Gantz: a hónap végén elkezdődik az izraeli koronavírus-vakcina tesztelése embereken

0
Beni Gantz védelmi miniszter a Biológiai Kutatóintézetben az intézmény vezetőjével, Smuel Sapirával 2020. október 19. Fotó: Ariel Hermoni/ Védelmi Minisztériumt

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter hétfőn este bejelentette, hogy az izraeli Biológiai Kutatóintézet a hónap végén megkezdi a koronavírus elleni vakcina tesztelését embereken.

A titkos nesz ciónai nemzeti laboratóriumban tett látogatás és a vezetőjével, Smuel Sapirával folytatott megbeszélés után Gantz felfedte az oltás nevét: Brilife, az egészség héber – bri’ut – és az angol élet szavak portmanteau (szóalakvegyülés) változata.

„Nagyon jelentős pillanatban vagyunk” – mondta Gantz. „Sapira professzor és az egész csapat fantasztikus munkát végzett. Ők Izrael Állam tudományos élmezőnye, és ezt a vakcinát eljuttatták abba a szakaszba, hogy hamarosan elkezdhetjük a tesztelését embereken”.

Az Izraeli Biológiai Kutatóintézetet 1952-ben hozták létre az Izraeli Védelmi Erők Tudományos Testületének részeként, majd később civil szervezetté alakították át. Az intézet technikailag a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt áll, de szorosan együttműködik a Védelmi Minisztériummal.

Februárban Benjamin Netanjahu miniszterelnök felkérte az intézetet, hogy fordítson forrásokat a COVID-19 elleni vakcina kifejlesztésére. Az intézet tudósai márciusban azt állították, hogy jelentős áttöréseket értek el a koronavírus biológiai mechanizmusainak és tulajdonságainak megértésében. Májusban Izrael bejelentette, hogy az intézet sikert ért el a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .