Izrael sajátos államisága

Kertész Ákos/ ujkelet.live

Sose feledjük: antiszemitizmushoz nem zsidó kell, hanem antiszemita. Herzel tévedett, mikor azt hitte, ha Izraelben összegyűlik minden zsidó, nem lesz szórvány, nem lesz antiszemitizmus sem. Az én generációm a lengyel példán okult: a holokauszt után jóformán nem maradt zsidó Lengyelországban, hanem az antiszemitizmus egy szikrát nem csökkent: dúsan tenyészett, akár a gyilkos galóca eső után.

Sokat hallottam gyerekkoromban, a Horthy-fasizmus virágzása idején, a magyar szupremácia indokaképpen, hogy a magyar államalkotó nemzet, ellentétben a cigánnyal, a zsidóval (Izrael még nem létezett), a tóttal a ruszinnal, a sokáccal meg bunyeváccal stb. Izrael roppant fontos szerepe, hogy bizonyítsa, a zsidóság nem csak vallás, nép, nemzet, ország, nyelv és kultúra, hanem politikai formátum, ha úgy tetszik, államiság is egyben.

Moti Kerpelnek igaza van: Jeremy Corbyn – ha nem is éppen az áldott filoszemita szívétől vezettetve – olyan tükröt állít, amibe érdemes belenéznünk.

Mondják, Izraelt bekormozta a füst, a krematóriumok füstje. Így igaz. A nagyhatalmak sosem engedtek volna a cionista törekvéseknek, vagyis hogy az egykori Júdea területén, Jézus szülőföldjén, működésének és kivégzésének helyén, Palesztina egy részén, a holokauszt túlélői számára egy új zsidó állam: Izrael létrejöhessen, ha nem éreznek lelkifurdalást a holokauszt miatt, amiben nem egyedül a német nácik voltak sárosak, de azok is mind, akik egy ujjukat sem mozdították, hogy megakadályozzák.

A szovjet külpolitika is támogatta Izrael állam létrejöttét, amíg remélhető volt, hogy Izraelből is „népi demokrácia” lesz, és szovjet hídfő a közel-keleten. De amikor eldőlt, hogy Izrael (a kibucok sikeres működése ellenére) a plurális polgári demokráciát választja, tehát nem a Szovjetunió, hanem a Nyugat hídfője lesz a Közel-Keleten, a szovjet politika azonnal Izrael ellen fordult, és elkötelezett támogatója lett a palesztin nép fölszabadító háborújának.

Lám: miből lesz a cserebogár. Ha Izrael a Szovjetunió szövetségesévé válik, nem vérzett volna és ma sem vérezne senki szíve a szegény palesztin népért. Hogy a moszkovita ideológiával fertőzött, többségében sajnos zsidó európai baloldal megalakulása óta etnonacionalistának, rasszistának, imperialistának, a palesztin nép elnyomójának sőt gyilkosának tekinti Izraelt, annak itt találhatjuk meg a magyarázatát.

Így lesznek zsidó filozófusok, média szakemberek az Izrael ellenes ideológiai hadjáratnak nemcsak szószólói de egyenesen vezető ideológusai. Ők persze nem „antiszemiták”, hanem „anti-cionisták”. A zsidó államiság jogosultságát tagadják, pont úgy, mint Jeremy Corbyn.

Az a vád, hogy a zsidó imperialisták elfoglalták Palesztinát, melyhez már kétezer éve semmi közük, egyszerűen nem igaz.

1.) A zsidók sosem hagyták el teljesen az egykori Júdea területét, csak azok, akiket a rómaiak fegyverrel elüldöztek onnan. Persze ez volt a többség. De még a Bar-Kochba fölkelés után is maradtak zsidók Júdeában.

A rómaiak adták Júdeának a Szíria Palesztina nevet a Bar-Kochba fölkelés leverése után, ami példátlan volt Róma történetében. Sok tartományban (Germania, Gallia, Britannia) lázadtak föl a helyiek, ezeket a lázadásokat a rómaiak sorra leverték, de a tartomány nevét sosem változtatták meg. Csakhogy Bar-Kochba maroknyi serege három éven át kötötte le a római légiók felét, míg sikerült legyűrni őket, ezért a birodalmi vezetők éktelenül dühösek voltak a zsidó szabadságharcosokra, és még az emlékét is el akarták törölni annak, hogy Júdea egykor a zsidók független állama volt.

Időszámításunk után 640 körül az oszmán birodalom elfoglalta Jeruzsálemet, és akkor telepítették erre a területre a muzulmán arabokat. Ők a mai palesztinok ősei. A palesztinok nem a filiszteusok leszármazottai, ahogy ők ezt hangoztatják, a filiszteusok egy indo-germán, az ógörögökhöz tartozó nép voltak.

2.) 1948-ban, amikor Izrael elnyerte a függetlenségét, a területet nem kellett elfoglalni, mert a zsidók már ott voltak. Sok évtizeddel azelőtt kezdődött a visszaszivárgásuk Júdea területére, ingatlanokat, földeket, vásároltak a palesztinoktól, akik örültek a jó üzletnek. Későn ébredtek rá, hogy közben eladták az országukat.

Egész Európa és Amerika tudja, mit követel az erkölcs. A Tízparancsolat világos: Ne ölj! Jézus szavai is világosak: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és minden ember a te felebarátod. A zsidó is. Ha tetszik, ha nem.

A kétezer éves zsidóüldözés, a gyilkosságok, pogromok, melyek végül a holokausztba, hatmillió zsidó ipari módszerekkel végrehajtott legyilkolásába torkolltak, olyan világbotrány, ami a mi civilizációnk és kultúránk elfogadott erkölcseinek folyamatos lábbal tiprását jelenti. A holokauszt súlya csakugyan elviselhetetlen teher a nyugati ember lelkén. Nehéz megbocsátani a zsidóknak, amit elkövettek ellenük.

Ezért – és főleg a holokauszt óta – ma már Európa és részben Amerika népessége permanens bűntudatot érez. És nem csak a konkrét gyilkosságok miatt. A zsigerekbe oltott, alig leküzdhető zsidógyűlölet miatt is.

A mi etikánk szándék-etika. A szándék maga, ha a vétek elkövetésére nem is kerül sor, már bűn. Nem a bíróságon, persze, hanem a lélekben. A kiolthatatlan zsidógyűlölet miatt a zsidó-keresztény kultúrában élő tisztességes ember már akkor is bűntudatot érez, ha semmit nem tett zsidó embertársai ellen.

Az átlag-európai (-amerikai) ember tudatában él egy ősi zsidókép, egy zsidó arche-imago. Az üldözött, bántalmazott zsidó, az áldozat-zsidó képe. A Schwarz-Bart-féle „igazak ivadéka”, aki akkor is kerüli az erőszakot, amikor áldozati bárányként a vágóhídra terelik. (Isten báránya zsidó vetületben.) Csakhogy ebbe a képbe nem fér bele az önmagát megvédeni merészelő, ha kell, a népéért fegyvert fogó, harcoló zsidó, mert így nem lehet többé szánakozással letudni a holokausztért (plusz a kétezer éves permanens gyűlölködésért és zsidóüldözésért) érzett bűntudatot.

Maga Izrael állam puszta léte is már szemérmetlen provokáció. Hogy jönnek a zsidók ahhoz, hogy ugyanolyan hazájuk legyen, mint nekünk? Hogy egyáltalán: államiságuk legyen, hisz, a szétszórattatás bizonyítja: „nem államalkotó”nép.

A galutban élő zsidó kényszerűségből önálló kisegzisztencia volt, értelmiségi, művész vagy polgár, kereskedő vagy pénzember. Ha nem volt jobb dolga, Nobel díjas tudós. És mi derült ki Izraelben? Az, hogy a zsidó – asaját hazájában! – meglepő módon a legkiválóbb kétkezi munkásember, gyári szakmunkás és építőmunkás lesz, ha úgy hozza a sor, a legeredményesebb földművelő, a legjobb katona, sőt a világ legjobb titkosszolgálati ügynöke. A zsidó mindent tud, ha kell. Hát ezt csakugyan nem könnyű elviselni!

És mivel nem könnyű elviselni, ezért újítja föl a zsigeri antiszemitizmussal fertőzött euro-amerikai világ az antiszemitizmus politikai változatát.

A holokauszt súlya csakugyan elviselhetetlen teher a nyugati ember lelkén. Nehéz megbocsátani a zsidóknak, amit elkövettek ellenük.

Ezért a holokauszt-tagadás ma Európában – enyhén szólva – illetlenség. Sok országban a törvény is tiltja, vagyis közbűntény. Csakhogy Izrael, egy állam, egy politikai képződmény, és nem azonos a zsidóság egészével. Aki Izrael létjogosultságát tagadja, csak egy államot támad, és nem az egész zsidóságot. Ez persze az antiszemitizmus, a javából, annak egy új, bújtatott (politikai) változata, amely a zsidó államiság tagadásával ad egérutat azoknak a zsidóknak, akik szintén hajlandóak elfordulni Izraeltől, mondván: ez politika, ehhez semmi közöm. Az én zsidóságom magánügy, rám és Istenre tartozik.

Nem akarnak emlékezni, hogy ez a holokauszt idején se ment, mert a nácik jelesül tudták, hogy zsidóságból nem lehet kiiratkozni.

Izrael a mi országunk, ha nem is a hazánk. Közünk van hozzá, ha nem mi választjuk a vezetőit, nem mi alkotjuk a törvényeit, akkor is.

A zsidó nem csak kultúra alkotó nép. Az egész nyugati kultúrának három zsidónál: Ábrahámnál, Mózesnél, Jézusnál vannak a gyökerei. De mióta betették a lábukat Júdea földjére, azóta folyamatosan államalkotó nép is, és ebben rejlik Izrael államiságának a jelentősége. Ettől van minden zsidónak személyesen köze hozzá.

De nem csak a világ zsidósága felelős Izraelért, Izrael is felelős az egész világ zsidóságáért.