Eltemették a reggeli razzia során megölt Amit Ben-Igál főtörzsőrmestert

1
Amit Ben-Igál főtörzsőrmester fotó: Izraeli Védelmi Erők

Avi/ujkelet.live

Százak érkeztek kedd este a beer jákovi temető katonai részlegébe, hogy végső búcsút vegyenek Amit Ben-Igál főtörzsőrmestertől.

Ben-Igál az első 2020-ban akció közben elesett izraeli katona.

A szertartáson jelen volt Naftali Bennett megbízott védelmi miniszer (Jamina) és Amir Peretz a Munkapárt elnöke.

A 21 éves katona, ramat gani lakos, a goláni felderítő zászlóalj tagjaként reggel egy letartózatási akcióban vett részt Szamária Palesztin Hatósághoz tartozó területén, Ja’bed faluban, Dzsenin közelében.

Amikor a műveletet követően gyalogosan távozni készültek a faluból, mintegy 10 palesztin elkezdte kövekkel dobálni őket.

A követ, ami Ben-Igál halálát okozta a falu szélén lévő egyik ház tetejéről dobták a katonára. A katona bár sisakot viselt, a kő olyan szögben találta el, ami később halálosnak bizonyult.

Izraeli média riportok szerint a vizsgálat kezdeti szakasza megállapította, hogy az első katonákra dobott kő után Ben-Igál felemelte a fejét, hogy azonosítsa a támadás forrását, és ekkor találta szemgödrön egy nagy kő. Legalább két goláni harcos társa tüzet nyitott a háromszintes épület teteje felé, majd azonnal a terrorista után eredtek, akinek sikerült elmenekülnie.

A súlyosan megsérült Ben-Igált az egység szanitéce helyszíni ellátásban részesítette, majd helikopterrel a haifai Rambam Orvosi Központba szállították, ahol az orvosok halottnak nyilvánították.

Az incidens után az izraeli biztonsági erők letartóztattak több mint 10 gyanúsítottat és átadtát őket a Sabak (Sin Bét) biztonsági szolgálatnak kihallgatásra.

A temetés előtt az elesett katona édesapja, Baruch Ben-Igál a katonai rádiónak elmondta, hogy a fia volt az egyedüli gyermeke, és ezért különleges engedélyre volt szükség, hogy harci egységben szolgálhasson.

Amit Ben-Jgal édesapja, Baruch a temetésen 2020. május 12. Fotó: képernyőfotó/Twitter

„A lengyelországi út fordulópontot jelentett számára. Felhívott, és sírni kezdett, hogy írjam alá az engedélyt. Nem sajnálom, hogy teljesítettem a kérését… Az egész életem e körül a fiú körül forgott. Amikor a tisztek reggel megérkeztek, azt gondoltam, tévedés. Megkérdezték, hogy én vagyok Baruch, majd bementünk. Leültem és elmondták, hogy meghalt. Nem bírtam megemészteni.”

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .