Bennett: Az oltástagadók veszélyeztetik az ország többi lakosát

0
Naftali Bennett miniszterelnök bejelentést tesz a koronavírus kapcsán 2021. július 22-én fotó: Képernyőfotó

ujkelet.live

1263 új koronavírusos esetet regisztráltak csütörtökön Izraelben, közülük 112 fertőzött külföldről érkezett.

Az Egészségügyi Minisztérium reggel közölte, hogy a csütörtökön megerősített új fertőzöttekkel 10194-re emelkedett az aktív esetek száma.

167 személyt ápolnak kórházban, közülük 81 állapota súlyos, 17 szorul lélegeztetőre.

A 69668 tesztből 1,83 százalék lett pozitív. A halottak száma 6457.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5755067 polgár kapta meg legalább az első adagot a Pfizer vakcinájából, míg 5283200 polgár már túl van mindkét oltáson.

Naftali Bennett miniszterelnök csütörtök esti főműsoridőben leadott beszédében kijelentette, a kormány célja az, hogy az izraeliek akadálytalanul élhessék életüket, és ne kelljen visszaállítani a zárlati intézkedéseket.

„Nyitott és biztonságos országot akarunk. Felelősségteljesen irányítjuk ezt a kampányt … tények és adatok alapján”- mondta Bennett.“

Hangsúlyozva, hogy önmagában az oltások nem elegendőek a fertőzőbb Delta-variánssal szembeni harcban, Bennett felszólította az összes 12 évesnél idősebb izraelit, hogy akinek egészségi állapota engedi, menjen és oltassa be magát.

,,Egymillió izraeli elutasítja az oltást”- folytatta Bennett. ,,Ők veszélyeztetik a teljes lakosságot, veszélyeztetik az ország másik 8 millió polgárát.”

Bennett figyelmeztetett, hogy az oltáskedv lassulása arra kényszerítheti a kormányt, hogy elrendeljen egy negyedik országos zárlatot a koronavírus terjedése miatt.

,,Ha ismersz egy oltásellenes embert, győzd meg, magyarázd el neki, hogy mások egészségét kockáztatja”- mondta a miniszterelnök. ,,Ne hagyd annyiban.”

Az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön közölte, hogy a Pfizer-BioNTech koronavírus vakcina hatékonysága a fertőzés és az enyhe tünetek megelőzésében 40 százalékra csökkent – derül ki az elmúlt hónapban összegyűjtött adatokból.

Megjegyzendő, hogy az adatok torzak lehetnek, mivel Izraelben a koronavírus-tesztek jelentős részét vírus gócpontokon és idősek körében végezték, míg a fiatal és oltott populációban kevés vizsgálatot végeztek. Az Egészségügyi Minisztériummal konzultáló egyik orvosi szakértő szerint az adatok még mindig túl torzak ahhoz, hogy megbízhatóan ki lehessen értékelni az oltóanyag hatékonyságát a fertőzések és az enyhe tünetek megelőzésében.

A vakcina hatékonysága a kórházi kezelések és a súlyos tünetek megelőzésében 88, illetve 91 százalék – közölte a minisztérium.

A koronakabinet csütörtökön jóváhagyta a zöld igazolvány-rendszer visszahozását és más rendeleteket a napi esetek számának növekedése miatt, melyért a vírus Delta-variánsát tartják felelősnek.

A korlátozások – melyeket a kormánynak még jóvá kell hagynia – jövő csütörtökön lépnek hatályba.

A több mint 100 résztvevőt vonzó rendezvényeken – beltéren és kültéren egyaránt – csak 12 évesnél idősebb személyek vehetnek részt, akik be vannak oltva, felépültek a vírusból vagy negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

A vázlat szerint a 12 évesnél fiatalabb gyermekek mentességet kapnak a zöld igazolvány rendelet alól. A Pfizer-vakcinát eddig nem engedélyezték a 12 év alatti gyermekek számára.

A polgároknak be kell mutatniuk a zöld igazolványukat a kulturális vagy sporteseményeken, tornatermekben, éttermekben, konferenciákon, turisztikai helyszíneken és az imaházakban is.

Ezenkívül augusztus 8-tól a be nem oltottaknak fizetniük kell a koronavírus tesztjeikért (kivéve azokat, akik nem olthatók be).

A Ben-Gurion Nemzetközi Repülőtéren keresztül történő be- és kiutazásra vonatkozó korlátozások a következők:

A kabinet javasolta a vörös országok listájának bővítését, ahol a fertőzési arány magas, és a következő országokat adta hozzá: Ciprus, Grúzia, Törökország és az Egyesült Királyság. Ezt kormányzati jóváhagyásra bocsátják, és július 30-án, pénteken lép hatályba.

A vörös országokba történő beutazást – Oroszország, Mexikó, Dél-Afrika, India, Argentína, Brazília, Fehéroroszország, Üzbegisztán, Spanyolország és Kirgizisztán – továbbra is tiltják, kivéve a speciális eseteket, melyek a mentességet elbíráló bizottság jóváhagyását igénylik.

A beoltottakat Izraelben leszálláskor tesztelni fogják a koronavírusra, és a negatív eredmény megérkezése után már nem kell karanténban maradniuk.

A be nem oltott személyeket Izraelben leszálláskor tesztelni fogják a koronavírusra, hét napig karanténba kell maradniuk, és amennyiben a hetedik napon végzett tesztjük negatív, elhagyhatják a karantént.

A beoltott és be nem oltott izraeliek közötti különbséget az Egészségügyi Minisztérium, valamint külső orvosi szakértők ajánlása nyomán hagyták jóvá. Ezenkívül úgy döntöttek, hogy a be nem oltott izraelieket, akik megfelelnek a kritériumoknak, ösztönözni kell arra, hogy felvegyék a vakcinát.

A koronavírus-kabinet felkérte az Egészségügyi Minisztériumot, a Nemzetbiztonsági Tanácsot és a Közlekedési Minisztériumot is, hogy vizsgálják meg az úgynevezett narancssárga országokat tartalmazó listája megszüntetésének lehetőségét. Ezeket az országokat valamivel alacsonyabb kockázattal rendelkezőnek tekintik a “vörös” országoknál, és jelenleg bárkinek, aki onnan visszatér, hét napig karanténba kell mennie. Ehelyett a kabinet azt javasolta, hogy az utasok, érkezzenek bármelyik országból (kivéve a tiltott listán szereplő országokat) ne kelljen hosszú időszakra karanténba vonulni, hanem kétszer teszteljék őket a koronavírusra: az első, a repülőtéren elvégzett teszt után utasítást kapnak arra, hogy több órán át (legfeljebb 24 óráig) karanténban maradjanak, a negatív eredmény megérkezéséig. Négy nap után pedig újabb tesztet kell csinálniuk.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én Új Kelet Live

Az Ábrahám-egyezmény első közös projektje; Pfizer-vakcina 5-11 éves gyerekeknek; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .