Összecsapások Seich Dzsarrachban – 20 palesztin és egy zsidó nő megsérült

3

ujkelet.live

Ismét összecsapásokra került sor palesztinok, zsidó telepesek és a rendőrség között hétfőn, Kelet-Jeruzsálem Seich Dzsarrach negyedében.

A Haaretz napilap szerint két 14 éves palesztint letartóztattak, miután a gyanú szerint Molotov-koktélt dobtak egy zsidó házra, ami feltehetőleg az összecsapások kirobbantója volt.

A tűzbombás támadás után, mely nem okozott komolyabb károkat, egy telepes paprika spray-jel fújta le a palesztin lakosokat. Ezt követően zsidók és palesztinok székeket és köveket dobáltak egymásra, valamint a palesztinok ezen felül a telepesek otthonait is petárdázták.

A rendőrök végül botokkal, könnygázzal és villanógránátokkal oszlatták fel a palesztinokat.

Körülbelül 20 palesztin sérült meg – kettő gumilövedéktől, míg a többségük könnygáztól, jelentette a palesztin Vörös Félhold.

A rendőrség szerint egy zsidó nő hátsérülése szenvedett egy kőtől, és orvosi ellátást igényelt.

Az izraeli rendőrség kedd reggel közölte, hogy összesen négy palesztint tartóztattak le.

A közelmúltban fokozódott a feszültség a környéken, miután rendőri ellenőrzőpontot állítottak fel, amely megakadályozza a palesztinok bejutását, akik nem a negyed lakosai.

Ugyanakkor a palesztinok azt állítják, hogy a rendőrség engedélyezi a nem a környéken lakó zsidók belépését, akik látszólag imádkozni mennek a területre, de valójában a zsidó jelenlét megerősítésére a telepes otthonok közelében.

A negyed több tucat palesztin lakosát fenyegeti kitelepítés veszélye.

A rendelet részben egy 1970-es izraeli törvényen alapul, amely lehetővé teszi a zsidók számára, hogy az 1948 előtt zsidók tulajdonában lévő kelet-jeruzsálemi földeket visszaszerezzék.

Tavaly októberben az izraeli bíróság a zsidó telepesek javára döntött, akik szerint mintegy nyolc palesztin család Seich Dzsarrachban olyan földön él, amely korábban zsidókhoz tartozott. Két héttel ezelőtt Avichai Mendelblit főügyész arról tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy nem avatkozik be a nagy horderejű kilakoltatási ügybe.

Májusban a gázai terrorszervezetekkel kirobbant, 11 napig tartó harcok egyik mozgatórugója volt a kilakoltatás ügye.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 29-én Új Kelet Live

Hazatért a 3 izraeli filmes, akiket három hete letartóztattak Nigériában; Enyhe büntetést kapott egy gyilkossági kísérletért elítélt terrorista; Jó hír a Netanjahu-ellenes tüntetőknek; Gondban az El Al; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 25-én

3 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .