Amir Ohana a miniszterelnök kérése ellenére a konverziós terápia betiltása mellett szavazott

0
A konverziós terápia ellen benyújtott javaslat szavazása a Kneszetben. Forrás: ערוץ כנסת

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter és rotációs miniszterelnök valamint koalíciós pártja a Kék-Fehér a konverziós terápia betiltását szabályozó törvény mellett szavazott, így a Nitzan Horowitz (Meretz) képviselő által beterjesztett jogszabály előzetes olvasata 42:36 arányban átment a parlamenti szavazáson.

A jogszabály szerint a konverziós terápiát alkalmazó pszichológusok elveszíthetik engedélyüket és többszöri alkalom után akár börtönbüntetés is kiszabható arra a terapeutára, aki a “szexuális orientáció megváltoztatására irányuló” kezeléseket végez.

A kormányon és ezen belül az ultraortodox pártok képviselői között nagy vihart kavart jogszabályt az ellenzéken valamint Gantzékon kívül a párt koalíciós partnerei, a Munkapárt képviselői Amir Peretz, Itzik Smuli és Merav Michaeli is támogatta.

Gantz a szavazás előtt kijelentette, hogy korábbi ígéretéhez híven a jogszabály mellett fog szavazni mivel a „konverziós terápia a jog és a társadalmi normákon kívül született törvény.“

Az LMBTQ közösségeket érintő konverziós terápia betiltásának parlamenti kezdeményezései eddig minden esetben kudarcot vallottak a Likud és koalíciós partnerei, az ultraortodox pártok ellenállása miatt.

Az újabb koalíciós válsághoz vezető törvényjavaslat első sikere után Horowitz történelmi változások kezdetének nevezte az eredményt és köszönetet mondott mindazoknak akik, úgy döntöttek, hogy a „szabadság és az egyenlőség támogatásáról” szavaznak a konverziós terápia rémületének megállítása érdekében, és mindenkinek, aki harcolt a büszke közösség életéért.”

Amir Ohana (Likud) közbiztonsági miniszter és kétgyerekes meleg apuka, állítólag a miniszterelnök kérése ellenére nem hagyta el a termet és a törvényjavaslat mellett adta le szavazatát.

A szavazáson egyébként a jelenlevő Likud képviselők közül 13-an nem szavaztak és Ohanan kívül, Michal Sir is az igen gombot nyomta meg. Az ellenzék soraiban az arab lista képviselői fele-fele arányban voksoltak a javaslat mellett. A javaslatot Cvi Hauzer és Joaz Hendel (Derech Eretz) Gantzhoz csatlakozva szintén megszavazta.

Gantz és Ohana szimbolikusan össze érintve könyökeiket ünnepelték az eredményt, egyes törvényhozók tapsoltak a jelenlevő ultraortodox képviselők viszont mérgesen skandálták, hogy „szégyen és gyalázat” a koalíciós partnerek viselkedése.

A szavazás után Mose Gafni a Jahadut Hatora képviselője kijelentette, hogy pártja megszünteti a Kék-Fehérrel folytatott együttműködést, források szerint az is elhangzott, hogy „Gantz nem lesz miniszterelnök.” A haredi párt képviselője egyébként leginkább távolmaradása miatt vonta felelősségre a miniszterelnököt, mivel szerinte nem teljesíti a koalíciós megállapodásnak megfelelően kötelezettségeit.

Az Arje Deri vezette Sász párt bejelentette, hogy további intézkedésig nem vesz részt a plenáris ülésen tartott szavazásokon.

Jákov Litzman lakásügyi miniszter (Jahadut Hatora) elítélte a Gantz által vezetett koalíció magatartását, amely a továbbiakban veszélyt jelent a politikai partnerség számára. Litzman szerint a Likudnak vagyis a miniszterelnöknek el kell döntenie, hogy a továbbiakban képes-e megfelelően vezetni a koalíciót.

Dr. Cvi Fishel, az Izraeli Pszichológiai Egyesület elnöke azonban üdvözölte a törvényjavaslat jóváhagyását. Az egyesület írásban is kifejtette véleményét a konverziós terápia ellen: „Nincs helye olyan kezeléseknek, amelyek azon a feltételezésen alapulnak, hogy a homoszexualitás olyan betegség vagy rendellenesség, amely kezelést igényel, vagy bármilyen olyan kezelést igényel, amelynek célja a szexuális orientáció megváltoztatása.”

Továbbá a konverziós terápia „mentális károsodásokhoz – szorongás, depresszió és öngyilkosság- vezethet…Egyéb lehetséges következményei magukban foglalják az elszigeteltséget, az intim és szexuális kapcsolatok kialakításának nehézségeit, a társadalmi kapcsolatok elkerülését, a vallási meggyőződést, a haragot és a szülőktől való eltávolodást,” áll az egyesület által kiadott szakvéleményben.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .