A Tel Avivra kilőtt rakétákra válaszul az izraeli hadsereg légitámadást indított a Gázai övezetben

3
Gázaváros egy izraeli megtorlócsapás után 2019. március 15. Fotó: AP Photo/Adel Hana

ujkelet.live

Az izraeli légierő csütörtökről péntekre virradóra megtorlócsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben, miután terroristák rakétákat lőttek ki Tel Avivra. Bár az övezetet irányító terrorszervezet tagadta, az izraeli hadsereg szerint a Hamász hajtotta végre a rakétatámadást.

Péntek reggel azonban egy vezető védelmi tisztviselő azt nyilatkozta, az izraeli hadsereg tisztjei egyre inkább úgy vélik, hogy a Gázából Tel Aviv felé indított rakétákat véletlenül lőtték ki. A feltételezésük szerint a rakétakilövések mögött alacsony szintű hamászosok állnak.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen az övezet irányítóját, a Hamász terrorszervezetet teszi felelőssé minden támadásért, ami a területéről ered.

Izraeli vadászgépek, támadó helikopterek és drónok az éjszaka megsemmisítettek mintegy 100 Hamászhoz tartozó terror célpontot az övezet különböző részein.

fotó: Izraeli Védelmi Erők

A célpontok között szerepelt a terrorszervezet rimali főhadiszállása Gázavárosban, ahonnan a Hamász a júdea és szamáriai (Ciszjordánia) ügynökeit koordinálta terrortámadások végrehajtásához izraeli katonák és civilek ellen, terrorista infrastruktúrák építéséhez és pénz mozgatáshoz.

fotó: Izraeli Védelmi Erők

A terrorszervezet drón központjaként szolgáló kiképző létesítmény, egy rakétagyártásra használt földalatti létesítmény, számos katonai bázis – beleértve egy fegyvergyártásra használt Hamász haditengerészeti poszt -, hadállás és földalatti infrastruktúra is megsemmisítésre került.

fotó: Izraeli Védelmi Erők

A Hamász irányítása alatt álló Gázai Egészségügyi Minisztérium 4 sérültről számolt be.

A bombázás közben és után négyszer is megszólaltak a szirénák az övezettel határos izraeli közösségekben. A hadsereg nyilatkozata szerint az első sorozatot egy sikertelen gázai rakétaindítás aktiválta, a lövedék nem jutott át a határkerítésen. A másodiknál két rakétakilövést azonosított a hadsereg Izrael felé, az egyik lövedéket szétlőtte a Vaskupola. A harmadik riadónál szintén két lövedék érkezett, mindkettőt szétlőtte a Vaskupola. A negyedik alkalommal már négy rakéta érkezett, hármat szétlőtt a Vaskupola.

A negyedik sorozat után a szderoti önkormányzat jelezte, hogy rakéta törmelékekre bukkantak egy iskola udvarán. Sérülés nem történt.

A péntekenként megrendezésre kerülő “Visszatérés Menete” szervezői reggel közölték, hogy – első alkalommal – a határ menti tüntetések elmaradnak.

Csütörtökön helyi idő szerint este 9 óra körül, a 2014-es erős szikla hadművelet óta először, megszólaltak a légvédelmi szirénák Tel Aviv nagyvárosi területén, Gus Dan régióban.

A szirénákat két Gázából Izraelre kilőtt rakéta aktiválta.

A rakéták nyílt területen csapódtak be. Bár a helyi média szerint az egyik rakétát szétlőtte a Vaskupola, a hadsereg csak annyit árult el, hogy “a riasztó és figyelmeztető rendszerek megfelelően működtek. Lövedék elfogására [szétlövésre] a légvédelmi rendszerek részéről nem került sor. Sérülés vagy anyagi kár nem történt. Speciális instrukciókat a lakosság számára nem adtak ki.”

Nem világos, hogy a Vaskupola egyáltalán kilőtt-e elfogó rakétát.

A mentőszolgálatok szerint több személy sokkot kapott.

Ron Huldai Tel Aviv polgármestere az események fényében elrendelte az óvóhelyek megnyitását.

A pénteki maratont Jeruzsálemben a tervek szerint megtartják.

Beni Gánc ex-vezérkari főnök, a Kék-Fehér párt vezetője szerint “jelentős és kemény válaszra” van szükség, máskülönben lehetetlenné válik Izrael elrettentő erejének megújítása.

Naftali Bennett oktatási miniszter, az Új Jobb párt vezetője pedig azt nyilatkozta, nem számít melyik terrorszervezet lőtte ki a rakétákat, a Hamászt terheli a felelősség és “itt az ideje, hogy egyszer s mindenkorra legyőzzük a Hamászt.”

“A Hamász ma erőszakkal elfojtja a Hamász uralma és kudarcai ellen tüntető népét és MOST rakétákat lő izraeli városokra. FELHÁBORÍTÓ! Ez az, ami megakadályozza a világot abban, hogy Gáza népét segíthesse! Határozottan támogatjuk Izraelt állampolgárai megvédésében. Mindig!” írta Jason Greenblatt, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti békeügyi megbízottja Twitteren.

Az EU izraeli nagykövete, Emanuele Giaufret szintén Twitteren elfogadhatatlannak nevezte a civil területeket célzó rakétatámadást.

A Hamász, az Irán támogatását élvező Palesztin Iszlám Dzsihád valamint a Népi Ellenállási Bizottság a Nasser Salah al-Din Dandár katonai szárnyával egyetemben tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz. Az izraeli média azt állította, hogy Tel Avivra két Fajr-rakétát lőttek ki, ami az Iszlám Dzsihád arzenáljának része.

Mindenestre a Hamász és az Iszlám Dzsihád informálta az övezetben tartózkodó egyiptomi hírszerzési tisztviselőkből álló delegációt, akik a palesztin frakciók illetve a Hamász és Izrael közötti megállapodások közvetítőjeként funkcionálnak, hogy semmi közük a rakétakilövésekhez.

Helyi riportok szerint az egyiptomi delegáció a történtek után elhagyta az övezetet, a Hamász pedig ígéretet tett a nemzeti konszenzussal ellentétesen intézkedő felelősök elszámoltatására.

Korábban a Gázai övezet biztonsági erői feloszlattak egy Hamász-ellenes tüntetést. A pár tucat résztvevő a folyamatosan romló életkörülmények, a villamos-energia hiány és a magas munkanélküliség ellen tüntetett.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap figyelmeztette a Hamászt, hogy Izrael nem fog hezitálni nagyszabású hadműveletet indítani, amennyiben folytatódnak a napi rendszerességű összecsapások a gázai terrorszervezetekkel.

A heti kabinetülés előtti sajtótájékoztatón a miniszterelnök megjegyezte, hogy míg a közelmúltbeli provokációk mögött lázadó frakciók állnak, ez nem mentesíti a tengerpárti enklávé irányítóját, a Hamászt a felelősség alól.

“Hallom a gázaiak azt beszélik, hogy mivel választási kampány van, kizárt egy széleskörű hadművelet indítása,” mondta Netanjahu, utalva az április 9-i izraeli választásokra. “Azt javaslom a Hamásznak, ne teszteljen minket. Meg fogunk tenni mindent, ami szükséges, hogy visszaállítsuk a nyugalmat és a csendet a gázai határnál fekvő közösségekben és a déli terület egészében.”

Az izraeli légierő szombat éjszaka megtorlócsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben reagálva a zsidó államra kilőtt rakétára.

Az izraeli vadászgépek és drónok számos terror célpontot támadtak, köztük egy katonai létesítményt az övezet északi részén, és két Hamász terrorszervezethez tartozó hadihajót.

Az izraeli hadsereg múlt héten nyolc alkalommal hajtott végre megtorlótámadást a Hamász terrorszervezet ellen, a határ menti erőszakos tüntetések, a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakéták valamint a határon átreptetett tűz- és robbanásveszélyes léggömbök miatt.

A katonai hírszerzés közelmúltban közzétett jelentése szerint a Hamász terrorszervezet a közeljövőben háborút indíthat Izrael ellen, hogy a nemzetközi szimpátia kivívásával megnyissa a nemzetközi pénzcsapokat a Gázai övezet számára.

Az Izraeli Védelmi Erők úgy véli, hogy a Hamász vagy az Irán által támogatott második legnagyobb gázai terrorista csoport, a Palesztin Iszlám Dzsihád megpróbálhatja háborúba sodorni Izraelt egy határ mentén végzett alacsony szintű, de jelentős támadással – pl. egy újabb buszra kilőtt páncéltörő rakétatámadással vagy egy felfedezetlen alagútból indított rajtaütéssel.

A legutóbbi legsúlyosabb izraeli-gázai összecsapás során a terrorszervezetek mintegy 500 rakétát lőttek ki a zsidó államra.

November 11-én egy félresiklott izraeli katonai művelet Gázában tűzharchoz vezetett. A fegyveres összecsapásban egy izraeli tiszt, M. alezredes valamint 7 gázai terrorista meghalt.

A tűzharcot követően több hullámban megszólaltak a légvédelmi szirénák az ország déli részén, a 17 Izraelre kilőtt rakétából hármat elfogott a Vaskupola légvédelmi rendszer.

Másnap viszont már példátlan mennyiségű lövedéket indítottak gázai terrorszervezetek Izrael felé, egy újabb háború felé sodorva a régiót.

Az Izraeli Védelmi Erők adatai szerint több mint 460 rakétát és aknavető gránátot lőttek ki Gázából Dél-Izraelre 25 óra leforgása alatt.

A Vaskupola elfogott több mint száz lövedéket. A maradék többsége nyílt területen landolt, de még így is tucatjával csapódtak be lakóházakba és épületekbe is, melynek következtében egy személy meghalt, több tucatnyian megsérültek és jelentős anyagi károk keletkeztek.

A hadsereg a rakétatámadásokra válaszul mintegy 160 Hamászhoz és Iszlám Dzsihádhoz tartozó terrorista célpontot bombázott le a Gázai övezetben.

A biztonsági kabinet november 13-án beleegyezett egy nem hivatalos tűzszünetbe a Hamásszal. Avigdor Liberman másnap bejelentette távozását a védelmi minisztérium éléről.

3 Kommentek

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..