Izrael lezárta az Erez-határátkelőt, mivel a keddi zavargások során a gázaiak megrongálták a terminált

ujkelet.live

Izrael szerdán közölte, hogy átmenetileg lezárja az egyetlen gyalogos átkelőjét a Gázai övezettel, miután a terminálban károk keletkeztek az izraeli csapatok és a gázai arabok közötti összecsapások során.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint gázaiak százai vettek részt kedden az Erez-átkelőnél rendezett erőszakos lázadáson, mely során a lázadók megrongálták a határátkelő gázai oldalán lévő infrastruktúrát.

„Ennek eredményeként az átkelő lezárásra került, amíg a zavargás következtében keletkezett kár helyreállítása befejeződik,” – nyilatkozta a hadsereg.

A nyilatkozat nem tért ki arra, hogy a javítások várhatóan mikor fejeződnek be.

A hadsereg ugyanakkor jelezte, a lezárás nem vonatkozik a humanitárius esetekre.

Az izraeli hatóságok szerint átlagosan mintegy 1000 gázai lép be az Erez-átkelőn keresztül, elsősorban orvosi ellátást igénylők, de üzletemberek, diákok és mások is használják.

A keddi lázadás során a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint több tüntető éles lőszer okozta sérüléseket szenvedett. Az izraeli hadsereg pedig azt nyilatkozta, könnygázzal és éles lőszerrel reagált a kődobálókra, akik megrongálták az infrastruktúrát.

Izrael lezárta az Erez-határátkelőt, mivel a keddi zavargások során a gázaiak megrongálták a terminált” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.