Gantz és az egységkormány, közben tüntetések

ujkeletlive Túszalku – Gantz jövő év tavaszáig működő egységkormányra szólította fel az ellenzéket és a miniszterelnököt Gadi Eizenkot kilépése után frakciójának szétesésével szembesülő Beni Gantz, visszatérve korábbi, hasonlóan számos bukást és sikert is megélt Kék-Fehér néven bejegyzett pártjához, tegnap este sajtótájékoztatón szólította fel az ellenzéket és Binjámin Netanjahu miniszterelnököt korlátozott ideig működő egységkormány megalakítására, majd új választások kiírására.  A volt vezérkari főnök és védelmi miniszter … Gantz és az egységkormány, közben tüntetések részletei…

Diplomácia és politika – növekvő háborús feszültség, normalizáció, és túszalku

ujkelet.live Szaúdi normalizáció Politikai körülményekre, többek között Donald Trump esetleges újraválasztására hivatkozva Binjámin Netanjahu úgy döntött, hogy az amerikai választások utánra halasztja a Szaúd-Arábiával való kapcsolatok normalizálására irányuló erőfeszítéseket, jelentette a 12-es csatorna. A döntés, állítólag a miniszterelnök Joe Biden amerikai elnökkel múlt héten folytatott feszült telefonbeszélgetését követően történt, aki ismételten a túszalku és a gázai tűzszünet előmozdítására sürgette. A csatornának név nélkül nyilatkozó kormányzati … Diplomácia és politika – növekvő háborús feszültség, normalizáció, és túszalku részletei…

Gantz szerint Libanon égni fog, a túszokat pedig haza kell hozni

ujkeletlive Beni Gantz biztonságról, a túszok kiszabadításáról és választásokról nyilatkozott A Binjámin Netanjahu miniszterelnök által vezetett válságkormányból és a szűkkörű hadikabinetből nyolc hónap után, a háború kezelése és az eredménytelen túszalku miatt kilépő Beni Gantz [Nemzeti Egység] tegnap este egyidejűleg nyilatkozott a vezető héber nyelvű tévéadóknak. A 12-es csatornának adott interjúban, Netanjahu volt vezérkari főnöke, védelmi, majd legutóbb háborús kabinetminisztere hangsúlyozta, miszerint a Szimchát Tóra-i … Gantz szerint Libanon égni fog, a túszokat pedig haza kell hozni részletei…

Gantz ígéretéhez híven kilépett, Ben-Gvir követeli a helyét a hadikabinetben

ujkeletlive Politika Beni Gantz tegnap esti bejelentése, miszerint frakciója kilép a Hamász október 7-i támadása után alakult válságkormányból, mindössze idő kérdése volt azt követően, hogy a Nemzeti Egység vezetője a múlt hónapban előre jelezte távozási szándékát, amennyiben a miniszterelnök nem gondoskodik az általa szükségesnek tartott változásokról. A hadikabinet immár volt minisztere azzal kezdte beszédét, hogy pártja a Szimchát Tóra-i mészárlások, és azt követően kezdődött háború … Gantz ígéretéhez híven kilépett, Ben-Gvir követeli a helyét a hadikabinetben részletei…

Politika és diplomácia – állami vizsgálóbizottság felállítása és nemzetközi bírósági döntés várható

ujkeletlive Politika Október hetedikei támadások és az állami vizsgálóbizottság  A hadikabinet minisztere Beni Gantz (Nemzeti Egység) közvetlenül Binjámin Netanjahu miniszterelnökhöz (Likud) intézett felhívása útján állami vizsgálóbizottság azonnali felállításának kezdeményezését jelentette be a Hamász október 7-i pusztító támadásához vezető mulasztások kivizsgálására. A vizsgálóbizottság összehívása, amennyiben megtörténik, ellentmond a miniszterelnök korábban többször is hangoztatott véleményével, aki szerint a kormány érintettségével kapcsolatos bármilyen döntés meghozatala nem jöhet létre … Politika és diplomácia – állami vizsgálóbizottság felállítása és nemzetközi bírósági döntés várható részletei…

Ünnep előtt – politikai vádaskodások, szankciók

ujkeletlive Politika – vádaskodások napja Netanjahu pészahi üzenete, és elmarasztalásai A túszalku kérdésének megvitatására tegnap este, 12 nap után először összehívott hadikabinet ülésén Binjámin Netanjahu miniszterelnök azzal vádolta a Hamász terroristái által fogvatartottak szabadon bocsátása érdekében tárgyaló megbízottakat, hogy hamis információkat szivárogtattak ki, miközben kétségbeesést keltettek a túszok hozzátartozói körében. „A tárgyalócsoport hamis tájékoztatása csak árt az elraboltak hazatérésére irányuló erőfeszítéseket illetően,” – mondta állítólag … Ünnep előtt – politikai vádaskodások, szankciók részletei…

Reggeli hírek: túszalku – óvatos optimizmus

ujkeletlive Diplomácia Túszalku – óvatos optimizmus A héber és a nemzetközi média óvatos optimizmusról számolt be a dohai túszalku tárgyalásokkal kapcsolatban, azt követően, hogy a Dedi Barnea kémfőnök által vezetett izraeli küldöttség elfogadta azt az amerikai kompromisszumos ajánlatot, amely a fogolycsere kapcsán szabadon engedhető terroristák számát illetően jelentős engedménynek számítana. A korábbi párizsi keretmegállapodás alapján, az alku első szakaszában Izrael legfeljebb 400 biztonsági fogoly szabadon … Reggeli hírek: túszalku – óvatos optimizmus részletei…

Vallás és politika – Gallant ultimátuma a háredi sorozásra vonatkozóan vétójogot biztosít Gantznak

ujkeletlive Vallás és politika Sorozási törvény újratöltve – Gallant ultimátuma A háború árnyékában a jesiva tanulók besorozása értelemszerűen ismét a politikai napirend előterébe került, miközben az elmúlt napokban feszülő ellentétek tetőzéseként Joáv Gallant védelmi miniszter tegnap esti drámai bejelentésével szembe ment a miniszterelnök terveivel, és a hadikabinet miniszterének, Beni Gantznak kvázi vétójogot biztosított a kérdés rendezése végett, ami akár a kormány felbomlását is eredményezheti. Az ultraortodoxok … Vallás és politika – Gallant ultimátuma a háredi sorozásra vonatkozóan vétójogot biztosít Gantznak
részletei…

Frontközelben: Beni Gantz a háborúról és a túszalku lehetőségéről

ujkeletlive Frontközelben – Beni Gantz nyilatkozata A hadikabinet minisztere Beni Gantz [Nemzeti Egység] a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán tartott szerdai sajtótájékoztatón az ígérte, hogy minden követ megmozgatnak az október 7-én elraboltak kiszabadítására irányuló erőfeszítések kapcsán, és miközben utalt egy újabb lehetséges túszalku kezdeti körvonalaira, hangsúlyozta, hogy amennyiben nem jutnak megállapodásra, a hadsereg a Ramadán böjthónap alatt is folytatni fogja a rafáhi szárazföldi inváziót. Gantz nem közölt részleteket, … Frontközelben: Beni Gantz a háborúról és a túszalku lehetőségéről részletei…

Reggeli hírek – katari megállapodás a túszok gyógyszerellátásának biztosításáról

ujkeletlive Túszalku – gyógyszerek Katar bejelentette, hogy sikeresen közvetített egy megállapodást Izrael és a Hamász között a gázai túszok gyógyszerellátásáról, amely szerint az ellátmányt szerdán indítják Dohából két katari katonai repülőgépen az egyiptomi el-Aris városba, ahonnan a szállítmányt állítólag a gázai övezetbe szállítják. A dohai Külügyminisztérium közleményében kiemelte Franciaország szerepét a megállapodás közvetítésében, emellett hangsúlyozta miszerint „a gázai háború befejezésére irányuló katari erőfeszítések tovább folytatódnak.” … Reggeli hírek – katari megállapodás a túszok gyógyszerellátásának biztosításáról részletei…