
ujkelet.live
Az államügyészek közölték vasárnap, hogy nem találtak bizonyítékot engedély nélküli telefonfeltörésre a rendőrség részéről a Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök ellen indított rendőrségi nyomozás során, mely három korrupciós vádemeléssel végződött.
„Nem történt semmilyen intézkedés bírósági végzés nélkül” – mondta az ügyészség a Jeruzsálemi Kerületi Bíróságnak, amely szünetelteti a per folytatását, hogy kivizsgálják az állításokat, miszerint a rendőrség visszaélt az NSO Group Pegasus szoftverével.
Az ügyészek kedden arra kérték a bíróságot, hogy vasárnapig adjon haladékot megállapításaik benyújtására. Vasárnap újabb hosszabbítást kértek február 16-ig, amikor a bírák eldönti, hogy mikor folytatódik a per. Eddig 1500 telefonszámot vizsgáltak meg.
Mindeközben az Amit Merari főügyész-helyettes vezette vizsgáló csoport várhatóan további megállapításokat nyújt be Naftali Bennett miniszterelnöknek, Gideon Szá’ár igazságügyi miniszternek és Omer Barlev közbiztonsági miniszternek a Calcalist napilap által közölt állítások kapcsán. Ezt követően döntenek arról, hogy létrehoznak-e egy vizsgálóbizottságot.
Bennett kedden úgy döntött, hogy előzetes vizsgálatot indít a Calcalist által említett 26 személy ügyében, akik ellen a rendőrség állítólag bevetette a Pegasus kémprogramot.
A döntés azután született, hogy a miniszterelnöknek a keddi megbeszélésen olyan információkat mutattak be, amelyek ellentmondanak a Calcalist jelentésének, mondván, a rendőrség a 26 személy közül csak három után próbált kémkedni, és csak az egyik telefonját törte fel sikeresen.
A 12-es csatorna és a Walla híroldal szerint a bíróság jóváhagyta a kémprogram használatát a kérdéses három esetben.
A Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálat valamint a Moszad kémszolgálat képviselői is segítik a főügyész-helyettes vezette csoport nyomozását.
A rendőrséggel szembeni állítások megerősítéséhez vagy cáfolásához az NSO Group együttműködése is szükséges. Rendőrségi források szerint az NSO a múlt hét végén kezdte meg az együttműködést a csapattal.
Az NSO nem kommentálta az ügyet, és rendőrségi források szerint az eddigi megállapítások cáfolják a Calcalist állításait.
A Calcalist riportja szerint a Pegasus mobiltelefon-hackelő eszközt ,,még azelőtt, hogy a célpontok ellen nyomozást indítottak volna, bírósági engedéls nélkül használták adathalászatra”. A célpontok között volt állítólag Benjámin Netanjahu ellenzéki vezető kisebbik fia és tanácsadói, valamint egy vádlott-társ és több tanú, tüntetések vezetői, újságírók és kormányzati alkalmazottak.
A jelentés szerint a rendőrség elemzői a telefonokról szerzett adatok között turkáltak, és le is hallgatták. Az információt ezután anélkül adták át, hogy megemlítették volna az információ forrását, általában ,,egyszeri forrásként” vagy ,,járulékos információként” magyarázták. A technológiát hírszerzésre használták, nem pedig bizonyítékok gyűjtésére.
A listán egy sor olyan személy is szerepelt, akik ma szorosan kötődnek Netanjahu folyamatban lévő büntetőperéhez a 4000-es sz. Bezeq-Walla ügyhöz, és néhányukról korábban már beszámoltak: Slomo Filber koronatanú; Irisz Elovitch, aki férjével, Saullal mindketten vádlottak a perben; Dudu Mizrachi és Sztella Hendler; Aviram Elad és Ilán Jesua.
A Calcalist szerint csak néhány magas rangú tisztviselő vett részt a kémprogram használatában, és bevetését kizárólag rendőrségi nyomozók határozták meg. A megfigyelést a SIGINT néven ismert kiberosztály különleges műveleti csoportja végezte, amelynek műveletei teljes egészében titkosak.
A Pegasus lehetővé teszi operátorai számára, hogy távolról hozzáférjenek a szoftverrel fertőzött mobiltelefonokhoz. A titkosszolgálatoknak és a bűnüldöző szerveknek világszerte értékesített kémprogram az Android és iPhone operációs rendszerek biztonsági réseit használja ki, hogy hozzáférjen az eszköz tartalmához – az üzenetektől a fényképekig. A program lehetővé teszi a telefon kamerájának és mikrofonjának távoli aktiválását is, a célpont tudta nélkül.
A jelentés azt sugallta, hogy a rendőrség ezt a magatartást úgy úszta meg, hogy hírszerzési információként csomagolta a mobiltelefonok illegális feltörése során gyűjtött bizonyítékokat, de a forrás felfedése nélkül.
A technológiát azonban nemcsak a rendőrség használta, hanem olyan szervek is, mint az izraeli trösztellenes hatóság, sőt az adóhatóság is. A rendőrség állítólag egy speciális mechanizmust hozott létre, hogy elrejtse a rendszer használatát: egy speciális összekötő továbbítja a kéréseket a rendőrség felső vezetésének, akik azután engedélyezik annak nyomozási célú felhasználását izraeli állampolgárok ellen. A rendőrség kiberegysége ezt követően beveti, és a kapott anyagot az összekötőn keresztül továbbítja a kérelmet benyújtó egységnek.
A jelentés szerint a rendőrség 2013-2015 óta kiskapuként használja a mobiltelefonos hackelési technológiát, mivel az adott technológiát nem tárgyalta a korábbi törvény, amely a technológia létezése előtt született.
A Pegasust már 2013-ban megvásárolta Johanan Danino volt rendőrfőnök, és Alsheich rendőrfőkapitány 2015-ben fokozta a használatát.
Alsheich a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálattól érkezett, és hírszerzési hátterű új tisztviselőket vont be a rendőrségre, akiknek más kulturális megközelítésük volt a bizonyítékok gyűjtésében, mint a rendőrség hagyományosabb, bírósági jóváhagyásra váró megközelítése.
Egyes esetekben a telefonok feltörését egyszerű megoldásként használták, amely megkíméli a rendőrséget a szakszerű nyomozói munkától. Az ár, a Calcalist szerint, az állampolgárok magánéletének súlyos megsértése, akik közül néhányan nem tettek semmit, és nem is terveztek illegális tevékenységet. Például Sira Banki 2015 nyarán, a Jeruzsálem Pride-on történt meggyilkolása után a rendőrség nyomozói a Pegasus szoftvert telepítették a rendezvény ellenzőinek telefonjára, akikről előzetesen úgy ítélték meg, hogy erőszakos cselekvést kezdeményezhetnek.
