Izrael nem hagyta, hogy Ukrajna megvegye a Pegasus-kémszoftvert, tartva Oroszország haragjától

ujkelet.live

Izrael megakadályozta, hogy az izraeli NSO Group eladja a Pegasus-kémszoftvert Ukrajnának, attól tartva, hogy ez feldühítené az orosz hatóságokat, jelentette szerdán a brit Guardian újság.

A Pegasus lehetővé teszi operátorai számára, hogy távolról hozzáférjenek a szoftverrel fertőzött mobiltelefonokhoz. A titkosszolgálatoknak és a bűnüldöző szerveknek világszerte értékesített kémprogram az Android és iPhone operációs rendszerek biztonsági réseit használja ki, hogy hozzáférjen az eszköz tartalmához – az üzenetektől a fényképekig. A program lehetővé teszi a telefon kamerájának és mikrofonjának távoli aktiválását is, a célpont tudta nélkül.

A Washington Posttal folytatott közös nyomozás során az ügy részleteit közvetlenül ismerő források azt állították, hogy az ukrán tisztviselők már 2019-ben megkeresték Izraelt, hogy engedélyt kapjanak a megfigyelőeszközök ukrajnai használatára. Ezeket a kéréseket elutasították, és az izraeli védelmi minisztérium által felügyelt NSO-nak nem hagyták jóvá a cég kémprogramjainak Ukrajnának történő forgalmazását vagy értékesítését.

A források szerint a rutin esetek többségében az izraeli védelmi minisztérium először engedélyt ad az NSO-nak a Pegasus forgalmazására egy kormányzati ügyfélnek, majd a felülvizsgálatot követően vagy engedélyezi vagy megakadályozza a technológia értékesítését.

Az ügy részleteit közvetlenül ismerő források szerint Izrael döntése azt tükrözte, hogy nem akarja feldühíteni Oroszországot, amely szoros hírszerzési kapcsolatban áll Izraellel. A források szerint Izrael attól tart, hogy ha Ukrajnának megadnák a képességet, hogy a Pegasus bevetésével oroszországi mobiltelefonszámokat célozzon, azt az orosz hírszerző szolgálatok elleni agressziónak tekintenék.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes és digitális cár a héten a Haaretznek azt nyilatkozta, hogy országa azt akarja, hogy Izrael ellássa kiber-technológiákkal, köztük a Pegasus-kémszoftverrel.

„További támogatást kérünk izraeli részről, magánszemélyektől és cégektől egyaránt” – mondta Mikhailo Fedorov, Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere egy Zoom-beszélgetésen hétfőn.

Arra a kérdésre, hogy országa azt is szeretné-e, ha Izrael felvértezné támadó kibereszközökkel, különösen a Pegasus-szoftverrel, Fedorov kijelentette: „Persze, hogy szeretnénk. Határozottan szeretnénk, és szükségünk is lenne rá – nagyon fontos lenne” – mondta.

A Haaretznek nyilatkozó izraeli kiberforrások úgy vélték, hogy az Ukrajnába irányuló export iránti kérelmeket az izraeli hatóságok ma valószínűleg elutasítanák.

„Számos izraeli céggel felvettük a kapcsolatot, és számos megbeszélést folytattunk – de őszintén szólva, proaktívabb [megközelítést] és befogadóbb álláspontot szeretnénk az izraeli cégektől, mint amit most kapunk” – mondta Fedorov.

Ukrajna rendszeresen bírálja Izraelt amiért nem hajlandó felfegyverezni Kijevet, és nem küld katonai felszerelést, például golyóálló mellényt és sisakokat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök irányt váltva vasárnap éjszakai videobeszédében köszönetet mondott Izraelnek, miután korábban a nap folyamán a törvényhozókhoz intézett beszédében kritizálta a zsidó államot.

„Természetesen Izraelnek megvannak a maga érdekei, stratégiája állampolgárai védelmére. Mi mindezeknek a tudatában vagyunk” – mondta Zelenkszij a videóban, melyet közzétett a közösségi médiában.

„Izrael miniszterelnöke, Bennett úr próbál módot találni a tárgyalások folytatására. És hálásak vagyunk ezért. Hálásak vagyunk erőfeszítéseiért, hogy előbb-utóbb elkezdjünk tárgyalásokat folytatni Oroszországgal, esetleg Jeruzsálemben” – mondja Zelenszkij a Reuters fordítása szerint. „Az a megfelelő hely a béke megtalálásához. Ha lehetséges”.

Zelenszkij vasárnap a Kneszet tagjaihoz intézett bíráló beszédében többször is a holokausztra hivatkozott, és kritizálta Izraelt, amiért nem fegyverezte fel országát, és nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben. A holokauszttal való összehasonlítása több izraeli törvényhozóból felháborodást váltott ki.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Izrael nem hagyta, hogy Ukrajna megvegye a Pegasus-kémszoftvert, tartva Oroszország haragjától” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.