Az izraeli hadsereg beismerte, hogy rendszeresen vet be fegyveres drónokat légicsapásaihoz

ujkelet.live

A támadó drónok kulcsszerepet játszanak az Izraeli Védelmi Erők különböző arénákban végzett műveleteiben, de szerda estig a katonai cenzor megtiltotta annak közzétételét, hogy Izrael pilóta nélküli légi járműveket vet be.

Most, a sok évvel ezelőtt kritizált kétértelműség megszüntetése után elárulható, hogy az izraeli hadseregnek több rakétával is felszerelhető drónja van, köztük a Hermesz 900 (Kochav), a Hermesz 450 (Zik) és a Heron TP (Eitan).

A Ynet hírportál szerint az Izraeli Védelmi Erők már a 2000-es évek elején, a második intifáda idején bevetett drónokat többek között célzott merényletek végrehajtására. Az egyik leghíresebb közülük, a Hamász katonai szárnyának parancsnoka, Ahmed Dzsabari elleni merénylet 2012-ben a Felhőoszlop hadművelet nyitányaként.

Egy másik híres támadás, melyet állítólag drónokkal hajtottak végre 2009-ben volt Szudánban. Az akkori riportok szerint két Hermesz 450 drón támadt meg Szudánban egy iráni konvojt, amelyben 17 teherautó rakétákat szállított a gázai terrorszervezetek számára. A jelentések szerint körülbelül 50 szudáni csempész és több iráni tiszt halt meg a támadásban.

2013-ban a Washington Post arról számolt be, hogy Izrael drón csapással ölte meg egy militáns csoport öt tagját Egyiptomban, akik rakétatámadásra készültek. A támadást Izrael koordinálta Egyiptommal.

A légierő drónjai és a tüzérségi hadtest segítségével (Zik egységet használva) az elmúlt 30 év során több száz terrorista operatívot likvidáltak a Gázai övezetben, a szíriai Golánon és Libanonban. A drónok több tíz kilométerről is bevethetők, és az izraeli hadsereg a Szíriában végzett „háborúk közti háború” (MABAM) hadműveleteiben is alkalmazza őket, a közeli és távoli arénában.

Izrael a világ egyik legnagyobb drón-exportőre, és külföldi jelentések szerint több mint 50 különböző országba értékesített drónokat elsősorban hírszerzési célra.

Az izraeli hadsereg legutóbb kedden vetett be drónt.

A Gázai övezetből leadott fegyvertűzre reagálva a hadsereg dróncsapást mért a Hamász terrorszervezet egyik megfigyelőállomására Beit Hanoun közelében. A légicsapásra azután került sor, hogy golyótalálat ért egy lakatosműhelyt a déli Netiv Ha’aszara közösségben.

Körülbelül két héttel ezelőtt a szíriai média arról számolt be, hogy egy izraeli drón rakétát lőtt ki a határ közelében, és egy ember meghalt.

Az évek során a nemzetközi média különféle jelentéseket tett közzé Izrael támadó drón-használatáról, de bevetésük nyilvánosságra hozását csak szerda este engedélyezték Izraelben.

,,Megállapítást nyert, hogy nincs akadálya annak nyilvánosságra hozatalának, hogy az Izraeli Védelmi Erők operatív tevékenysége részeként támadó drónokat használ” – áll a katonai cenzor rövid közleményében.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Az izraeli hadsereg beismerte, hogy rendszeresen vet be fegyveres drónokat légicsapásaihoz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.