Washington kitart amellett, Izrael nem értesítette előre, hogy terrorszervezetnek nyilvánít 6 palesztin civil szervezetet

0

ujkelet.live

Ned Price, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője hétfőn cáfolta azokat az izraeli állításokat, amelyek szerint az Egyesült Államokat előzetesen értesítették arról, hogy hat Júdea és Szamáriában lévő palesztin civil szervezetet terrorista szervezetté nyilvánítanak.

Price megjegyezte, hogy Washingtonba tart egy izraeli delegáció, hogy tisztázza a döntéshozatali folyamatot, de amikor a döntés előtti kommunikációval kapcsolatban kérdezték, Price azt mondta: „Legjobb tudomásunk szerint helytálló, hogy nem kaptunk konkrét figyelmeztetést, a közelgő megjelölésekről.”

Péntek délután Beni Gantz védelmi miniszter bejelentette, hogy hat palesztin civil társadalmi csoportot – köztük azokat, melyek az Európai Unió és más nemzetközi szervek jelentős támogatását és felügyeletét élvezik – terrorszervezetekké nyilvánítják, mondván, hogy a Népfront Palesztina Felszabadításáért nevében dolgoznak, amelyet Izrael terrorcsoportnak tekint.

Vasárnap egy magas rangú izraeli védelmi tisztviselő azt mondta az újságíróknak, hogy a szervezeteket a Népfront Palesztina Felszabadításáért terrorcsoporttal összekötő hírszerzési anyag „sziklaszilárd”. Az anyag „egyértelmű bizonyítékokat tartalmaz, köztük videofelvételeket, fényképeket, fizetési bizonylatokat, amelyek az említett csoportokat a terrortevékenység támogatásához kötik” – mondta a tisztviselő.

,,Civil szervezetek használata terrortevékenység és finanszírozás fedezékeként ismert módszer a Népfront Palesztina Felszabadításáért számára” – tette hozzá.

Héber sajtóértesülések szerint Gantz nem közölte Naftali Bennett miniszterelnökkel, hogy a jogvédő csoportokat terrorszervezetként kívánja besorolni. A Gantz nevében tett nyilatkozat szerint az ilyen eljárások nem követelik meg a miniszterelnök tájékoztatását.

Más miniszterek is csak a bejelentésből értesültek a fejleményről. A sajtó szerint a koalíciós frakcióvezetők vasárnapi találkozóján Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter és Merav Michaeli közlekedési miniszter, a Meretz és a Munkapárt vezetői panaszkodtak Bennettnek, amiért Gantz egyedül járt el az ügyben.

Vasárnap a Haaretz egy forrást idézve arról számolt be, hogy Amit Aiszman államügyész volt, aki jóváhagyta a védelmi minisztérium döntését, hogy civil szervezeteket terrorszervezetnek minősítsen, miután a Sabak belbiztonsági szolgálat ,,átfogó és meggyőző” bizonyítékokat mutatott be, amelyek a Népfront Palesztina Felszabadításáérthez kötik őket.

A hat civil társadalmi szervezet az Addameer, az Al-Haq, a Bisan Center, a Defense for Children International Palestine, a Palesztin Női Bizottságok Uniója és a Mezőgazdasági Munkabizottságok Uniója.

Szintén vasárnap a palesztinok ENSZ megfigyelő missziója arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy ítélje el, hogy Izrael terrorszervezetnek minősítette a csoportokat, amit rágalomnak nevezett.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .