Hefetz: Netanjahu több tucatszor próbált állami pénzeszközöket rabolni személyes szükségletekre

ujkelet.live

Nir Hefetz, Benjamin Netanjahu volt elnök perének kulcstanúja kedden folytatta vallomását a jeruzsálemi kerületi bíróságon.

Netanjahu nem volt jelen a tárgyaláson.

Hefetz 2009-ben hosszú újságírói pályafutása után Netanjahu kormányának szóvivőjeként dolgozott, majd 2014-ben a Netanjahu család szóvivője és tanácsadója lett.

2018-ban, miután letartóztatták Netanjahu egyik korrupciós ügyével kapcsolatban, Hefetz megállapodást kötött az ügyészséggel, és a nyomozók rendelkezésére bocsátotta a Netanjahuval és családjával folytatott beszélgetések felvételeit.

Netanjahu volt tanácsadójának keresztkérdezése már öt napja folyik Boaz Ben-Tzur ügyvéddel.

Hefetz: Azért távoztam, mert úgy véltem, Netanjahu nem alkalmas a miniszterelnöki poszt betöltésére

A mai kihallgatás zöme a Hefetzre nehezedő állítólagos nyomásgyakorlással foglalkozott a rendőrségi vallatása során. Ben Tzur próbálja úgy beállítani a dolgot, mintha Hefetz vallomása csupán kitaláció lenne, melyet a rendőrség által alkalmazott törvénytelen fizikai és érzelmi nyomás szült.

Bár Hefetz a per során lőszerrel látta el a védelmet a rendőrség ellen, tanúvallomásakor múlt héten és most is hangsúlyozta, hogy nem a rendőrség bánásmódja volt az elsődleges motivációja, hogy Netanjahu ellen forduljon, és koronatanúként lehetősége van elmondani az igazat.

,,Azt mondtam, hogy a vád tanújaként elviselhetetlenül súlyos árat fogok fizetni, például ‘árulónak’ fognak titulálni. Tisztában voltam az árral” – mondta, hozzátéve, hogy ,,semmilyen körülmények között nem gyakoroltak rám nyomást, hogy belemenjek ebbe az alkuba. Tárgyaltunk.”

1000 sz. ügy: a minisztereknök és felesége drága ajándékokat fogadtak el az izraeli születésű hollywoodi producer, Árnon Milchan milliárdostól és James Packer ausztrál üzletembertől. Az ajándékba kapott drága szivarok és pezsgő értéke közel 700 ezer sékel. Netanjahu állami tisztségeit Milchan javára használta, számos személyes és üzleti ügyben, miközben súlyos összeférhetetlenség alakult ki a közjó és a Milchan iránti személyes elkötelezettsége között.

Hefetz azt mondta, Netanjahu vonakodott bármit is saját zsebből fizetni, és megpróbálta figyelmeztetni az akkori miniszterelnököt, hogy átlépi a törvényesség határait.

„Folytatta, és biztos voltam benne, hogy tudja, hogy bűnügyileg problémás területen jár” – mondta. „Sok olyan esetről beszélek, amikor kitartott és megpróbált állami pénzeszközöket rabolni személyes szükségletekre. Több tucatszor megtörtént” – mondta Hefetz.

2000. sz. ügy: a miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Árnon Mozesszel, a Yedioth Ahronoth kiadójával és felajánlotta, hogy kedvezőbb cikkekért cserébe segít stabilizálni a lap helyzetét, a fő rivális, Israel Hayommal szemben.

Hefetz azt állította, hogy figyelmeztette Netanjahut az üggyel kapcsolatos problémákra.

„Bementem a szobába, és elmondtam neki, hogy probléma van a trösztellenes törvénnyel a 2000-es ügyben” – mondta Hefetz.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.