Mandelblit búcsúzóul kritizálta azokat, akik megpróbálják gyengíteni a jogállamiságot

0

ujkelet.live

Avichai Mandelblit főügyész, aki a héten fejezi be mandátumát, búcsúszavaiban burkolt krtikát fogalmazott meg Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök ellen.

„Az a kormány, amely a jogállamiság meggyengítésén dolgozik, vagy ne adj I-ten, a jogállamiság ellen cselekszik, sérti a közérdeket” – mondta Mandelblit a kabinet miniszterek előtt.

,,Voltak, akik ‘kormányzás’ címszóval, ideológiai lépésként próbálták prezentálni a kárt, melyet okozni akartak” – mondta. „De újra és újra láttuk, hogy valójában a személyes érdekek érvényesítésének vágya áll e lépések mögött, ami súlyosan sérti a köz iránti hűség elvét.”

Mandeblitet, aki korábban Netanjahu kabinettitkára volt, 2016-ban nevezte ki főügyésznek a volt miniszterelnök. Kettejüket egykor közeli szövetségesnek tekintették, de kapcsolatuk megromlott a Netanjahu ellen indított korrupciós vizsgálatok majd a vádemelés miatt.

Mandelblit 2019. november 21-én közölte, hogy vádat emel Netanjahu ellen három korrupciós ügyben: a 4000. sz. ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés, az 1000-es és 2000-es sz. ügyekben pedig csalás és bizalommal való visszaélés miatt. Netanjahu tagadta, hogy bűncselekményt követett el, és kijelentette, hogy az egész egy puccskísérlet a megbuktatására, és vizsálat indítására szólított az ügyeivel foglalkozó nyomozók és ügyészek ellen.

Netanjahu volt Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Valamint ő volt az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.

Netanjahu nagyszabású, példátlan támadást indított Mandelblit ellen, azzal vádolva a főügyészt, hogy részese egy „mély állam” összeesküvésnek, amelynek célja a miniszterelnök elmozdítása politikai okokból.

„A jogállamiság nem a főügyész személyes tulajdona. Ez egy demokratikus ország alapvető eleme, amelyet a kormány köteles megvédeni a polgárok és a köz érdekében” – mondta Mandelblit a kabinet minisztereinek.

Naftali Bennett miniszterelnök szerint Mandelblit „nagy és jelentős” szerepet töltött be kedden véget érő hatéves mandátuma során.

„Mindannyian hálával tartozunk. Izrael kormánya nevében szeretnék köszönetet mondani neked, Avichai, az Izrael Állam szolgálatának szentelt számos évért.”

Gideon Szá’ár igazságügyi miniszter, aki virtuálisan vett részt a találkozón, mivel koronavírusos lett, azt mondta, Mandelblitnek „döntő szerepe volt a jogállamiság és a demokratikus rezsim fenntartásában Izraelben”.

Az igazságügyi miniszter dicsérte Mandelblitet, mondván, megőrizte szakmai hozzáállását miközben „nyílt, hosszú, folyamatos és megállíthatatlan támadás alatt állt – és kiállt az igazság mellett”.

Beni Gantz védelmi miniszter szerint Mandelblit nagyban hozzájárult Izrael állam biztonságához és a demokrácia megőrzéséhez. Továbbá a leköszönő főügyész ellenállt az igazságszolgáltatási rendszer elleni támadásoknak, és mindig „tisztességgel, méltóságteljesen és hűséggel járt el Izrael Állam és polgárai felé.”

A szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus képviselője, Itamar Ben-Gvir üdvözölte Mandelblit mandátumának végét, mondván, a főügyész „felperzselt földet hagy maga mögött”.

Mandelblit – vádja szerint – megakadályozta, hogy a szélsőséges Otzma Jehudit frakciójával azonosított zsidók induljanak a Kneszet-választásokon, megvédte a terroristákat, és „ügyeket fabrikált Netanjahu volt miniszterelnök ellen”.

„Jó, hogy távozik” – mondta Ben-Gvir.

Mandelblit utódját még nem jelölték ki.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 19-én Új Kelet Live

Hamász győzelem a Birzeit Egyetem diáktanácsában; 13 hónap börtönt kapott Netanjahu fenyegetője; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 18-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 17-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 16-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 15-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .