválisai is kifejezték támogatásukat.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .