A zsidó kárpótlási törvény miatti szakadás után Herzog és a lengyel elnök telefonon beszéltek, visszatérnek a nagykövetek

ujkelet.live

A zsidó kárpótlási törvény elfogadásával keletkezett szakadás után Jichák Herzog izraeli elnök hétfőn telefonon beszélt lengyel kollégájával, Andrzej Dudával.

A két ország miniszterelnökeivel és külügyminisztereivel egyeztetett beszélgetés során megvitatták a lengyel-izraeli kapcsolatok előmozdítását, és megállapodtak, hogy a kapcsolatok visszatérnek a normális kerékvágásba.

Döntés született arról is, hogy Lengyelország új izraeli nagykövetet nevez ki, és a kijelölt izraeli nagykövet, Jákov Livne a következő napokban átadja megbízó levelét Duda elnöknek.

„Mindkét elnök reményét fejezte ki, hogy a Lengyelország és Izrael közötti jövőbeni ügyeket őszinte és nyílt párbeszéddel, valamint a kölcsönös tisztelet jegyében oldják meg” – áll Herzog hivatalának közleményében.

A zsidó állam és Varsó közötti diplomáciai kapcsolat megromlása 2018-ban a lengyel Holokauszt törvény beiktatásával kezdődött majd 2019-ben a lengyel fővárosban Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök, az egyik izraeli sajtóban rosszul értelmezett nyilatkozatával folytatódott. A kétoldali diplomáciai kapcsolatokra újabb ütést mért a 2019 februárjában frissen kinevezett megbízott külügyminiszter, Jiszráel Katz beszólása egy televíziós nyilatkozatban, amikor azt állította: ,,a lengyelek az anyatejjel szívták magukba a antiszemitizmust“.

Majd Duda lengyel elnök lemondta a részvételét a 2020. január 23-án Jeruzsálemben, a Jad Vasemben tartott Holokauszt Világfórumon, mivel a szervezők nem tették lehetővé, hogy beszédet mondhasson a megemlékezésen, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek viszont, igen.

Duda panaszára, miszerint neki is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy felszólalhasson, a Jad Vasem azt nyilatkozta: „Az Auschwitz-Birkenau haláltábor áldozatainak állampolgársága nem befolyásolja az Ötödik Holokauszt Világfórumon beszélő vezetők kiválasztását.”

Miután Duda elnök tavaly jóváhagyta a vitatott törvényt, mely korlátozza a nácik második világháború alatt zsidóktól ellopott és a háború utáni kommunista rendszer által államosított vagyonra vonatkozó kárpótlási igényeket, Jáir Lapid külügyminiszter hazarendelte Izrael lengyelországi ügyvivőit.

Lapid akkor kijelentette, hogy Lengyelország ,,egy antiszemita és erkölcstelen törvényt” fogadott el, és utasította Izrael varsói ügyvivőjét, Tal Ben-Ari Já’álont, hogy haladéktalanul térjen vissza Izraelbe konzultációk címén ,,határozatlan időre”. A külügyminiszter továbbá megjegyezte, hogy Izrael új lengyel nagykövete, aki még nem foglalta el a posztját, nem fog Lengyelországba utazni.

Az elmúlt hónapokban azonban, az ukrajnai háború nyomán, a kapcsolatok javulásnak indultak Lengyelországgal. A lengyelek segítettek Izraelnek az állampolgárai evakuálásában a lengyel határon keresztül, és Lapid úgy döntött, hogy több hónapos késéssel Varsóba küldi Jákov Livne új nagykövetet. A válság azonban végül csak Lapid kormányfői posztjának elfoglalását követően ér véget.

A Walla híroldal szerint Herzog és lengyel kollégája közötti beszélgetés során felmerült az izraeli fiatalok lengyelországi holokauszt tanulmányi útjainak újraindítása körüli vita is.

Több ezer izraeli fiatal éves oktatási útjai felfüggesztésre kerültek a járvány idején, és múlt hónapban Izrael azt mondta, hogy nem folytatja őket, mert a lengyel kormány megpróbál beleavatkozni a tantervbe.

Lapid múlt hónapban azt mondta, Lengyelország megtiltotta az izraeli delegációknak, hogy megismerjék a lengyel állampolgárok szerepét a nácikkal való együttműködésben a holokauszt idején.

Az elnöki rezidencia forrásai szerint Herzog és a lengyel elnök megegyezett abban, hogy a kérdést a külügyminisztériumok közötti párbeszéd útján rendezik.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.