Hatalmas pofont kapott egy ultraortodox fiatal Jeruzsálemben a villamoson, a rendőrség letartóztatott egy kelet-jeruzsálemi lakost

0

ujkelet.live

Egy eredeileg Tiktok-ra feltöltött arab feliratú videó terjedt széles körben csütörtökön a közösségi médiában, melyben egy férfi láható, ahogy lekever egy hatalmas pofont egy ultraortodox fiatalnak Jeruzsálemben a villamoson.

A Tiktok-fiókot este bezárták, és órákkal a videó megjelenése után a rendőrség letartóztatott és kihallgatott egy 21 éves beit haninai lakost, akinek a gyanú szerint köze volt az incidenshez. A rendőrség pénteken kérni fogja fogvatartásának kiterjesztését.

A videón szereplő egyik fiatal édesapja a következőt nyilatkozta a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak: „A fiam a Függetlenség Napján, este zaklatottan ért haza, és én mindössze annyit tudtam tenni, hogy megöleltem. Megszégyenített és ijedt állapotban volt. Azt mondta, miközben hazafelé tartott a jesivából, Suafat környékén 8 srác a közelükbe ment és amikor kinyílt az ajtó, az egyikük akkora pofont húzott le, hogy leesett a szemüvegük, a banda pedig leszállt a villamosról”.

„Megmondtam a fiamnak, hogy többé nem utazhat a villamoson, gondoskodni fogunk róla, hogy valaki fuvarozza. Ma egy pofon, holnap valami sokkal rosszabb történhet. Volt egy biztonsági őr a villamoson, de a fiam elmondása szerint, nem nagyon tudott mit tenni, amikor hozzáfordult. Megmondtam a fiamnak, hogy ez nem ellene, hanem mindannyiunk, zsidók ellen irányult, ő szenvedte el mindannyiunkért.”

A Kneszet tagjai csütörtök este elítélték a támadást és követelték az elkövető letartóztatását.

„Rendkívül rémisztő az a felvétel, amelyen egy terroristának tűnő alak a jeruzsálemi villamoson megtámad egy fiatalt,” – nyilatkozta Jákov Litzman lakásügyi miniszter, az askenázi Jahadut Hatora képviselője. „Ezt nem hagyhatjuk annyiban, és az izraeli rendőrségnek azonnal le kell tartóztatnia a támadót. Ma egy hivalkodó pofon, holnap kés vagy lövöldözés lehet belőle. Ez a támadó börtönbe való.”

Az Egyesült Lista egyetlen zsidó képviselője, Ofer Kasszif elítélte a rasszista támadást, és követelte, hogy „az állam, egyszer és mindenkorra, küzdjön a fajgyűlölet minden fajtája ellen, és mindenki számára biztosítson erőszakmentes környezetet.”

Becalel Szmotrich, a Vallásos Cionizmus szövetség vezetője, este kijelentette: „Az izraeli rendőrségnek minden technológiai képességét fel kell használnia ahhoz, hogy még ma este elkapja ezt a szánalmas személyt és rács mögé dugja.”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .