A Rambamból a Siba Orvosi Központba került át rehabilitációra a burkini tűzharcban súlyosan megsebesült egyik tiszt

ujkelet.live

Vasárnap átszállították rehabilitációra az Izraeli Védelmi Erők egyik katonáját, aki súlyosan megsebesült két héttel ezelőtt egy tűzharc során.

A Duvdevan terrorelhárító egység tagját, aki biztonsági okokból csak rangja és neve héber kezdőbetűjével azonosítható, mint ,,Jud” törzsőrmester, távozhatott a haifai Rambam Orvosi Központból, és rehabilitációját a ramat gáni Siba Orvosi Központban folytatja-áll a Rambam közleményében.

Öt palesztin terrorista vesztette életét a szeptember 26-i rajtaütéssorozatban, amely egy Júdea és Szamáriában lévő Hamász-sejt tagjaira irányult, megakadályozva egy nagy terrortámadást.

A Duvdevan másik duvdevani tisztje „Dalet” százados, aki szintén súlyosan megsebesült a tűzhrcban Burkinban, Dzsenin közelében, a Rambamban marad.

A hadsereg úgy véli, hogy mindkét katona valószínűleg egy baráti tűz következtében sérült meg.

Az egyik golyó, amely Dalet századost eltalálta, az egyik rajta lévő gránátot is eltalálta, de nem élesítette a robbanóeszközt.

A százados édesapja, Joszi szerint fiát kilenc golyó találta el a tűzharc során a palesztin Burkin közösségben, Szamáriában.

„Csoda történt. A mellényén volt egy repeszgránát. Az egyik golyó eltalálta és kettéhasította. Csodával határos módon nem robbant fel”.

A ,,Dalet” századoson lévő gránát egy újabb modell volt, egy speciálisan tervezett robbantási mechanizmussal, hogy golyó találat esetén kevésbé legyen valószínű, hogy felrobban. Ezt az új típusú repeszgránátot egy 2010-es incidens után tervezték, amelyben egy szabványos modell, amely Eliraz Peretz őrnagyon volt, felrobbant, miután a Gázai övezetben végzett művelet során golyó találta el.

https://twitter.com/OrHeller/status/1443153087896637441?t=BjyJKa1WRk7OXXw7WO-C0w&s=19

,,Fontos tudnotok, hogy ha nem állítottuk volna meg ezt a Hamász terrorszervezet-hálózatot, előrehaladott szakaszban lennének, és támadásokat hajtottak volna végre izraeli városokban” – mondta Aviv Kochavi vezérkari főnök a katonák megsérülése után.

,,A fiaitok harcosok, ahogy a jellemük is. Az akció során cselekedtek, miközben nagy bátorságról és rettenthetetlenségről tanúskodtak” – mondta Kochavi a sérült tisztek családjainak a hadsereg közleménye szerint.

,,Fiaitok megakadályozták ezeket a támadásokat” – tette hozzá Kochavi.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.