A rendeletek ellenére ezrek vettek részt egy prominens rabbi temetésén Jeruzsálemben

1

ujkelet.live

Több ezer ultraortodox vett részt csütörtökön egy prominens rabbi temetésén Jeruzsálemben, az új koronavírus-óvintézkedések ellenére.

A temetések jelenleg 20 főre vannak korlátozta, hogy megakadályozzák a COVID-19 terjedését.

A 90 éves Aharon David Hadas rabbi, a Mir Jesiva spirituális vezetője csütörtökön hunyt el, miután a Covid-19 miatt bekövetkezett szövődmények folytán kórházba került.

A jesiva képviselői állítólag megegyezésre jutottak az izraeli rendőrséggel, hogy nagyobb számban vehessenek részt a temetésen – korlátozott létszámú csoportokra osztva a gyászolókat, betartva a társadalmi távolságtartást egymás között.

A nagy temetési menet a jesiva épületéből indult Jeruzsálem központjában, Beit Jiszráel körzetben a város szélén lévő temető felé.

A rendőrség maszkokat osztogatott azoknak, akiken nem volt, de a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket nem hajtották végre.

Kisebb összecsapások alakultak ki, amikor a rendőrség megpróbálta megakadályozni, hogy a temetési menet továbbhaladjon a Kikar Hasabat kereszteződésén.

A 12-es csatorna szerint egyes gyászolók kövekkel dobálták a temetési felvonulás során a rendőröket, két tisztet megsebesítve. Az egyik tisztet fejen találta egy kő, kórházba szállították.

Hadast a Har Hamenuhot temetőben temették el, a Givát Saul negyedben.

1 komment

  1. Sötétek és semmi közük Istenhez! A rabbiaikat imádják semmi törvényeset nem tartanak be! A kormányt is zsarolják,mindent megkapnak a legtöbb nem dolgozik,katonánalk sem mennek,mások halnak,sebesülnek meg hogy öket védjék! Most mér az amidáros lakásokat is pk fogják megkapni! Bibi meddig engedi már öket! Felélik Izraelt és egyre többen vannak!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .