Bennett: A hét végétől megemelkedik a katonák bére

0

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők katonái „jelentős ugrást” fognak tapasztalni, amikor megkapják a héten a havi fizetésüket, mondta Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap, a kormány heti ülésének megnyitóján.

A védelmi és pénzügyminisztérium novemberben jelentette be, hogy 50 százalékkal megemelik a hadköteles katonák fizetését.

A katonák béremelésére több mint öt év után először kerül sor. Technikailag az izraeli katonák nem kapnak fizetést, hanem „megélhetési költségekre” kapnak pénzt, amely jóval alacsonyabb a minimálbérnél. Ez elsősorban arra szolgál, hogy zsebpénzt biztosítson az eltávon lévő katonának.

Jelenleg négy fizetési szint van a hadseregben: a frontvonalban lévő csapatok kapják a legmagasabb fizetést, szolgálatuk harmadik és utolsó évében havi 2032 sékelt (205 000 Ft). A többi harci egység csapatai havi 1642 sékelt (165 700 Ft), a harctámogató egységek katonái pedig 1195 sékelt kapnak (120 500 Ft) és az adminisztratív egységek katonái pedig 823 sékelt (83 000 Ft) kapnak.

Az új fizetésemeléssel a fronton lévő csapatok 3048 sékelt (307 500 Ft), a harci egységek 2463 sékelt (248 500 Ft), a harctámogató csapatok 1793 sékelt (181 000 Ft) és az adminisztratív katonák pedig 1235 sékelt (124 600 Ft) kapnak majd minden hónapban. A minimálbér Izraelben jelenleg 5300 sékel (535 000 Ft) havonta.

Az emelés összköltsége 900 millió sékel, amelyet a védelmi és a pénzügyminisztérium költségvetéséből finanszírozzák.

Bennett miniszterelnök anno méltatta a fizetésemelésről szóló döntést, mondván, ez „a legkevesebb, amit tehetünk a minket őrző katonákért”.

„A nép hadserege Izrael biztonságának garanciája, és nagyra kell becsülnünk a benne szolgáló katonákat” – mondta anno Aviv Kochavi vezérkari főnök. „A katonák az Izraeli Védelmi Erők hatalmának forrásai. Minden katona érték, és kötelességünk a róluk való gondoskodás.”

A miniszterelnök vasárnap megjegyezte, hogy ,,van egy nagyon nagy része a lakosságnak, amely egyszerűen nem szolgál, de azoknak, akik szolgálnak, meg kell kapniuk tőlünk – mint társadalomtól – minden segítséget és hálát, ami csak lehet.”

Megköszönve azoknak, akik bevonulnak a hadseregbe, a miniszterelnök kijelentette, hogy „nélkületek, akik ma reggel felszálltatok a buszra, hogy egy újabb hétig a bázison szolgáljatok, nem lennénk itt. Ez az igazság.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án Új Kelet Live

Szexuális zaklatások jelentése; Djokovic Tel Aviv bajnoka; Időjárás és jom kippur
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 29-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .