ujkelet.live
Az ENSZ Közgyűlése csütörtök késő este 125 ország támogatásával elfogadra az Izrael elleni háborús bűncselekmények példátlan, határozatlan idejű vizsgálatát, beleértve a májusi, 11 napos gázai háborút is, mely Falak Őrzője néven ismert, számolt be a Jerusalem Post.
,,Egy szokatlan, állandó bizottság létrehozása egy korlátozott, ideiglenes és jól meghatározott vizsgálóbizottság helyett példátlan és veszélyes az ENSZ-szervezet egészére nézve hosszú távú költségvetési kihatások szempontjából” – mondta Izrael képviselője az ENSZ Közgyűlésén, azzal vádolva, hogy “álbíróságot” finanszíroznak Izrael ellen.
A vizsgálatot eredetileg májusban hagyta jóvá az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 47 tagú testülete a gázai háborút követően 24-9 arányú szavazattal, 14 tartózkodás mellett, lehetővé téve a zöld vonal mindkét oldalán elkövetett állítólagos izraeli emberi jogi jogsértések kivizsgálását. Ez magában foglalja mind a szuverén Izraelt, mind Júdea és Szamáriát valamint Gázát. Ilyen határozatlan idejű vizsgálatot még nem indítottak más ENSZ-tagállam ellen.
Csütörtökön az ügy az ENSZ Közgyűléséhez került, amelynek az volt a feladata, hogy jóváhagyja a vizsgálat költségvetését, az Emberi Jogi Tanácsnak szánt nagyobb általános költségvetési előirányzat részeként.
Izrael kérte, hogy módosítsák az Emberi Jogi Tanács költségvetési határozatát, hogy a nyomozásra szánt pénz ne kerüljön be a testület teljes költségvetésébe. A lépés gyakorlatilag a nagyobb, 193 tagú ENSZ-közgyűlés elé helyezte az Izrael elleni háborús bűnökkel kapcsolatos állandó vizsgálat kérdését.
,,Azokat az országokat, amelyek ellenezték a vizsgálatot, felkérik, hogy határozatlan ideig finanszírozzanak egy bizottságot” – közölte Izrael képviselője. ,,Ez azt jelenti, hogy jövőre fizetniük kell ezért a mechanizmusért. 10 év múlva, és 100 év múlva is fizetniük kell érte”.
,,2006-os megalakulása óta az Emberi Jogi Tanács 32 nyomozó testületet hozott létre, amelyek közül kilenc, közel egyharmada, kizárólag Izraelre összpontosított”.
Az ENSZ Közgyűlése 125-8 szavazattal, 34 tartózkodás mellett elvetette a nyomozás támogatásának megvonására vonatkozó módosító indítványt.
A G77-ek és Kína rögzített szavazásra szólítottak fel, és sürgették az összes országot, hogy utasítsák el Izrael módosító javaslatát.
A nemzetek, Izraelen kívül, melyek támogatták a zsidó állam által előterjesztett módosítást: Magyarország, a Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru, Palau, Pápua Új-Guinea és az Egyesült Államok.
Az Egyesült Államok képviselője azt mondta, hogy a vizsgálat ,,Izrael tisztességtelen kipécézésének gyakorlatát folytatja az ENSZ-ben, és a korábbi amerikai kormányokhoz hasonlóan mi is határozottan ellenezzük az Izraellel szembeni ilyen bánásmódot”.
,,Az Egyesült Államok továbbra is ellenezni fogja ezt a vizsgálatot, és lehetőséget keres Genfben, hogy felülvizsgálja mandátumát, amelyet sajnos átadtak, amikor az Egyesült Államoknak nem volt képviselője az Emberi Jogi Tanácsban”.
A 34 tartózkodó ország: Albánia, Ausztrália, Ausztria, Brazília, Bulgária, Burundi, Kanada, Közép-afrikai Köztársaság, Kolumbia, Horvátország, Cseh Köztársaság, Ecuador, Fidzsi-szigetek, Németország, Guatemala, Haiti, Honduras, India, Olaszország, Litvánia , Madagaszkár, Montenegró, Hollandia, Észak-Macedónia, Koreai Köztársaság, Ruanda, Szlovákia, Szlovénia, Salamon-szigetek, Tonga, Ukrajna, Egyesült Királyság, Uruguay és Zambia.
