A rakétatámadások miatt Gantz befagyasztotta a munkaengedélyek növelését a gázaiak lakosok számára

Avi/ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter szombat este úgy döntött, hogy befagyasztja a munkaengedélyek számának növelését a Gázai övezet lakosai számára a rakétatámadásokat követően.

Izrael kedden bejelentette, hogy 1500 fővel növeli a gázai palesztinok izraeli munkavállalási engedélyeinek kvótáját, elérve a 15 500-at.

Gantz, Aviv Kochavi vezérkari főnök, Aharon Haliva vezérőrnagy a katonai hírszerzés vezetője, Ghasszán Alian vezérőrnagy katonai összekötő a palesztinokkal és más magas rangú védelmi tisztviselők szombat este helyzetértékelést tartottak és megvitatták a további lehetséges válaszlépéseket a rakétatámadásokra, beleértve az Erez határátkelőhely polgári forgalom előtti lezárását.

A 12-es csatorna szombat esti jelentése szerint az Izraelre kilőtt négy gázai rakétát valamint az izraeli hadsereg megtorló csapásait követően az izraeli biztonsági szervezet úgy véli, nem lesz eszkaláció a Gázai övezettel.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet jelezte, hogy nem érdekelt az eszkalációban.

Az izraeli hadsereg délelőtt közölte, a válaszcsapások során „az övezet egyik legnagyobb és legfontosabb rakétaalapanyag-gyártó telephelyét” vették célba.

A 12-es csatorna jelentése szerint a célpont valóban jelentős volt, és Izrael úgy döntött, még eszkaláció árán is csapást mér rá, mivel a rakétatámadásban lehetőséget látott a Hamász kulcsfontosságú telepének lebombázására.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint az izraeli hadsereg 16 tonnányi bombát dobott le a megtorló akció során a Gázai övezetben.

A szombati gázai támadásokra néhány órával azután került sort, hogy Joe Biden amerikai elnök elhagyta Izraelt, és röviddel azután, hogy a jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodó amerikai vezető bejelentett egy megállapodást, melynek részeként Rijád lépéseket tesz az Izraellel fenntartott kapcsolatai normalizálása felé.

A megállapodás értelmében két Vörös-tengeri sziget Egyiptomtól Szaúd-Arábiához kerül, Rijád pedig lehetővé teszi, hogy az izraeli légitársaságok átrepüljenek a területe felett a Kínába és Indiába tartó útjaik során és vissza. Második lépésként a szaúdik várhatóan 2023-tól lehetővé teszik a közvetlen jàratokat Izraelből a muszlimok számára a mekkai zarándoklatokra.

2020-ban a Hamász rakétákat lőtt ki Izraelre, miközben a zsidó állam békeszerződést írt alá az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel a Fehér Ház udvarán.

Biden péntek délután hagyta el Izraelt. Kétnapos látogatása során találkozott izraeli vezetőkkel, valamint látogatást tett Kelet-Jeruzsálemben és Betlehemben (Palesztin Hatóság területe, “Ciszjordánia” A-zóna).

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A rakétatámadások miatt Gantz befagyasztotta a munkaengedélyek növelését a gázaiak lakosok számára” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.