érezhet az ember honvágyat
egy olyan hely iránt
ahol éppen ott van?
barukh érzett
szapírban
szapír
egy mosáv
négyszáz lakossal
az arava-sivatag
kellős közepén
félúton
a holt-tenger
és a vörös-tenger között
másfél óra autóútra
a legközelebbi várostól
a semmi közepén
az isten háta mögött
barukh
a szapíri színház
színpadán állt
és olyan honvágy tört rá
hogy úgy érezte
megszakad a szíve
barukh otthon van a színházban
bárhol a világon
tizenkét és huszonkét éves
kora között
annyi időt töltött
különböző színpadok közelében
hogy a színpadok
az otthonaivá váltak
szeretett
reggel tízkor
a nézőtér második sorában ülni
egy bögre kávéval a kezében
lábait az első sor háttámláján nyugtatva
tudni
hogy csodában lesz része
szeretett
a közelben lenni
amikor
a színpadon álló emberek
szétfeszítették a mellkasukat
és megmutatták a lelküket
szerette látni ezt
szeretett összekapcsolódni velük
tudta
hogy mit kell mondani nekik
hogy szétfeszítsék a lelküket
hogy megmutassák a lelküket
és szeretett a színpadon állni
érezni a nézőtér felől áradó várakozást
érezni a többi színpadon állóból
áradó elektromosságot
szerette
szétfeszíteni a mellkasát
és megmutatni a lelkét
barukh
most azért volt
a színpadon
a szapíri színházban
mert beszökött oda
amíg a munkatársai
felmérték
hogy milyen feladatokat
kell elvégezniük
a következő hetekben
amikor felújítják
az alagsori vécéket
barukh még soha nem érezte magát
egyszerre
ilyen közel
és ilyen távol
az otthonától
©2019barukh
https://www.facebook.com/barukhhh/
