Gantz: Meg kell vizsgálni a Jeruzsálemben lázongó szélsőjobboldali csoportok terrorszervezetté nyilvánítását

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter hétfőn azt mondta, Izraelnek meg kell vizsgálnia két szélsőjobboldali csoport terrorista szervezetté nyilvánítását.

Gantz a Beitar Jeruzsálem labdarúgócsapat La Familia szélsőjobboldali szurkolói klubját és a szélsőséges Lehava szervezetet – egy zsidó felsőbbrendűségi csoportot – nevezte meg, akik a palesztinok elleni rasszista támadások mögött álltak a zászlós menet alatt a Jeruzsálem-napon tegnap.

A két csoporttal azonosított aktivisták kövekkel dobálták meg és verbálisan inzultálták a palesztinokat a Damaszkusz-kaputól a Siratófalig tartó menet közben.

Gantz, pártja, a Kék-Fehér frakcióülésén felszólalóva méltatta az államot a ,,radikális muszlim zavargókra és terroristákra” adott válaszáért.

,,Hallottam azonban émelyítő uszító felhívásokat is a zsidó közvéleménytől… Védelmi miniszterként úgy gondolom, hogy eljött az idő, hogy fontolóra vegyük az olyan szervezeteket, mint a La Familia és a Lehava, mint terrorista szervezeteket.” Gantz elmondta, hogy a kérdésre felhívták a figyelmet az érintett biztonsági szervezetek, akik már mérlegelik az ügyet, és bízik benne, hogy a legjobb vizsgálatot fogják elvégezni.

Omer Barlev közbiztonsági miniszter is megvitatta az ügyet a Munkapárt ülésén. A Haaretz kérdésére válaszolva Barlev közölte, hogy fel kívánja keresni Gali Baharav-Miara főügyészt, hogy megvizsgálja e csoportok törvényen kívül helyezésének lehetőségét.

Naftali Bennett miniszterelnök is elítélte a két csoport tagjainak magatartását, akik szerinte meggyalázták és megzavarták az ünneplést, és megígérte, hogy bíróság elé állítják őket.

Bennett levélben dicsérte a rendőrséget a Jeruzsálem-nap kezeléséért.

,,Érvényesítettük szuverenitásunkat Jeruzsálem felett, és megmutattuk, hogy a szerint fogunk cselekedni, ami az országnak jó, és nem pedig az ellenünk megfogalmazott fenyegetések szerint” – írta, hozzátéve, hogy a zászlós menet útvonalát a szokásos módon, a muszlim negyeden keresztül engedélyező döntés volt a helyes.

Jáir Lapid külügyminiszter szerint a szélsőjobboldali aktivisták bemocskolták a Jeruzsálem-napot.

,,Ezek az emberek nem hazafik. Nem hagyjuk, hogy elrabolják tőlünk a hazaszeretetünket és a cionizmusunkat” – mondta. „Ők nem mások, mint zaklatók, akik beszennyezik a cionista eszméket.”

Lapid szerint a szélsőségesek kisebbségben vannak, és ideje a helyükre tenni őket.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Gantz: Meg kell vizsgálni a Jeruzsálemben lázongó szélsőjobboldali csoportok terrorszervezetté nyilvánítását” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.