A gyanú szerint a két testvére szolgáltatta a kést a terroristának a beersevai terrortámadáshoz

0

ujkelet.live

A beersevai terrortámadás elkövetőjének két testvérét azzal gyanúsítják, hogy ők szolgáltatták a terroristának kést, amellyel megölt három izraelit, miután halálra gázolt egy negyediket, közölte szerda délután a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

Mindkettőjüket terrorszervezetben való tagsággal is gyanúsítják. Letartóztatásukra szerdán került sor, melynek meghosszabbítását az askeloni biróságnál kérvényték. A nyomozást a rendőrség és a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálat folytatja le.

Az arab izraeli terrorista kedden megölt négy embert Beerseván egy késes-gázolásos támadásban, míg végül két civil pisztollyal szembeszállt vele, és felszólította, hogy tegye le a kést, és amikor az egyikükre rátámadt, a másik lelőtte és megölte.

A támadás négy áldozata: Dorisz Jahbasz (49) háromgyermekes anya, Laura Jichák (43), szintén háromgyermekes anya, Mose Kravitzky rabbi, négygyermekes apa és Menahem Jehezkel (67).

A terroristát Mohammad Ghaleb Abu al-Ki’anként (34) azonosították, a negevi Hura beduin közösség lakosa volt.

Általános iskolai tanár volt, amikor 2015-ben vádat emeltek ellene az Iszlám Államhoz való kötődése és a dzsihadista csoportnak végzett toborzási kísérlete miatt.

A fogságban elismerte, hogy létrehozott egy titkos csoportot, amely az Iszlám Állammal kapcsolatos titkos találkozókat tartana, és azt tervezte, hogy elhagyja Izraelt egy mekkai zarándoklat ürügyén, de valódi célja az volt, hogy csatlakozzon a szíriai terrorista harcosokhoz.

A beersevai bíróság négy év börtönbüntetésre ítélte, miután az ügyészség öt évet kért. 2019-ben szabadult.

Kedden a 2016-os bírói ítéletben tett megjegyzések nagy port kavartak a médiában.

,,Tudja, hogy tévedett, és ez nem fog megismétlődni a részéről” – magyarázta a bíró a döntést, hozzátéve, hogy nem talált okot arra, hogy súlyosbítsa vagy növelje a büntetését.

Az izraeli igazságszolgáltatási rendszer szokatlan módon szerda délután Twitteren megvédte a terrorista ellen hozott 2016-os ítéletet, mondván, „ez precedens értékű ítélet volt, és az egyik legsúlyosabb büntetés olyan bűncselekményekért, amelyek nem tettekre, hanem pusztán beszédre és szándékra vonatkoznak”.

Szintén elutasították azokat a jelentéseket, amelyek „a 2016-os ítéletet és a tegnap elkövetett szörnyű gyilkosságokat összekapcsolják, elferdítve a tényeket”.

Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány szerdán szintén reagált a terrortámadással kapcsolatos, rendőri magatartást kritizáló hangokra.

,,Négy perc telt el a bejelentéstől a helyszínre érkezésig, ez gyors reakcióidő… Sajnos az izraeli rendőrség operatív valósága nem teszi lehetővé, hogy minden utcasarkon rendőr állomásozzon.”

Szintén szerdán Omer Barlev közbiztonsági miniszter felháborodást keltett Doris Jahbasz temetésén.

„Nem fogunk hallgatni, amíg ezt a bűnözőt és terroristát börtönbe nem zárják, és a törvények szerint bíróság elé nem állítják. Nem maradunk csendben, amíg fel nem számoljuk a terrorizmust” – mondta Barlev a megölt terroristát utalva, zúgolódást váltva ki a jelenlévőkből.

A Ynet hirtpotál a miniszterhez közel álló forrásokat idézett, mondván: ,,Az utolsó pillanatban kérték fel, hogy beszéljen a temetésen, egy órákig tartó biztonsági megbeszélések után – össze volt zavarodva.”

Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én Új Kelet Live

Jichák Herzog elnök köszöntője Ros Hásáná alkalmából
  1. Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .