Lapid megvédte Sternt, a szexuális zaklatással kapcsolatos megjegyzései miatti felháborodás közepette

ujkelet.live

Jáir Lapid külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy a Jes Atid pártja gyorsan menesztette volna Elazar Stern hírszerzési minisztert, ha tudomást szereztek volna arról, hogy Stern szexuális zaklatással kapcsolatos panaszokat darált be.

Egy vasárnapi rádióinterjúban, mely során a beszélgetés egyértelműen a szexuális zaklatásra összpontosított, Stern azt mondta: „az aprító nagyon gyorsan dolgozott”, utalva a névtelen levelekre. Stern 2004 és 2008 között a hadsereg Személyi Állomány Igazgatóságát vezette.

Amikor megkérdezték tőle, hogy kifejezetten a nők részéről érkező panaszokra hivatkozik-e, Stern azt mondta, „nem emlékszem pontosan, hogy nők tették-e.”

Később a Haaretz-nek nyilatkozva Stern tagadta, hogy bedarált volna szexuális zaklatással kapcsolatos panaszokat, de elismerte, hogy korábbi megjegyzéseit így is lehetett értelmezni.

„Ha azt mondta volna, hogy szexuális zaklatással kapcsolatos panaszokat darált be, akkor még aznap megváltunk volna tőle” – mondta Lapid hétfői közleményében. ,,Ő ilyet nem mondott, és nem is hisz ilyenben.”

„Stern miniszter soha nem aprított be semmilyen szexuális zaklatással kapcsolatos panaszt. Minden zaklatási panaszt, amely az asztalára került, azonnal a legnagyobb komolysággal kezelték. Megjegyzései csak azokat a panaszokat érintették, amelyeket a parancsnokok egymás ellen tettek a pozíciókért folytatott harcban“.

Lapid nyilatkozata reagált a 13-as csatorna riportjában megjelenő női katona vádjaira is, aki 1995-ben Stern alatt szolgált a hadseregben. A nő azt állította, hogy miután feljelentést tett egy kollégája szexuális zaklatása miatt, Stern megfenyegette, és azt mondta neki, hogy ejtse az ügyet.

„Stern egyáltalán nem foglalkozott katonákkal a főhadiszálláson” – tette hozzá Lapid közleménye. ,,Bárki, aki ismeri [bázisa] eljárásait, tudja, hogy ésszerűtlen lenne, ha a főhadiszálláson szexuális zaklatás miatt panasz érkezett volna hozzá.”

Lapid hozzátette: „Hosszú karrierje során Stern rendkívül érzékenyen foglalkozott a szexuális zaklatás témájával, felismerve, hogy ez különösen súlyos bűncselekmény.”

Stern a Haaretz-nek továbbá azt nyilatkozta, hogy az interjú óta ellenőrizte a vele dolgozó emberekkel,, hogy emlékeznek-e ilyen esetre. ,,Nulla. Éppen ellenkezőleg, egy tiszt emlékeztetett arra, hogy egy tisztet hosszú évekre börtönbe küldtem egy ilyen eset miatt.”

Stern munkatársai szerint a vitát olyan emberek gerjesztik, akik ártani akarnak pályázati esélyeinek a Szochnut elnöki posztjára.

Az interjúban Stern „aprító” megjegyzése azután történt, hogy megemlítették a Sabak biztonsági szolgálat azóta jóváhagyott új igazgatója elleni névtelen panaszt.

„Nem szabad teret adni a névtelen levelek kultúrájának” – mondta Stern a 103FM rádióállomásnak. A bizottság tanácskozásával kapcsolatban Stern azt mondta, hogy „azoknak, akiknek van mondanivalójuk, vállalják nevüket, és tegyék meg észrevételeiket”.

Arra a kérdésre, hogy a személyi állománynál töltött időszakban foglalkozott-e a témával, Stern így válaszolt: „Olyan légkört teremtettem a női katonák között, amelyben helye volt panaszaiknak. Bátorítva a panaszokat és támogatva a panaszost. A névtelen panaszok kultúrája sokkal többet árt, mint alkalomadtán jót.”

A vasárnapi kritikát követően Stern hivatala közleményt adott ki: „Stern miniszter, lányok apjaként, parancsnokként és választott tisztviselőként mélységesen megvet minden szexuális zaklatót. Úgy véli, hogy az izraeli társadalomnak és a bűnüldöző szerveknek zéró toleranciát kell tanúsítaniuk ebben az alapvető kérdésben”.

„A vasárnapi interjúban Stern a névtelen panaszok kultúrája ellen kívánt állást foglalni, mint a revansok és a vezető beosztások meghiúsításának eszköze. A szexuális zaklatással kapcsolatos panaszokat mindig alaposan megvizsgálták a parancsnoksága alatt, és soha nem mondta, hogy a szexuális zaklatással kapcsolatos panaszokat bedarálták.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Lapid megvédte Sternt, a szexuális zaklatással kapcsolatos megjegyzései miatti felháborodás közepette” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.