300 ultraortodoxot tartóztatott le a rendőrség, miután a koronavírus rendelet ellenére megrohamozták Simon bár Jocháj sírját

0

ujkelet.live

Ultraortodoxok százai törtek be kedd este egy zarándokhelyre a Meron-hegyen, Izrael északi részén, nem foglalkozva a terület látogatására vonatkozó tiltó rendeletekkel, amelyeket koronavírus miatt hozott a kormány. Az incidens során összecsapásra került sor a biztonsági erőkkel, ami körülbelül 300 ultraortodox letartóztatásával végződött.

Bár az utóbbi napokban jelentősen csökkent az új fertőzések száma, a kormány úgy vélte, a tömeges összejövetelek engedélyezése Lág Báomerkor egy második fertőzési hullámot indíthat el.

Az ünnep május 11 napnyugtától május 12 napnyugtáig tartott. A szabadtéri tűzgyújtás tilalma május 7-13. között van érvényben.

Az egyetlen kivétel a Meron-hegyi tábortűz volt, ahol Simon bár Jocháj rabbi, a Misna egyik kiemelkedő bölcsének sírja található. Három tábortűz volt megengedett bár Jocháj sírja közelében, mindegyik különböző időpontokban. Azonban a részvétel 50 főre korlátozódott.

A héber nyelvű médiaban közzétett felvételek tanúsága szerint, számos férfi tört át az ajtón kedd délután, és nyomult előre a sírhelyhez, röviddel azután, hogy a rendőrség az ünnep végéhez közeledve elkezdte lebontani az ellenőrzőpontokat.

Az összecsapások során többen enyhe sérüléseket szenvedtek.

A rendőrség este azt nyilatkozta, hogy letartóztattak több mint 100 személyt, akik kövekkel dobálták a rendfenntartó erőket és ellenálltak a tömeg feloszlatására irányuló erőfeszítéseknek. Az esti média riportok több mint 300 személy letartóztatásáról számoltak be.

A rendőrség reggel közölte, hogy elengedett 317 gyanúsítottat, hozzáteve, hogy mindegyiküket megbírságolták a koronavírus rendeletek megsértéséért.

Három másik személy, akit testi sértéssel vádolnak, börtönben marad.

A 13-as csatorna este egy rendőrségi forrást idézett, mondván, a legtöbb ultraortodox imádkozó arcmaszk nélkül érkezett a Meron-hegyre és nem tartotta a 2 méter távolságot.

“Senki se essen le a székről, ha ennek eredményeként egy héten belül koronavírus-járvány tör ki. Mi időben figyelmeztettünk.”

Ezenkívül mintegy 200 személy vett részt az Israir légitársaság által szervezett különleges repülésen, bár Jocháj sírja fölött.

A 12-es csatornán bemutatott felvételen a fedélzeten lévők szemmel láthatóan figyelmen kívül hagyták a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályokat, összegyűltek az ablakok közelében és együtt táncoltak.

A kedd este közölt friss adatok szerint 16529-re emelkedett a koronavírusos betegek száma Izraelben.

66 beteg állapota súlyos, közülük 55 lélegeztetőre szorul. 53 állapota közepesen súlyos, míg a túlnyomó többség enyhe tüneteket tapasztal.

Az aktív betegek száma 4186, a felépülteké 12083, az elhunytaké pedig 260.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .