Tízezrek imádkoztak Ramadán első péntekjén a Templom-hegyen

0

ujkelet.live

Mintegy hetvenezer muszlim imádkozott Ramadán hónap első péntekjén Jeruzsálemben a Templom-hegyen, közölte a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

A rendőrség fokozott jelenléttel készült az esetleges zavargásokra a pénteki imák után Jeruzsálem óvárosa körül, miután három egymást követő éjszaka lázadások törtek ki a területen.

A muzulmán böjt hónapja jellemzően a megszokottnál nagyobb feszültséggel telik Jeruzsálem óvárosában, ahol a zsidók és muszlimok számára is szent Templom-hegy található.

Ramadán idején a pénteki imák általában több százezer muszlim hívőt vonzzanak a fővárosba Izraelből valamint Júdea és Szamáriából. Idén azonban a koronavírus korlátozások miatt csak 10 000 beoltott palesztin kapott belépési engedélyt Izraelbe.

Zsinórban harmadik éjszaka, a rendőrség csütörtökön közölte, hogy Jeruzsálem óvárosában zavargások törtek ki a rendfenntartó erők és a muzulmán hívek között.

A lázadók kövekkel és üvegpalackokkal dobálták a tiszteket. Az egyik tiszt orvosi ellátást igénylő fejsérülést szenvedett, amikor a lázadók megtámadták a Heródes kapunál zajló tömegoszlatás közben.

A rendőrség nyilatkozata szerint letartóztattak egy rendbontót.

A Ynet híroldal szerint az összecsapások azután kezdődtek, hogy a rendőrség Ramadán során érvényben lévő koronavírus-korlátozások részeként megtiltotta az embereknek, hogy a Damaszkusz kapu előtti lépcsőn üljenek.

A héten tovább fokozta a feszültséget, hogy az izraeli biztonsági erők áramtalanították az iszlám imára hívásnál használt kihangosítókat a Templom-hegyen, amikor kedd este hivatalos emléknapi szertartást tartottak a szomszédos Siratófal téren.

Jom Hazikaron, mely az izraeli háborúkban elesett katonák és a terrortámadások áldozatainak emléknapja, kedden este 8 órakor vette kezdetét egyperces szirénával, fő szertartásra Jeruzsálemben a Siratófal plázánál került sor.

A Palesztin Hatóság hivatalos híroldala, a Wafa szerint mintegy 10 000 koronavírus elleni vakcinával beoltott muszlim vett részt kedden a Templom-hegyen Ramadán első napján tartott imákon, amikor a hangszórókat elnémították.

„Az [izraeli erők] erőszakkal megrohamozták az al-Aksza mecset minaretjeit, miután speciális felszereléssel levágták az ajtózárakat, majd elvágták a mecset fő minarettjeinek vezetékeit” – állította szerdán Omar al-Kiszwani sejk, a mecset vezetője.

Az izraeli rendőrség nem volt hajlandó kommentálni az állítólagos műveletet.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a szóvivőjén keresztül az esetet „rasszista gyűlölet-bűncselekménynek” nevezve.

„Ez egy rasszista támadás a szent helyek szentsége és a szabad vallásgyakorlat ellen” – tette hozzá Nabil Abu Rudeineh, Abbász szóvivője.

„Az ilyen politika a konfliktust nyílt vallásháborúvá fordíthatja, mely árthat a nemzetközi békének és biztonságnak – amiért Izraelt fogja terhelni a teljes felelősség” – mondta Abu Rudeineh kedd este, válaszul az állítólagos rendőri intézkedésre.

A szóvivő „felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen komoly lépéseket annak érdekében, hogy visszaszorítsa a Jeruzsálem iszlám és keresztény szent helyein folyó izraeli agressziót”.

Rijád al-Maliki, a Palesztin Hatóság külügyminisztere szerint az incidens csupán egy az Izrael által a szent helyen folytatott „ismételt [agresszív cselekedetek]” sorában.

Az izraeli rendőrség szerint az imáról távozó néhány muszlim hívő kövekkel és petárdákkal dobálta a damaszkuszi kapu közelében elhaladó buszokat és a rendőröket. Körülbelül hat járókelő megsebesült, öt embert pedig letartóztattak.

Jeruzsálem szent város a keresztények, zsidók és muzulmánok számára és talán a legérzékenyebb kérdés az izraeli-palesztin konfliktusban.

Izrael az egész várost osztatlan fővárosának tekinti, míg a palesztinok – az Izrael által az 1967-es hatnapos háború idején felszabadított majd az országhoz csatolt – Kelet-Jeruzsálemet akarják jövőbeli államuk fővárosának.

Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.

Izrael többször tagadta, hogy bármilyen változtatást kíván eszközölni a megállapodást illetően.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .