
ujkelet.live
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön kritizálta Izraelt, amiért nem támogatja országát, és felszólította Jeruzsálemet, hogy nyújtson katonai segítséget és csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz.
Oroszország február végén támadta meg Ukrajnát, a második világháború óta legnagyobb katonai offenzíva indításával Európában.
Zelenszkij videolinken keresztül a Héber Egyetem hallgatóihoz szólva azt mondta, hogy bár „hálás Izrael népének” az Ukrajna számára nyújtott ,,őszinte és lelki támogatásért”, „a kormányuktól is szeretnénk támogatást kapni”.
„Sajnos a segítség többsége, amelyet Izraeltől akarunk, nem mondhatjuk, hogy megkaptuk volna” – mondta Zelenszkij.
„Kérem, ne feledjék, milyen szoros kapcsolatban vagyunk egymással, milyenek a kapcsolataink, és milyen szintű megértésnek kell lennie közöttünk” – folytatta, miután utalt az Ukrajnában felnőtt cionista úttörőkre, köztük Golda Meir vnéhai miniszterelnökre, Sólem Alechem íróra és Jichák Ben-Cví néhai elnökre.
„A mintegy 600 ezer lakosú kis ország, Luxemburg például a védelmi költségvetésük 15 százalékának megfelelő védelmi támogatást nyújtott nekünk.”
A szomszédos balti régió más kis nemzetei is küldtek fegyvereket, és bár „nem volt sok”, „szinte mindent odaadtak, amijük volt az orosz agresszió kezdete óta” – mondta az ukrán elnök.
Zelenszkij jelezte, hogy tisztában van azzal, hogy „ez nem egyszerű helyzet az önök számára”, azonban kijelentette, hogy továbbra is „több támogatást szeretne látni”.
,,Amikor a kormányok szankciókat vezetnek be Oroszország ellen, az nem az üzletről szól” – hangsúlyozta. „Ez az értékekről és az általános biztonságról szól. Ez arról szól, hogy mindenkit, aki hajlandó elpusztítani egy másik nemzetet, felelősségre kell vonni. Sajnos még nem láttuk, hogy Izrael csatlakozott volna a szankciórendszerhez.”
Ugyanakkor Zelenszkij hangsúlyozta csodálatát és háláját az izraeli nép iránt.
„Szeretem az országukat” – mondta. „Hálás vagyok Izrael népének. Hálás vagyok az Ukrajnának nyújtott őszinte és lelki támogatásért, az ukránok támogatásáért, hálás vagyok az ukrán zászlókért az utcákon. Látjuk, és nagyon nagyra értékeljük.”
Zelenszkij azzal zárta, hogy őszintén érdekli az izraeli-ukrán kapcsolatok jövője.
„Van egy közös jövőnk, egy nagyszerű jövőnk” – mondta az elnök. ,,Mert van ez a nagyszerű történelmünk és nagy múltunk.”
Ukrajna két héttel ezelőtt félmilliárd dolláros kölcsön iránti kérelmet nyújtott be Izraelnek, az Oroszországgal vított háború miatt súlyos csapásokat elszenvedett gazdasága megmentése érdekében.
Jevgen Kornicsuk Ukrajna izraeli nagykövete két héte panaszkodott, hogy az ígért védőfelszerelésnek Izrael csak a 10%-át szállította le, és Jeruzsálem nem volt hajlandó beengedni a protézisre szoruló, sebesült ukrán katonákat, akik arra várnak, hogy kezelést kapjanak Izraelben.
Kornicsuk közölte, hogy kormánya Vaskupola rakétavédelmi rendszert és más védelmi fegyvereket kért Izraeltől az orosz invázió elleni védekezéshez.
,,Védelmi eszközt kérünk Izraeltől Vaskupola és hasonló védelmi eszközök formájában” – mondta Kornicsuk egy Tel-Aviv-i sajtótájékoztatón. „Ahogy Izrael megvédi a Gázai övezet lakóit a Hamász tüzétől, nekünk is meg kell védenünk állampolgárainkat, nőket, gyerekeket és férfiakat.”
Izrael májusban 2000 sisakot és 500 golyóálló mellényt küldött Ukrajnának a mentőerők és civil szervezetek számára.
Mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, Jeruzsálem próbálja megőrizni kapcsolatait Moszkvával, és egészen a közelmúltig megtagadta, hogy védelmi felszerelést küldjön Ukrajnának – ehelyett több mint 100 tonna humanitárius segélyt küldött, és hat hétre tábori kórházat állított fel Nyugat-Ukrajnában.
Egy diplomáciai tisztviselő korábban azt nyilatkozta, Izrael nem fontolgatja támadófegyverek vagy fejlett védelmi technológia, például a Vaskupola küldését, hanem megpróbál olyan felszerelést találni, amely adományozható anélkül, hogy válságot váltana ki Moszkvával.
A múlt hónapban a Walla és az Axios riporterének, Barak Ravidnak nyilatkozó két amerikai és izraeli tisztviselő szerint Izrael elutasította az Egyesült Államok kérését, hogy engedélyezze Berlinnek Németországban gyártott páncéltörő rakéták szállítását Ukrajnának, amelyeket izraeli technológiával gyártottak, izraeli licenc alapján.
Amir Eshel, az izraeli Védelmi Minisztérium főigazgatója május első felében Washingtonba látogatott, hogy a Pentagon illetékeseivel tárgyaljon az Egyesült Államok és Izrael közötti biztonsági együttműködésről.
Colin Kahl, az Egyesült Államok védelmi miniszterhelyettese találkozott Eshellel, és amerikai és izraeli tisztviselők szerint felvetette a Biden-kormány azon erőfeszítéseit, hogy a világ országait rávegye Ukrajna fegyverekkel való ellátására.
Kahl megkérdezte Eshelt, hogy Izrael engedélyezi-e Németországnak, hogy Spike típusú páncéltörő rakétákat szállítson Ukrajnának.
A rakétákat egy izraeli tulajdonú németországi gyárban gyártják. A licensz szerint Izraelnek jóvá kell hagynia a rakéták harmadik félnek történő átadását.
Eshel elutasította a kérést, és azt mondta Kahlnak, hogy Izrael csak nem halálos katonai felszerelést szállít Ukrajnának – közölték a tisztviselők.
Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt mondta, Izrael aggódik, hogy orosz katonákat ölnek meg izraeli gyártmányú fegyverekkel, ami árthat Izrael biztonsági érdekekeinek Oroszországgal Szíriában.
Oroszországnak óriási befolyása van Szíriában, de lehetővé teszi Izrael számára, hogy szabadon fellépjen az iráni tevékenység ellen.

[…] Zelenszkij még mindig kevesli Izrael Ukrajnának nyújtott támogatását […]