A háredi hadkötelezettségről szóló törvényjavaslatot ejtette a Kneszet

0

ujkelet.live

Az ultraortodox közösség katonai szolgálat alóli felmentésének korhatáros csökkentését célzó törvényjavaslat többségi szavazat hiányában kudarcba fulladt a hétfői plenáris szavazáson, a kabinet új javaslat kidolgozására és beadására készül.

A kötelező háredi hadkötelezettség körüli immár ötéves törvényhozási huzavona miatt, a Legfelsőbb Bíróság felszólította a kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az ultraortodox jesiva tanulók toborzására vonatkozó egyértelmű szabályok megalkotására és törvénybe iktatására.

A kormány tudtával, a jogszabályt annak ellenére bocsátották a hétfői szavazásra, hogy valószínűleg nem fogja megkapni a többséget. Az inkább a bíróság megnyugtatására tett kísérlet végül 54-54 arányban döntetlenre alakult, ilymódon meghiúsult. A kudarc a Meretz képviselője Ghaida Rinavi Zoabi ellenszavazatának köszönhető, aki ezáltal megszegte a koalíciós fegyelmet.

„Tiltakozásképpen a lelkiismeretemmel szavaztam ma az arab társadalom mellett, és a kormány által előmozdítani kívánt törvényjavaslatok ellen” – magyarázta Zoabi a bizonyítványt.

Továbbá azzal indokolta döntését, miszerint „a kormány, a közbiztonsági, a lakásügyi minisztérium, a rendőrség és a Zsidó Nemzeti Alap magatartása a Negevben a beduin arab polgárokkal szemben, Káin brutális és elnyomó politikájának jelképévé vált”, utalva a vitatott faültetés miatt zajló dél-izraeli zavargásokra. Emellett „rasszista és fasiszta törvénynek” minősítette a kormány által vasárnap jóváhagyott, „állampolgársági törvényt,” amely megtiltja, hogy az izraeliekkel házasodó palesztinok engedélyt kapjanak családegyesítésre Izraelben.

A háredi fiatalok sorkötelezettségének megoldására irányuló kezdeményezések, ha éppen nem a Meretz, akkor az ultraortodox frakciók miatt is rendre kudarcba fulladtak, ugyanis a háredi közösség túlnyomóan ellenzi a kötelező polgári vagy katonai szolgálat teljesítését.

Évtizedeken keresztül az ultraortodox izraeliek csaknem általános mentességet élveztek a katonai szolgálat alól a jesivában való tanulmányok javára, de 2012-ben a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a törvényt úgy ítélve meg, hogy az diszkriminatív. A probléma orvoslására kidolgozott új jogszabályt a bíróság 2017-ben hatályon kívül helyezte, és azt követelte, hogy az akkori kormány fogalmazzon meg egy új megoldást, különben a háredi katonakorú férfiak kénytelenek lesznek bevonulni.

Az elmúlt öt évben a védelmi miniszter hosszabbításokkal odázta el a kialakult patthelyzetet, mivel az utóbbi kormányok egyikének sem sikerült olyan jogszabályt kidolgoznia és elfogadnia, amely elfogadásra került volna Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök háredi koalíciós partnerei részéről, ugyanakkor nem ütközik az ország diszkrimináció elleni törvényébe. A jelenlegi, számszerint tizedik hosszabbítás 2022. június 1-jén jár le.

Múlt év augusztusában a Bennet-kabinet elfogadta azt az új tervezetet, miszerint az ultraortodox izraeliek esetében a felmentés korhatárát 21 évre csökkentik a jelenlegi 24 évről. A mentesség korhatárának csökkentésével a kormány azt reméli, hogy az ultraortodox fiatalokat arra lehetne ösztönzi, hogy elhagyják a jesivát, és munkát vállaljanak, mivel úgy gondolják, hogy többségük csak azért húzza az időt, hogy ne kelljen bevonulnia katonának.

A terv szerint a korhatár két éven belül 22 évre emelkedne, miközben az ultraortodox közösség tagjai 21 éves koruktól mentesülnek a katonai szolgálat alól, ha valamilyen más polgári képzést vagy „magas színvonalú szakképzést” végeznek. Újabb év elteltével a felmentési korhatár 23 évre emelkedne.

A javasolt modell szerint az ultraortodox fiatalok három hónapig – egészségügyi, oktatási, idősgondozási vagy egyéb polgári szolgálatot teljesítenének, és tartalékosként szolgálnának a Izraeli Védelmi Erők kötelékében a két év és nyolc hónapos katonaság helyett, ahogyan azt a törvény az izraeli férfiaktól megköveteli.

A kudarcba fulladt hétfői parlamenti szavazást követően a kormány bejelentette, hogy új hadkötelezettségi törvényjavaslaton dolgozik, amelyet a következő hetekben szavazásra bocsátanak – közölte Naftali Bennett miniszterelnök, Beni Gantz védelmi és Jáir Lapid külügyminiszter közös közleményben.

A közlemény utalás arra a bizottságra, amelyet a miniszterelnök, a védelmi miniszter és a külügyminiszter képviselőiből tavaly hoztak létre annak érdekében, hogy megvizsgálja a jelenlegi törvénytervezeteket, és „az izraeli biztonsági, gazdasági és társadalmi szükségleteknek megfelelő, új vázlatot mutasson be. A javaslatok elvileg 2022 novemberéig kerülnek benyújtásra.

Gantz korábban felvetette, hogy a felmentési kor csökkentésével egyidejűleg egy általa támogatott terv is megvitatásra kerüljön, amely kiterjesztené a szolgálati kötelezettséget mind az ultraortodox, mind az izraeli arabokra, akik szintén jogilag mentesülnek a katonaság alól, mígnem néhány év elteltével minden arra jogosult izraeli fiatal sorkötelessége biztosítva lenne.

Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én Új Kelet Live

Jichák Herzog elnök köszöntője Ros Hásáná alkalmából
  1. Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .