Riport: Netanjahu a biztonsági kabinet ülésén Szulejmáni megölését amerikai ügynek nevezte, amiből Izraelnek ki kell maradnia

0
Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelenti, hogy átveszi a védelmi miniszteri posztot 2018. november 18. Fotó: youtube screenshot

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök hétfőn azt mondta a biztonsági kabinet minisztereinek, hogy Kaszim Szulejmáni iráni parancsnok megölését kizárólag az Egyesült Államok hajtotta végre, és Izrael semmilyen módon nem vett részt benne és a zsidó államot nem szabad belevonni a fokozódó konfliktusba, nyilatkozta az ülésen jelen lévő két miniszter az izraeli 13-as csatorna riporterének.

Izrael aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Irán a bosszúja részeként támadást indíthat ellene.

Az iráni tábornok megölését követően a Miniszterelnöki Hivatal megtiltotta a kabinetminisztereknek, hogy nyilatkozzanak az ügyről a sajtónak, nehogy azt benyomást keltsék, hogy Izrael részt vett a műveletben.

A találkozón jelen lévó két miniszter szerint Netanjahu azt mondta: „Szulejmáni meggyilkolása egy amerikai ügy, nem pedig izraeli, és ki kell maradnunk belőle.”

Netanjahu továbbá utasításba adta a minisztereknek, hogy az egyetlen dolog, amit Szulejmáni megölésével kapcsolatban a médiának mondhatnak az, hogy Izrael támogatja az Egyesült Államokat és az önvédelemhez való jogát.

A riport szerint a Moszad titkoszolgálat igazgatója és a katonai hírszerzés vezetője a találkozó során azt mondta a minisztereknek, hogy az iráni megtorló támadás valószínűsége Izrael ellen jelenleg alacsony. Ez ellentmond az Egyesült Államok nagykövetsége által kiadott közleménynek, mely az Izraelben tartózkodó polgárait lehetséges rakétatámadásra figyelmezteti.

Továbbá a hírszerzési vezetők szerint Irán kedden, amikor véget ér a Szulejmániért hirdetett nemzeti gyász, kezd foglalkozni a megtorlással.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .