Riport: Abbász üzent Netanjahunak, figyelmeztetve, hogy a Palesztin Hatóságra mért új szankciók robbanással fenyegetnek

1
Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke a PFSZ Központi Tanácsa előtt 2018. január 14. Fotó: AFP / ABBAS MOMANI

ujkelet.live

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke állítólag üzenetet küldött Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnöknek, figyelmeztetve őt, hogy Izrael azon döntése, hogy 149 millió sékelt levon a Rámalláh nevében begyűjtött adóbevételekből, miközben tűzszüneti megállapodásra törekszik a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezettel, növeli a haragot Júdea és Szamáriában (Ciszjordániában).

A 13-as csatorna riporterének nyilatkozó izraeli tisztviselők szerint Hussein Al-Sheikh palesztin polgári ügyekért felelős miniszter kedden sürgős találkozót kért Mose Kahlon izraeli pénzügyminisztertől arra hivatkozva, hogy sürgős üzenetet kell átadnia Abbásztól. Az ülésre még aznap sor került.

A találkozó előzménye, hogy Izrael vasárnap bejelentette, hogy a kormány 149 millió sékelt (mintegy 12,7 milliárd Ft) le fog vonni a Palesztin Hatóság nevében felszámított adóbevételekből. Az összeg megegyezik azzal, amit a Palesztin Hatóság fizet havi bérként az izraeli börtönökben ülő palesztin terroristáknak és családjaiknak.

A jelentés szerint Al-Sheikh azt mondta Kahlonnak, hogy a Palesztin Hatóság nagyon súlyosnak tekinti a lépést, ami, állítása szerint aláássa a Palesztin Hatóság és Izrael közötti együttműködést.

„Megállapodást fogtok kötni a Hamásszal, de egyidejűleg további szankciókat mértek a Palesztin Hatóságra,” mondta állítólag al-Sheikh, aki világossá tette Kahlon előtt, hogy a Palesztin Hatóság ellenzi az erőszakot, de Izrael döntése „érzelmeket gerjeszt”, és Júdea és Szamária a „robbanás szélén” van.

A jelentés szerint Kahlon továbbította az üzenetet Netanjahunak, és szerdán tájékoztatta a kabinetet is.

Abbász korábban már kifejezésre juttatta meglepetését, hogy Izrael úgy tűnik, megpróbálja megingatni a Palesztin Hatóságot, ezzel egyidejűleg pedig engedményeket ad a Hamásznak.

A 13-as csatorna szerint Kahlon megpróbálta megnyugtatni a palesztinokat, mondván, a lépés nem új szankciók jele, inkább az év elején megkezdett folyamat végrehajtása.

A Védelmi Minisztérium névtelenül nyilatkozó tisztviselője ezt az állítást megerősítve azt mondta, hogy a vasárnapi bejelentés a törvény azon részének érvényesítésére irányult, amelyet Izrael elmulasztott teljesíteni a 2019-es év korábbi szakaszában.

„Most a törvény teljes körű végrehajtására törekszünk,” mondta a tisztviselő, megjegyezve, hogy a pénzeszközöket az elkövetkező 12 hónapban vonják le.

Naftali Bennett megbízott védelmi miniszter 149 millió sékel levonására irányuló javaslata az a pénz, amit a Palesztin Hatóság a „mártírok” és az izraeli állampolgárok elleni terrorista támadásokban megsérültek családtagjainak fizetett 2018-ban.

Izrael eddig csak a palesztin foglyok, a szabadon bocsátott fogvatartottak és családtagjaik számára fizetett béreket vonta le, amelyek 2018-ban elérték az 500 millió sékelt (42,7 milliárd Ft.).

A Knesszet tavaly júliusban szavazta meg a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az izraeli kormánynak, hogy levonja a Palesztin Hatóságtól azt az összeget, amit Abbászék a biztonsági foglyoknak és támadás végrehajtása közben megölt terroristák családjainak fizetnek.

A törvény februárban lépett életbe 138 millió dollárnyi sékel visszatartásával. A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász válaszul elutasította a teljes adóbevétel összegét, a pénzügyi összeomlást kockáztatva.

Az 1994-ben aláírt gazdasági megállapodás értelmében Izrael évente több tízmillió dollárt utal át a Palesztin Hatóságnak az izraeli kikötőkön áthaladó palesztin piacokra szánt árukra kivetett adó- és vámkedvezményekre. Az átutalások kulcsfontosságú bevételt jelentenek a készpénzhiánnyal küszködő palesztin kormánynak, bár Izrael a múltban visszatartotta a kifizetéseket politikai viták miatt.

A törvény kritikusai szerint a pénz levonása becsődöltetheti és egyúttal meg is buktathatja a Palesztin Hatóságot.

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) havi bért és egyéb juttatásokat fizet minden Izraelben fogva tartott palesztin fogolynak, függetlenül attól, hogy miért kerültek börtönbe, valamint az izraeli állampolgárok elleni támadások során meggyilkolt terroristák, úgynevezett “mártírok” családtagjainak.

tűzszüneti erőfeszítések a Hamásszal

Az izraeli biztonsági kabinetet vasárnap Meir Ben-Shabat nemzetbiztonsági tanácsadó tájékoztatta a Hamász terrorszervezet és Izrael közótti hosszútávú tűzszüneti megállapodás feltételeiről. Az ülést követően azonban nem adtak ki nyilatkozatot.

Az izraeli 12-es csatorna szombat esti jelentése szerint a megállapodás a gázai lakosok életkörülményeinek javítására összpontosít, ideértve a Gázából Izraelbe beengedett munkavállalók számának növelését, a gázai halászati zóna további bővítését, a földgázvezeték-projekt felgyorsításának előmozdítását – az enklávé súlyos energiahiányának kezelésére – valamint az egészségügyi segélyek fokozását.

A Hamász cserébe elkötelezné magát a rakétatámadások megakadályozására, valamint fokozatosan csökkentené majd végleg beszüntetné a határkerítésnél rendezett heti tüntetéseket.

A riport megjegyzi, hogy a Sabak (Sin Bét) ellenzi a gázai munkavállalók beengedését biztonsági fenyegetésre hivatkozva, és hogy az izraeli tisztviselők nem nagyon bíznak abban, hogy a Hamász tartani fogja magát a feltételekhez.

A gázai média vasárnap este azt állította, hogy Izrael két év után engedélyezni fogja az új gumiabroncsok beengedését az övezetbe, továbbá halászhajók, buszok és műtrágya behozatalát is valamint az eper exportot. Utóbbit Izrael is megerősítette.

A Hamász hétfőn tagadta a tűzszüneti tárgyalások előrehaladásáról szóló jelentéseket.

„Megerősítjük, hogy a blokád és a Gázai övezetre kivetett szankciók továbbra is érvényben vannak, és a cionista ellenség [Izrael] nem tartja tiszteletben az egyiptomi mediátorokkal a múltban elért megállapodásokat,” nyilatkozta a terrorszervezet a 13-as csatorna fordítása szerint. „Mindenkinek felelősséget kell vállalnia és le kell állítani a cionista ellenség ostromát, mely a palesztin ellenállás összeroppantására és legyőzésére irányul.”

1 komment

  1. Remélem,hogy a pénz levonása becsődölteti és egyúttal meg is buktatja a Palesztin Hatóságot.
    És végre egy olyan autonómia vezetés jöhet létre,mely a lakosság és nem a terroristák érdekében tevékenykedik!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .