Blinken megérkezett Izraelbe, találkozott Netanjahuval

ujkelet.live

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd délelőtt Jeruzsálemben találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Netanjahu a külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek valamint Blinkennek, hogy „határozottan támogatták Izrael önvédelmhez való jogát”.

https://twitter.com/IsraeliPM/status/1397108819306631175?s=19

A miniszterelnök és a külügyminiszter a sajtótájékoztatót megelőzően zártkörű találkozón tárgyalt az iráni fenyegetésről – mondta Netanjahu, reményét fejezve ki, hogy az Egyesült Államok „nem tér vissza a régi JCPOA-hoz”, utalva a 2015-ös iráni atomalkura, ,,mert úgy gondoljuk, hogy ez a megállapodás megnyitja az utat Irán előtt, hogy nemzetközi legitimációval nukleáris fegyverekkel rendelkezzen.”

,,Elismételtük azt is, hogy bármi is történjen, Izrael mindig fenntartja magának a jogot, hogy megvédje magát egy rezsimtől, mely elkötelezett az elpusztításunk iránt, és e célból elkötelezett tömegpusztító fegyverek szerzése iránt.”

Az Ábrahám-egyezményre térve Netanjahu az Izraellel kapcsolataikat normalizáló arab és muszlim országok számának bővítésére, valamint a tavaly aláírt jelenlegi békeszerződések elmélyítésére szólított.

,,Arról is beszéltünk, hogyan lehetne javítani a palesztinok életén és körülményein, a gázai humanitárius körülményeken, ideértve a bevetés közben eltűntek és a két ott lévő civilünk hazahozatalának kérdését, valamint a gazdasági növekedés kiépítését Júdeának és Szamáriának – Ciszjordániának – nemzetközi együttműködéssel és részvétellel.”

,,Ami a palesztinokkal való hivatalos békét illeti, azt hiszem, Biden elnök abszolút helyesen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy ,nem lesz béke, amíg Izraelt nem ismerik el független zsidó államként’. Tökéletes egyetértek.”

Netanjahu megjegyzései után Blinken ismertette közel-keleti útjának céljait.

,,Biden elnök arra kért, hogy ma utazzak ide. Ennek valójában négy oka van.”

„Először is, hogy demonstráljam Amerika elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt; hogy elkezdjünk dolgozni a nagyobb stabilitásért és csökkentsük a feszültséget Ciszjordániában és Jeruzsálemben; támogassuk Gáza számára a sürgős humanitárius segítségnyújtást, melyből a palesztin nép profitál; és folytassuk a palesztin néppel és a Palesztin Hatósággal fennálló kapcsolatunk újjáépítését.”

„Biden elnök intenzív kulisszák mögötti diplomáciája, szorosan együttműködve a miniszterelnökkel, tűzszünethez vezetett. Most erre kell építenünk. Ez azzal a felismeréssel kezdődik, hogy mindkét oldalon súlyos veszteségek voltak. Az ok-okozati viszonyok gyakran számokra redukálódnak, de minden szám egy embert takar – fiú, lány, apa, anya, nagyszülő, legjobb barát. Ahogy a Talmud tanítja, egy élet elvesztése az egész világ elvesztését jelenti, függetlenül attól, hogy ez az élet palesztin vagy izraeli.”

,,Az Egyesült Államok teljes mértékben támogatja Izrael önvédelemhez való jogát az olyan támadások ellen, mint a Hamász több ezer, válogatás nélküli, civilekre kilőtt rakétái.”

Blinken szerint az egyik kulcsfontosságú kérdés, amelyet Netanjahuval megvitatott, „a súlyos gázai humanitárius helyzet kezelése és az újjáépítés megkezdése”.

,,Az Egyesült Államok nemzetközi támogatást fog szerezni ezen erőfeszítésekhez, miközben maga is jelentős hozzájárulásokat tesz.”

„Együtt fogunk működni partnereinkkel annak érdekében, hogy a Hamász ne részesüljön az újjáépítési segélyekből. Ugyanakkor azon kell dolgoznunk, hogy bővítsük a palesztinok lehetőségeit Gázában és Ciszjordániában, többek között a magánszektor bővítésével, valamint a kereskedelem és a beruházások, valamint más eszközökkel.”

Blinken emellett utalt az arab zavargások és támadások hullámára Izraelben, mondván, hogy Netanjahuval megvitatta „a konfliktus során Izraelben kirobbant közösségek közti erőszak” ügyét is, valamint megemlítette az Egyesült Államokban tapasztalható jelenséget is.

„Saját hazánkban, az Egyesült Államokban szemtanúi lehettünk az antiszemita támadások megrázó kitörésének. Ahogy Biden elnök tegnap mondta, ezek megvetendőek és véget kell vetni nekik.”

https://twitter.com/usembassyjlm/status/1397065571766788098?s=19

Blinken reggel 8 óra előtt landolt Tel Avivban, a reptéren izraeli kollégája, Gabi Askenázi fogadta.

https://twitter.com/StateDeptSpox/status/1397067273093976065?s=19

Netanjahu és Askenázi mellett Blinken a tervek szerint találkozik Reuven Rivlin elnökkel, Beni Gantz védelmi miniszterrel, az ellenzék vezetőjével, Jáir Lapiddal (Jes Atid) és más magas rangú izraeli tisztviselőkkel.

Blinken háromnapos közel-keleti látogatásának következő állomásai: Rámalláh, Kairó és Ammán. Blinken a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmud Abbásszal és a miniszterelnökkel, Mohammad Stajjéval is találkozni fog. Kairóban Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, míg Ammanban II. Abdullah jordán királlyal találkozik.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.