A Pfizer vezérigazgatója márciusra ígéri az Omikron-vakcinát

0
Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója 10/01/2022 forrás: YouTube

ujkelet.live

A Pfizer vezérigazgatója hétfőn közölte, hogy márciusra elérhető lesz a cége által kifejlesztett COVID-oltás Omikron-specifikus változata, de arra nem tudott választ adni, hogy a negyedik, azaz a második emlékeztető oltásra szükség lesz-e.

Albert Bourla a CNBC médiának nyilatkozva azt mondta, hogy több bizonyítékra van szükség a Omikron-változat elleni negyedik adag vakcina hatékonyságáról, pontosabban arra vonatkozóan, hogy mennyivel nagyobb védelmet tud nyújtani a koronavírussal szemben, jóllehet Izrael már két hete megkezdte a kampányt az idősek, a veszélyeztetett korosztály és az orvosi személyzet számára az extra negyedik dózis beadására vonatkozóan.

„Nem tudom, hogy szükség van-e egy negyedik oltásra. Ki kell próbálni, és tudom, hogy Izrael már megkezdett néhány erre vonatkozó kísérletet, és mi is végrehajtunk néhány hasonlót, hogy megbizonyosodjunk a szükségességéről, és amennyiben igen, használni fogjuk” – mondta Bourla, hozzátéve

“Nem hiszem, hogy olyat kellene tennünk, amire nincs szükség.”

Bourla először novemberben jelentette be, hogy az általa képviselt cég az Omikron elleni vakcinán dolgozik, amely a tanulmányok szerint ellenállóbb az eddigi oltásokra, mint a korábbi koronavírus-törzsek.

A hétfő esti interjú során hangsúlyozta, hogy az új Omikron-adag márciusra várható, hozzátéve, hogy reményeik szerint ki tudnak fejleszteni egy sokkal nagyobb védelmet biztosító oltást, különösen a kórházi kezelések és a súlyos betegségek kikerülése érdekében. Bourla ugyanakkor a jelenlegi védőoltások ésszerűségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a Pfizer oltása a három adag után „még mindig hatásos” az Omikron ellen.

Amint a Pfizer vezetője is említette, a más védőoltások elleni védekezést is kikerülő koronavírus Omikron-változatának megjelenését követően, Izrael már megkezdte a negyedik oltás beadását a 60 év felettieknek, az egészségügyi dolgozóknak és a gyenge immunrendszerrel rendelkező lakosságnak.

A múlt héten Naftali Bennett miniszterelnök a rendelkezésekre álló adatok alapján azt nyilatkozta, hogy a negyedik Pfizer-BioNTech adag jelentős növekedést okoz az antitestek mennyiségében a felvételt követő egy héten belül, hivatkozva az egyik kórház egészségügyi dolgozói körében végzett izraeli tanulmány időközi adataira.

A Seba Egészségügyi Központ kísérleti programja keretében 150 egészségügyi személyzetet kapta meg a negyedik adag vakcinát, ami sokkal kisebb kísérleti csoportnak számít, mint az általában megszokott több ezer önkéntes részvételével és hónapokig tartó nyomkövetéssel működő kísérleti programok. Azóta amióta december végén a Seba elkezdte a kísérletet, nincs rendelkezésre álló adat arról, hogy az antitestek száma az első hét után is ugyanolyan mértékű marad illetve, hogy hatékonyabb védelmet nyújtan az Omikron-változattal megfertőzöttek körében és a súlyos állapot kialakulása ellenében.

Azonban eddig – a Pfizer számára is, ez az egyetlen ismert tanulmány a negyedik adag hatásairól, amely szerint az izraeli szakemberek reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az extra emlékeztető adag segíthet megóvni az izraeli egészségügyi rendszert attól, hogy az Omikron-változat miatti megbetegedések túlterheljék a kórházakat vagy teljesen leálljon a normális életvitel.

Szalman Zarka, Izrael koronavírus-projektmenedzsere szintén elismerte, hogy jelenleg keveset tudni a negyedik adag hatékonyságáról, de arra szolította fel az arra jogosultakat, hogy ne hagyják ki a rendelkezésre álló negyedik adag vakcina beadását, amelyet eddig több mint negyedmillióan vettek fel.

Nemzetközi viszonylatban egyedül Chile követi az izraeli példát és csatlakozott a negyedik adag vakcina elérhetővé tételében, olymódon, hogy február elejéig az immunhiányos lakosság számára biztosítja az oltást és ezután lesz elérhető az 55 év felettiek számára.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .