Reggeli gyors – Vannak képviselők Jeruzsálemben, a Kneszet ma éjfélkor feloszlik

0

ujkelet.live

Drámai fordulat a Kneszetben

Izraelben március 23-án ismét választásokra kerül sor, miután három Kék-fehér és egy újabb dezertőr Likud képviselő saját kormányának megbuktatását támogatta olymódon, hogy a választások megelőzéséről szóló törvényjavaslat ellen szavazott.

A késő éjszakai órákban a törvényhozók drámai szavazás során 49–47 arányban döntöttek a Kneszet feloszlatásáról elutasítva azt a jogszabályt, ami a két koalíciós partner a Likud, valamint a Kék-Fehér számára meghosszabbította volna az állami költségvetés parlamenti jóváhagyásának végső időpontját.

Az egységkormány megállapodásnak megfelelően költségvetés nélkül a Kneszet ma éjfélkor automatikusan feloszlatja önmagát.

A képviselők szűk többsége elutasította azt a miniszterelnök és Beni Gantz által az utolsó órában javasolt jogszabályt, ami az utolsó utáni lehetőséget nyújtotta volna a koalíciós pártoknak az egységkormány megállapodás betartása miatt kialakult ellentétek feloldására.

Gantz pártjából Miki Haimovics, Aszaf Zamir és Ram Sefa a törvény ellen szavazott ezenkívül néhány képviselő távolmaradt ahogyan, Amir Peretz és Itzik Shmuli is a Munkapártból. Merav Michaeli ellene szavazott.

A Kék-fehéren belül a képviselők ellenállása köztudott volt. Zamir már korábban kilépett a Netanjahu kabinetből a miniszterelnökkel való összeférhetetlenség miatt, a frakcióban viszont megtartotta szavazati jogát. A többiek nyíltan elleneztek minden további tárgyalást Benjamin Netanjahuval illetve bármilyen közvetítőjével, amelynek célja újabb Gantz-kompromisszumok kisajtolása a Likud javára.

A Likudon belül Gideon Szá’ár kiválásával, akit Jifat Sasa-Biton is követett, a már eleve megbomló egyensúlyt követően a tegnap éjszakai szavazáson, Michal Sir megszegve a pártfegyelemre vonatkozó elvárásokat a jogszabály ellen szavazott.

A miniszterelnök a felelősséget mindenben Beni Gantzra és frakciójára hárítva kijelentette

Ezekben az időben egyesítenünk kellett erőinket, hogy megakadályozzuk a felesleges választásokat. Az utolsó pillanatban Beni Gantz kihátrált a megkötött megállapodásból.

Haimovics elmondása szerint úgy döntött, hogy a lelkiismeretemmel szavazok a Kék-fehér pártfegyelem ellenére, Netanjahu nem méltó a bizalmunkra.

Miki Zohár a koalíció elnöke sajtóközleményben nyilatkozott a szavazás következményeiről, mondván azok után, hogy Jifat Sasa-Bitont lemondásra szólította fel hasonlókat vár Michal Shir és Saran Hashakel esetében is, akik a Likud frakció álláspontjával ellentétes magatartásukkal nem voltak hajlandóak a választások megakadályozása érdekében szavazni.

Michal Sir a szavazás után Twitter bejegyzésben közölte, hogy Gideon Szá’ár Új Remény pártjában kívánja tovább folytatni politikai karrierjét.

Az egységkormány megállapodás szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnököt másfél után, jövő novemberben Beni Gantz követi az a kormányfői pozícióban. Amennyiben az ország költségvetése a kijelölt időpontban nem kerül jóváhagyásra, a Kneszet automatikusan feloszlatja önmagát és új választásokat fognak kiírni. Az új kormány beiktatásáig Netanjahu lesz az átmeneti kabinet ügyvezető miniszterelnöke. A miniszterelnök a költségvetés jóváhagyása fejében a jelenleg a Kék-Fehér vezetése alatt álló igazságügyi minisztériumot valamint a bírák kinevezése kapcsán vétójogot kért cserébe.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .