Szíria nem értékelte a purimi csodát, egyértelművé tette, nem mond le a Golán-fennsík visszaszerzéséről

3
hadgyakorlat a Golánon 2018. május 7. fotó: AFP / JALAA MAREY

ujkelet.live

A szíriai kormány pénteken elítélte Donald Trump amerikai elnök kijelentését, miszerint eljött az ideje, hogy az Egyesül Államok elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett, és azt mondta, “Szíria elkötelezett, hogy visszaszerezze a területet az összes rendelkezésre álló eszközzel.”

A szíriai állami hírügynökség által közzétett nyilatkozatban egy külügyminisztérium forrás azt mondta, Trump kijelentése „az Egyesült Államok vak elfogultságát” mutatta Izrael felé.

Nem változtatott azon „a valóságon, hogy a Golán továbbra is szíriai, arab” – mondta a forrás.

“A szír nemzet még elkötelezettebb, hogy felszabadítsa ezt az értékes szíriai nemzeti földdarabot minden rendelkezésre álló eszközzel,” – mondta a forrás, hozzátéve, hogy Trump nyilatkozata “felelőtlen”, és a nemzetközi jog “semmibe vételét” mutatja.

Donald Trump amerikai elnök új fejezetet nyitva kormánya közel-keleti politikájában csütörtökön kijelentette, ideje, hogy az Egyesült Államok elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett.

“52 év után itt az ideje, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett, amely kritikus stratégiai és biztonsági jelentőséggel bír Izrael állam és a regionális stabilitás szempontjából!” – írta Trump Twitteren.

“Történelmet csináltál,” mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnök telefonon Trumpnak a miniszterelnöki hivatal szerint, megköszönve a bejelentést.

Majd Twitteren a következőt írta angolul:

“Amikor Irán arra törekszik, hogy Szíriát platformként használhassa Izrael elpusztítására, Trump bátran elismeri az izraeli szuverenitást a Golán-fennsík felett.

Köszönöm, Trump elnök úr!”

Később a miniszterelnök egyenesen purimi csodának nevezte Trump nyilatkozatát.

Izrael az 1967-es háború alatt foglalta el a Golán-fennsíkot és csatolta az országhoz, melyet a nemzetközi közösség mind a mai napig nem ismer el. A szíriai polgárháború fényében Izrael az elmúlt években fokozta erőfeszítéseit a baráti kormányok felé, hogy ismerjék el, hogy Izrael soha nem adja vissza a stratégiailag fontos területet az Aszad-rezsimnek, de eddig egyetlen ország sem lépett az ügyben.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma múlt héten kiadta éves jelentését a világszerte tapasztalt emberi jogi visszaélésekről, és először utalt a Golán-fennsíkra mint “izraeli irányítás alatti területre” nem pedig “megszállt”-ra.

Izrael tavaly a Trump-kormánynál és a Kongresszusnál is lobbizott az ügyben.

Közelmúltbeli Izraeli riportok azt állították, hogy a Kék-Fehér listát vezető Beni Gánc, Benjamin Netanjahu fő vetélytársa az áprilisi választásokon, arra számít, a Trump-kormány Netanjahu segítése érdekében elismerné Izrael szuverenitását a Golán felett.

forrás: Reuters; ujkeletonline

3 Kommentek

  1. ÖRÜLÖK MINDEN POZÍTÍV HÍRNEK SHALOM AMERIKA ! KÖSZÖNET AZ ELISMERÉSÉRT !
    SHALOM ISRAEL !

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..