A hadsereg vezérkari főnöke első hivatalos marokkói látogatásán találkozott a marrakesi zsidó közösséggel

1
Aviv Kohavi, a hadsereg vezérkari főnöke első hivatalos látogatásán Marokkóban találkozott a helyi zsidó közösséggel, 20/07/22 Forrás: Twitter/ Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Aviv Kohavi személyében az első izraeli vezérkari főnök, aki hivatalos látogatásra érkezett Marokkóba. A marokkói légierő tisztviselőivel tartott biztonsági eligazítások előtt az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, szerdán találkozott a helyi zsidó közösséggel Marrakes óvárosában.

Marokkói körútja harmadik napján Kohavi megállt a marrakesi zsidó temetőben, és részt vett egy imaszolgálaton a Szlat al-Azama zsinagógában – áll a hadsereg közleményében, hozzátéve azt is, hogy a találkozón jelenvoltak a közösség tagjai, akik a jom kippuri háború idején harcoltak, majd visszatértek Marokkóba.

Kohavi tiszteletét fejezte ki a közösség tagjai felé, és megköszönte az Izrael Állam és a diaszpórában élő zsidó néphez való hozzájárulásukat.

„A Marokkói Királyság Izrael Állam szövetségese, és kötelékünk példája a két nemzet közötti, közös örökségen alapuló mély és különleges kapcsolatnak. Büszkeség és csodálat, hogy találkozhatok a marokkói zsidó közösséggel, akik közül néhányan Izrael Államért harcoltak, és ma itt dolgoznak a zsidó közösségért és az Izraellel való kapcsolat elmélyítéséért” – áll a hadsereg közleményében.

Ezt követően, a nap folyamán Kohavi és az hadsereg hírszerzési kutatási részlegének vezetője, Amit Szá’ár tábornok találkozott a Marrakes közelében lévő Ben Guerir légibázis parancsnokával, ahol tájékoztatást kaptak a helyi drónfenyegetésről, és a bázis F-16 vadász repülőszázadáról.

„A parancsnokok megvitatták a két hadsereg légiereje közötti együttműködést is” – tette hozzá a hadsereg.

Hétfő esti megérkezése után, Kohavit kedden marokkói díszőrség és védelmi tisztviselők fogadták, majd találkozott Abdellatif Loudiyi marokkói védelmi miniszterrel, Belkhir El Faroukkal, a Királyi Fegyveres Erők főnökével, Brahim Hassanival, a Hírszerzési Igazgatóság vezetőjével, illetve más magas rangú védelmi tisztviselőkkel.

Kohavit, Szá’ár mellett a hadsereg nemzetközi együttműködési parancsnoka, Effie Defrin dandártábornok is elkísérte. A delegáció kedden meglátogatta a marokkói hadsereg ejtőernyős brigádját, és megbeszélést folytatott az egységparancsnokokkal.

Marokkó a negyedik arab ország, amely a Trump-kormány Ábrahám-egyezmény kezdeményezéseként két évvel ezelőtt elindította a normalizációs folyamatokat Izraellel.

Marokkó Észak-Afrika legnagyobb zsidó közösségének ad otthont visszamenőleg az ókortól kezdve. Az 1492-től számított spanyol kiűzetés során tovább nőtt, mígnem az 1940-es évek végére elérte a 250 000-es létszámot, ami a marokkói lakosság 10 százaléka volt. A zsidó állam létrehozása óta sokan alijáztak. Jelenleg mintegy 3000 zsidó él Marokkóban, míg Izrael 700 000 marokkói származású zsidónak ad otthont.

Izrael és Marokkó az 1960-as évekig visszanyúló titkos kapcsolatot tartott fenn hírszerző szolgálataik révén. Az 1970-es évek végén Marokkó közvetített Izrael és Egyiptom között a történelmi békeszerződés megvalósításában.

Az 1990-es években, az oslói egyezmény után Izrael és Marokkó diplomáciai kapcsolatokat létesített és diplomáciai missziókat nyitott Tel-Avivban és Rabatban. 1994-ben Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Simon Peresz külügyminiszter II. Haszan király néhai vendégeként Marokkóba látogatott. De 2000-ben, a második Intifáda után Marokkó megszakította kapcsolatait Izraellel, és mindkét ország bezárta diplomáciai irodáját.

Az Ábrahám Egyezmény létrejötte után, tavaly novemberben a két ország egyetértési nyilatkozatot írt alá, amely szilárd biztonsági együttműködési keretet ír elő, formalizálva a köztük lévő védelmi kapcsolatokat. Az egyetértési megállapodás fokozott együttműködést tesz lehetővé a hírszerzés, az ipari együttműködés, a katonai kiképzés és egyebek területén.

Az Izraeli Védelmi Erők múlt hónapban vett részt először megfigyelőként a Marokkóban és a közeli afrikai országokban tartott nagy, amerikai vezetésű katonai gyakorlaton.

Az arab országokkal folyamatban levő normalizációs kapcsolatok részeként Kohavi Bahreinben is látogatást tett, szintén első vezérkari főnökként, ahol állítólag találkozott katari kollégájával, annak ellenére, hogy a két ország között korlátozottak a kapcsolatok.

Kohavi távollétében helyettese, Herzi Halevi látja el a vezérkari főnöki feladatokat.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .