3,5 évvel a félresiklott gázai akció után, nyilvánosságra hozták az elesett izraeli tiszt nevét

1

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők vasárnap nyilvánosságra hozta az izraeli különleges erőknél szolgáló tiszt nevét, aki 2018 novemberében egy félresikerült éjszakai hadműveletben életét vesztette a Gázai övezetben.

A 41 éves Mahmúd Kheir el-Din alezredes 2018. november 11-re virradó éjszaka halt meg a Gázaváros Khan Junesz negyedében végrehajtott sikertelen hírszerzési műveletben.

Egészen vasárnapig biztonsági megfontolásokból Kheir el-Dint csak rangja és nevének kezdő héber betűjével, mint „Mem” alezredes lehetett azonosítani.

Az északi drúz Hurfeis közösségből származó tiszt feleségét, Nahedet és két fiát hagyta hátra. Kheir el-Din 1999 októberében csatlakozott a hadsereghez, kezdetben az Ejtőernyős Dandárnál szolgált. 2002-től haláláig a Katonai Hírszerzés Különleges Műveleti Osztályánál szolgált.

A Rison Letzion-i College of Management Academic Studies-ban jogi alapdiplomát, míg mesterdiplomáját oktatás és üzleti menedzsmentből a Haifa Egyetemen szerezte.

2009-ben nonprofit szervezetet hozott létre az izraeli drúz közösség segítesének céljából. 2010-ben csatlakozott az Aharai! non-profit szervezethez, amely a katonasághoz való csatlakozásra bátorítja az ifjúsági vezetést.

Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap „izraeli hősnek” nevezte Kheir el-Dint.

„Három és fél év telt el azóta, hogy Mahmúd Kheir el-Din alezredest akció közben megölték Khan Juneszben egy titkos hadművelet során. Csak most tehetjük meg, hogy felfedjük a nevét, és megköszönjük Izrael biztonsága érdekében végzett hozzájárulását és odaadását” – mondta Bennett.

„Dicsértem őt a temetésén, és most a nemzetnek megvan az a kiváltsága, hogy megismerheti őt, a nevét és egy izraeli hős arcát” – tette hozzá a miniszterelnök.

A hadsereg 2019 szeptemberében posztumusz kitüntette Kheir el-Dint az akció során mutatott bátorságáért két másik társa mellett.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint Kheir el-Din „csapatával az ellenség vonalai mögött, elszántsággal, lelkiismeretesen és bátorsággal járt el, hogy kezdeményezéssel és félelmet nem ismerve védje társait, vezető szerepet vállalva az ellenség kontrollálásában, és bölcsen cselekedve az erőfölény megteremtésére az ellenség felett.”

A díjat Aviv Kochavi vezérkari főnök adta át az alezredes szüleinek, feleségének és gyermekeinek a család otthonában.

„Döntést hozott, mely megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a helyzet ne romoljon stratégiai jelentőségű válsággá,” mondta Kochavi a ceremónián.

A tiszt akciói döntő jelentőségűeknek bizonyultak a nagyrészt sikeres mentési műveletben.

2018. november 11-én az izraeli különleges erők katonái bementek a Gázai övezetbe, hogy végrehajtsanak egy kompex akciót, melynek részleteit a katonai cenzor hírzárlat alatt tartja, bár annyi kiderült, hogy nem gyilkosságról vagy emberrablásról volt szó.

A csapatokat azonban leleplezték a Hamász ügynökei Khan Junesznél és 1,5 percig tartó tűzharc vette kezdetét, melyben Kheir el-Din alezredes és 7 palesztin terrorista, köztük Nour Baraka Kasszám parancsnok meghalt. A kommandósokat az izraeli légierő 669-es elit egysége vonta ki az ellenséges területről. Az akcióban egy másik izraeli tiszt közepesen súlyos sérüléseket szenvedett.

A tűzharcot követően több hullámban megszólaltak a légvédelmi szirénák az ország déli részén, a 17 Izraelre kilőtt rakétából hármat elfogott a Vaskupola légvédelmi rendszer.

Másnap az Izraeli Védelmi Erők adatai szerint több mint 460 rakétát és aknavető gránátot lőttek ki Gázából Dél-Izraelre 25 óra leforgása alatt. A Vaskupola elfogott több mint száz lövedéket. A maradék többsége nyílt területen landolt, de még így is tucatjával csapódtak be lakóházakba és épületekbe is, melynek következtében egy személy meghalt, több tucatnyian megsérültek és jelentős anyagi károk keletkeztek.

A hadsereg a rakétatámadásokra válaszul mintegy 160 Hamászhoz és Iszlám Dzsihádhoz tartozó terrorista célpontot bombázott le a Gázai övezetben.

A röviddel az akció után indított vizsgálat megállapította, hogy Kheir el-Din alezredest nem a Hamász emberei ölték meg, hanem társa – aki csak rangja és nevének kezdőbetűjével azonosítható -, “Alef” alezredes találta el véletlenül.

„’Alef’ alezredes tüzet nyitott, megölve számos Hamász-terroristát, és sajnos eltalálta ‘Mem’ alezredest is,” nyilatkozta egy katonai szóvivő.

A hadsereg megdicsérte “Alef”-et a baráti tűz ellenére, mondván, hogy „nyugodtan, bátran és hősiesen cselekedett, és lehetővé tette a csapatok kimentését.”

A hadműveleti és mentési akció vizsgálati eredménye vegyes képet festett, számos taktikai és tervezési hibát azonosítottak, amelyek a tűzharchoz vezettek, a különleges erők csapatának bátor fellépése mellett, mely megakadályozta a nagyobb katasztrófát, beleértve a tisztet, aki véletlenül megölte Kheir el-Dint.

Összességében Kochavi megállapította, hogy a hadművelet kudarcot vallott a küldetés tekintetében. A nyilvános kínos fiaskó átszervezésekhez vezetett a Katonai Hírszerzésen belül, beleértve a Katonai Hírszerzés Különleges Műveleti Osztálya vezetőjének idő előtti lemondását több alacsonyabb beosztású tiszt mellett.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .