ujkelet.live
Donald Trump elnök hétfőn bejelentette, hogy törli Szudánt a Külügyminisztérium terrorizmust támogatók listájáról, miután a szudáni kormány beleegyezett abba, hogy 335 millió dollár kártérítést fizet a terrorizmus amerikai áldozatainak, akiket 1998-ban Afrikában az amerikai nagykövetségek elleni és 2000-ben az USS Cole ellen elkövetett terrortámadások során megöltek.
Trump bejelentése egy szélesebb megállapodás része, amely várhatóan magában foglalja Szudán Izraellel fennálló kapcsolatainak normalizálását elindító lépéseket.
A Walla híroldal szerint szudáni, izraeli és amerikai tisztviselők úgy vélik, további lépések várhatók a hét végén.
A terrorizmus támogatók listáján szereplés korlátozza Szudán befektetési lehetőségeit, és az átmeneti kormány, amely leváltotta Omar al-Bashir diktátort – aki miatt 1993-ban felkerült az ország a listára az al-Kaidához fűződő kapcsolatoknak köszönhetően – kiemelt prioritássá tette.
A szudáni kormány rövidesen átutalja a pénzt az erre a célra létrehozott kompenzációs alap számlájára, állítják szudáni források.
A pénz átutalása után Trump várhatóan aláír egy végrehajtási parancsot Szudán törlésére a terrorizmus támogatók listájáról. A következő lépés – szudáni források szerint – várhatóan az amerikai szenátorok kétpárti bejelentése lesz egy törvényjavaslatról, amely Szudánt védi a terror áldozatok jövőbeli amerikai pereivel szemben.
Szudán arra számít, hogy az Egyesült Államok a következő napokban bejelent egy segélycsomagot is a számára. Ez magában foglal pénzügyi támogatást és búza-, gyógyszer- és olajszállítmányokat. Izraeli és szudáni források szerint a Trump-kormány elkötelezi magát a magánszektor beruházásainak mobilizálására Szudánban és egy adománygyűjtő konferencia megszervezése iránt.
Trump Twitter bejelentése két hónapos tárgyalások eredménye a szudáni vezetők, valamint a Fehér Ház és a Külügyminisztérium tisztviselői között.
A megállapodáshoz vezető tárgyalások több komponensből álltak: az Egyesült Államok törli Szudánt a terrorizmus támogatók listájáról, az Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek nagy segélycsomagot biztosítanak Szudánnak, Szudán pedig beleegyezik abba, hogy normalizálja a kapcsolatait Izraellel.
Szudán átmeneti kormánya megosztott volt az Izraellel való normalizálás kérdésében a negatív belföldi hatások miatt, mely veszélyeztetheti az ország demokráciába való átmenetét.
A vezető katonai tisztviselő, Abdel Fattah al-Burhan tábornok támogatta az ötletet, ám Abdalla Hamdok miniszterelnök visszakozott és 3 milliárd dollár támogatást követelt Szudánnak az Izraellel való normalizálás fejében.
Hamdok az Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Burhan súlyos nyomása ellenére hetekig ellenezte az amerikai javaslatot.
Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt napokban meggondolta magát, állítják szudáni források, miután biztosítékot kapott az Egyesült Államoktól, hogy Szudánt eltávolítják a terrorizmus listáról, és csak a segélycsomag megkapása után várható a normalizálás felé tett lépés bejelentése.
Ha és amikor az akadályok megszűnnek, izraeli források szerint, a normalizálási folyamat egy telefonhívással kezdődhet Trump, Burhan, Hamdok és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök között.
„Nagyszerű hír! A nagy előrehaladást elérő új szudáni kormány beleegyezett abba, hogy 335 millió dollárt fizet az amerikai terror áldozatainak és családjainak. Amint letétbe helyezik, le fogom venni Szudánt a terrorizmus támogatóinak listájáról. Végre, igazság az amerikai nép számára és nagy lépés Szudán számára!” – írta Trump Twitteren.
„Szeretném kifejezni mély elismerésemet és a szudáni nép elismerését Trump elnöknek és az Egyesült Államok kormányának a konstruktív lépésért, hogy Szudán lekerüljön a terrorizmus listáról, elismerve a Szudánban bekövetkezett történelmi változást és a szudáni nép küzdelmét a szabadságért, békéért és igazságért” – üdvözölte Burhan Trump bejelentését.
„Nagyon köszönöm, Trump elnök! Nagyon várjuk, hogy hivatalos értesítést küldjön a kongresszusnak, amelyben visszavonja a Szudánra vonatkozó terrorizmus támogató megjelölést, ami túl sokba került Szudánnak. Ez a tweet és az értesítés a legerősebb támogatást nyújtja Szudán demokratikus átmenetéhez és a szudáni népnek. Amikor Szudán korábbi, megszűnt rezsimjének legsúlyosabb örökségétől készülünk megszabadulni, meg kell ismételnem, hogy békeszerető emberek vagyunk, és soha nem támogattuk a terrorizmust” – írta Hamdok Twitteren.