Bennett ismét felszólította az Ukrajnában tartózkodó izraelieket, hogy jöjjenek haza, mielőtt túl késő lenne

ujkelet.live

Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap ismételten felszólította az Ukrajnában tartózkodó izraeli állampolgárokat, hogy „jöjjenek haza”, amíg még megtehetik.

„A világ többi részéhez hasonlóan reméljük, hogy a feszültség eszkaláció nélkül megszűnik” – mondta a heti kabinetülés elején Jeruzsálemben. „De elsődleges felelősségünk, hogy gondoskodjunk a polgárainkról, az izraeli polgárokról.”

,,Gyertek haza” – folytatta Bennett. „Ne vállaljatok felesleges kockázatot. Ne várjátok addig, amíg nagyon haza akartok jönni és már lehetetlen lesz. Vállaljatok felelősséget az életetekért. Hagyjátok el Ukrajnát amilyen gyorsan csak lehet, és gyertek haza.”

Korábban a nap folyamán Jáir Lapid külügyminiszter helyzetértékelésen vett részt a Közlekedési Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, az Izraeli Reptéri Hatóság és a Szochnut képviselőivel.

A találkozó középpontjában Izrael diplomáciai és konzuli tervei voltak az ukrajnai fejlemények fényében.

Lapid a találkozó után közölte, hogy a következő héten 32 civil járatot terveznek Ukrajnából Izraelbe, ebből 10-et a következő 48 órában.

„Felszólítom az izraeli állampolgárokat, hogy vegyék igénybe ezeket a járatokat” – sürgetett Lapid.

Az izraeli tisztviselők úgy vélik, hogy az Ukrajnában lévő állampolgárok evakuálására szolgáló ablak gyorsan bezárul, akár már szerda reggel.

Az izraeli légitársaságok megkezdték az ukrajnai járatok számának növelését, hogy segítsék az evakuálást. Az izraeli El Al, Israir és Arkia légitársaságok mentőjáratokat kínálnak.

A külügyminisztérium becslése szerint 10-15 ezer izraeli él Ukrajnában, beleértve a kettős állampolgárokat. Eddig mintegy 5000 izraeli jelentkezett a nagykövetségen, ha kimenekítésére lenne szükség.

Joáv Bisztrickij, Izrael kijevi nagykövet-helyettese vasárnap a külügyminisztérium utasítására hazaküldte családját.

,,Családjainkat ma evakuálják az állam többi képviselőjével együtt, de a diplomáciai stáb továbbra is marad, a nagykövetség pedig a megszokott módon működik, és szolgáltatásokat nyújt a több ezer izraelinek, akiknek szükségük lehet rájuk” – nyilatkozta a Ynet hírportálnak.

,,A családok evakuálására vonatkozó döntés hosszú hetekig tartó tanácskozás és számos forrásból gyűjtött információ után született. Tisztában vagyunk azzal, hogy különleges óvintézkedéseket kell tennünk” – mondta.

,,Igaz, hogy Ukrajnában a dolgok a szokásos módon zajlanak, az éttermek, a filmszínházak, a tömegközlekedés, a légiközlekedés és még sok más, teljes mértékben működik, de Izrael a saját polgáraiért felelős.”

A diplomata szerint a nagykövetség felkészült az ukrán zsidók Izraelbe szállításának szükségességére.

,,Nem titok, hogy kiváló kapcsolataink vannak Ukrajnával és Oroszországgal is, és reméljük, hogy a konfrontáció elkerülésére tett diplomáciai erőfeszítések sikeresek lesznek” – tette hozzá.

Beni Gantz védelmi miniszter utasította az Izraeli Védelmi Erőket, hogy készüljön fel az Ukrajnában tartózkodó izraeli polgárok evakuálásának lehetőségére, közölte szombat este a hivatala.

A közlemény szerint bármilyen segítség az izraeli hadsereg részéről „a forgatókönyvek és a helyzetértékelések függvénye”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.