Éjféli gyors – Berkowitz szerint a normalizáció érdekében kellett felfüggeszteni a szuverenitást; Mark Esper és Beni Gantz közös nyilatkozatban rögzítette Izrael katonai fölényének amerikai biztosítását

0

ujkelet.live

Normalizáció és szuverenitás

Az Israel Hayom hírportál „Ábrahám Egyezmény: új Közel-Kelet?” nemzetközi digitális szimpóziumán Avi Berkowitz, Trump elnök különleges tanácsadója a „feladta-e Izrael a szuverenitás jövőképét Júdeában és Szamáriában?” kérdéssel kapcsolatban elmondta:

Az izraeli szuverenitás Júdeában és Szamáriában történő alkalmazásával kapcsolatban Berkowitz hangsúlyozta, hogy „ez nem valami, amellyel alapvetően nem értünk egyet. Valójában alapvetően támogatjuk”

„A tervet azért dolgozták ki, mert az adminisztráció alapvető meggyőződéssel rendelkezik a konfliktus megoldásának reális módjáról. A béke jövőképe továbbra is az amerikai kormány álláspontja, és az is marad”.

Berkowitz hangsúlyozta, hogy a jelenleg aktuális történelmi lehetőségek kiaknázása érdekében fel kell függeszteni a béke jövőképének egyik elemét, ugyanakkor azt is hozzátette:

„A béke jövőképe a Trump-kormány terve, amit támogatunk és őszintén remélem, hogy lehetőségünk lesz a következő négy évben mögé állni. Mindezek végrehajtása érdekében dolgozunk, de egyelőre fel kellett függeszteni az izraeli törvények alkalmazását azért, hogy a normalizációra és a békemegállapodásokra koncentrálhassunk”.

Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök vezető tanácsadója és veje egy korábbi Fehér Házi sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy Izrael az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül nem fogja végrehajtani az annektálást. Továbbá az Egyesült Államok kormánya az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe történő áthelyezéséért cserébe megkapta az izraeliek és a kormányuk bizalmát. A Trump-kormány közel-keleti terve volt az első alkalom, hogy Izrael elfogadta a két államot egy meghatározott térkép alapján, és előrelépést tett egy palesztin állam létrehozása felé – ez egy úttörő lépés volt, amely megmutatta a regionális szereplőknek, hogy Izrael komolyan veszi a kötelezettségvállalásait-, mondta Kushner.

Biztonságpolitika

Beni Gantz védelmi miniszter ma a Pentagonban tárgyalt Mark Esper amerikai nemzetvédelmi miniszterrel majd aláírtak egy közös nyilatkozatot, amely megerősíti az Egyesült Államok stratégiai elkötelezettségét Izrael katonai előnyeinek biztosítása érdekében a Közel-Keleten.

„Fontos volt számomra, hogy újra megerősítsem az országaink közötti különleges kapcsolatot, a közös értékeinken, a közös történelmünkön alapuló elkötelezettségünket Izrael biztonsága iránt, és szeretnék köszönetet mondani Önnek az elmúlt hetekben tanúsított személyes erőfeszítéseiért”-, mondta Esper a közös nyilatkozat aláírása után Beni Gantznak.

„Az elmúlt hetekben nagyon jó és nagyon fontos beszélgetéseken vettünk részt, amely megnyugtatásul szolgált Izrael regionális katonai fölényének kétoldali elkötelezettségéről. Szeretnék köszönetet mondani Önnek, és munkatársainak, valamint az amerikai kormánynak a támogatásért. Most, hogy a Közel-Kelet pozitív normalizálási folyamatainak korszakába lépünk, amelynek valójában az iráni agresszióval kell szembenéznie az egész régióban, a folyamatos együttműködésnek ez a képessége nagyon fontos és várom, hogy Izraelben vendégül láthassam. Szeretnék köszönetet mondani Önnek valamint kormányának és mindenkinek, aki segített ennek a nagyon fontos békének a megvalósításában, még szebbé téve a jövőt”.

Izrael aggodalmait a Donald Trump által engedélyezett F35 vadászgépek Egyesült Arab Emirátusok számára történő eladása váltotta ki, amely elvileg nem függ össze Izrael és Abu Dzabi között nemrégen aláírásra került békeszerződéssel, ugyanakkor hasonló kaliberű ügyletek lebonyolításához Jeruzsálem és a Kongresszus engedélye is szükséges.

Az Egyesült Arab Emírségek már évek óta próbál F-35-ösöket venni, az eladást azonban eddig gátolta az Egyesült Államok elkötelezettsége, hogy megvédje Izrael katonai előnyeit a régióban.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .