Néhány védelmi tisztviselő a terv mérlegelésénél úgy vélte, az eltűnt navigátor felkutatására irányuló művelet kockázata nagyobb mint a haszna

0
Ron Arad navigátor fotó: izraeli légierő

ujkelet.live

Amikor a Moszad-műveletet fontolóra vették, hogy információt szerezzenek az izraeli légierő eltűnt navigátora, Ron Arad sorsáról, a védelmi intézmény néhány tagja úgy gondolta, hogy a művelet kockázata nem indokolja a lehetséges hasznokat, állította a Haaretz hírportál.

A tisztviselők azt mondták, már az anyag megvizsgálásának kezdeti szakaszában is egyértelmű volt, hogy a kiválasztott célpont soha nem volt különösebben közel Aradhoz, így nem valószínű, hogy olyan releváns információkkal rendelkezik, amelyek elősegítik a keresést.

Szerintük a Moszad tisztviselői valóban teljesítették a célt, ezért helytelen lenne kudarcnak minősíteni a műveletet. Ennek ellenére nem nyújtott olyan információkat, amelyek segítenék megoldani azt a rejtvényt, ami Araddal történt, miután 1986-ban Libanonban elfogták.

Naftali Bennett miniszterelnök hétfőn, a Kneszet téli ülésszakának megnyitóján elárulta, hogy a Moszad ügynökei a múlt hónapban részt vettek ,,egy bátor küldetésben, hogy új információkat gyűjtsenek az eltűnt Ron Arad navigátorról”.

,,Egy összetett, széles körű művelet volt. Ez minden, amit erről most mondani lehet” – mondta Bennett. ,,Újabb erőfeszítéseket tettünk az úton, hogy megértsük, mi történt Ronnal”.

A miniszterelnök köszönetet mondott a Moszad embereinek, ígéretet téve, hogy „továbbra is intézkedni fogunk, hogy fiaink hazatérjen, bárhol is legyenek.”

A 12-es csatorna esti riportja azonban közzétette a Moszad vezetője, David Barnea zárt ajtók mögött elhangzott beszédét, melyen azt mondta a küldetésről, hogy ,,Bátor és összetett művelet volt – de kudarcot vallott.”

Kedden viszont már arról számolt be a csatorna, hogy Barnea kérte Bennettet, hogy tárja fel a műveletet, és hogy „a dicséret és elismerés a Moszad áldozatáért, hogy hazahozza Aradot és más foglyokat és bevetés közben eltűnteket, fontos volt a szervezet tagjai számára a katonák dicsérete mellett.” A csatorna szerint Barnea levelet küldött a szolgálat tagjainak, nagy sikerként ábrázolva a műveletet.

Bonyolítva az ügyet, Bennett állítólag csak a beszéd előtt közölte Beni Gantz védelmi miniszterrel, hogy mire készül, kész tények elé állítva. Míg Jáir Lapid külügyminisztert és rotációs miniszterelnököt előre értesítette.

A Miniszterelnöki Hivatal hétfő este reagált a kritikákra, amiért Bennett nyilvánosságra hozta a titkos akciót.

,,A Ron Araddal kapcsolatos hírszerzési kampány sikeres művelet volt, amelyet kivételes operatív célok teljesítésével hajtottak végre”.

A Miniszterelnöki Hivatal szerint ,,érdemes volt eljuttatni az információkat a Kneszet tagjaihoz és a nagyközönséghez, kifejezve a nagy erőfeszítést és elkötelezettséget, hogy hazahozzuk fiainkat, miután az ellenség elfogta őket. Minden egyéb információterjesztés hazugság.”

A londoni székhelyű Rai al-Youm arab lap kedden azt állította, hogy a Moszad múlt hónapban végzett művelete során elrabolt egy iráni tábornokot, hogy új információkat szerezzen Aradról.

A jelentés szerint a tábornokot Szíriából egy afrikai országba vitték, kihallgatták, majd szabadon engedték.

Valószínűsíthető, hogy az irániak nyomon követték a műveletet, miután megtörtént, és rájöttek, hol és hogyan hajtották végre, közölte a riport, megjegyezve, hogy az izraelieket célzó ciprusi merényletkísérlet, amelyért Izrael Iránt tette felelőssé, megtorlás lehet a Moszad-akcióért.

Míg a szaúdi média beszámolója szerint a Moszad DNS-mintákat vett egy holttestből a libanoni Nabi Chit faluban annak megállapítására, hogy Aradé-e.

Az Al-Arábia azt állította, hogy Izrael a művelet során kétszer is operatív tevékenységet végzett Libanonban és Szíriában.

Bennettet azért is bírálták, mert nyilvánosan beszélt egy Moszad akcióról izraeli foglyokról és bevetés közben eltűnt személyekkel kapcsolatban. Eddig csak nagyon szűk fórumokon tárgyaltak az ilyen ügyekről, melyeket nagy homály fed, hogy a szolgálat titokban és a tengerentúli felek segítségével dolgozhasson ezen a kérdésen – mondta több forrás.

Ezen túlmenően a források szerint Bennett beszéde és az azt követő külföldi médiában megjelent beszámolók kínos helyzetbe hozhatják Iránt, és az ügy az Izrael és Irán közötti konfliktus részévé válhat Teherán nukleáris programja és annak szíriai katonai megszilárdítása miatt. A védelmi intézmény mindeddig ezt igyekezett elkerülni, jegyezték meg.

Ron Arad navigátor 1986. október 16-án tűnt el, miután ő és Jisáj Aviram pilóta katapultált repülőjükből Dél-Libanon felett.

Aviramot nem sokkal később kimentették, de Aradot nem találták meg. Izrael úgy véli, hogy a síita Amál mozgalom elfogta, majd Libanonból Iránba vihették, majd vissza.

Fogsága első két évében több életjel is érkezett róla, köztük fényképek és levelek, de az utolsót 1988. május 5-én küldték.

Nem tudni, mi történt vele ezután.

Egy 2004-es katonai bizottság megállapította, hogy Arad az 1990-es években halt meg, miután súlyos betegsége alatt megtagadták tőle az orvosi ellátást, és a Beka-völgyben temették el.

2006-ban a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszralla azt mondta, a csoport úgy véli, Arad meghalt, és temetkezési helye ismeretlen; 2008-ban Gerhard Konrad német tárgyaló azt mondta Izraelnek, hogy a Hezbollah szerint Arad 1988-ban halt meg egy szökési kísérlet közben.

Ennek ellenére Izrael vezetése 2009-ben azt mondta, hogy azzal a feltételezéssel dolgoznak, hogy Arad életben van.

2016-ban a Moszad kémügynökség és az Izraeli Védelmi Erők Katonai Hírszerzési Igazgatóságának közös jelentése arra a következtetésre jutott, hogy Arad valószínűleg 1988-ban már halott volt, korábban, mint hitték.

Az információk nagy része titokban van, mivel Izrael minden biztonsági ága továbbra is próbálja megoldani Arad sorsának rejtélyét.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án Új Kelet Live

Kochavi tollat ragadott; 102-re emelkedett az arab közösségben dúló erőszak áldozatainak száma; Bennett meghívót kapott; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 16-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .