Változásra készül az El Al

0
Váradi János, az El Al igazgatója. Fotó: Falus Tamás. forrás: internet

Telefoninterjú Váradi Jánossal, az El Al budapesti igazgatójával

Gideon Peer/ujkelet.live

Mondják, nem zörög a haraszt… Vagy: azt csiripelik a verebek

Végül is mindegy, hogyan kezdjük a telefoninterjút Váradi Jánossal, az El Al budapesti igazgatójával, tény, hogy valami változás készül az izraeli légitársaság Budapest – Tel Aviv járatán. Arra vagyunk kíváncsiak, miről van szó?

Előbb egy kis történelmi visszapillantás. Mi volt eddig? Annak idején, 2014 tavaszán az El Al diszkont légitársaságot hozott létre a budapesti, berlini, prágai, kijevi és lárnakai járatain UP by El Al néven. Erre azért volt szükség, mert ugyanebben az évben Izrael az Európai Unióval aláírta az úgynevezett nyílt égbolt egyezményt, ami népiesen szólva azt jelentette, hogy minden légitársaság bárhonnan bárhová szabadon repülhet. Az új helyzethez az El Al-nak is alkalmazkodnia kellett, ezért hozták létre a légitársaság égisze alatt az UP-ot.

Mi volt az „új” légitársaság lényege? Miben különbözött az eddigiektől? – kérdezzük Váradi János igazgató urat.

V.J. Megszűnt a gépen a business-osztály, az utas tulajdonképpen csak azért fizetett, amit megrendelt magának. Nem szolgáltak fel étkezést, a helyekért fizeni kellett, külön terminálról indultunk, illetve érkeztünk, tehát amolyan – közkedvelt kifejezéssel élve – fapadossá váltunk. Szükség volt erre, hogy tartani tudjuk a versenyt a többi légitársasággal.

Tudták?

V.J. Az elmúlt négy évben az UP rendkívül sikeres volt. Üzleti szempontból abszolút. Gépjeink kihasználtsága 90 százalékos, ami párját ritkítja a szakmában. A tavalyi, tehát 2017-es évet rekordnyereséggel zártuk. A szombat kivételével napi két járatunk van.

Minek köszönhető a kétségtelenül látványos siker?

V.J. A cég rugalmasságának, mérsékelt árainknak, továbbá, hogy a közmegegyezés szerin az El Al, és így a UP is, a világ legbiztonságosabb légivállalata. Örömmel tapasztaljuk, hogy az izraeliek jelentős része mellett már egyre több magyar utazó is kizárólag El Al-al hajlandó utazni.  

A teljes átállás októberig is eltarthat. El Al by Up. Fotó: Itay Gross. Forrás: internet

Ha mindez így van, miért van szükség változtatásra?

V.J. Az idő és a szokások is változnak. Igaz ez az utazó közönségre és a légitársaságokra egyaránt. Tovább kell lépnünk, haladnunk kell a korral. Szerencsére egyre többen vannak, akik a megfizethető jegyár mellett igénylik a kényelmet és bizonyos extra szolgáltatásokat is. Ők a mi utasaink.

Mit jelent ez?

V.J. Az UP által kínált lehetőségeket összeolvasztjuk azokkal az előnyökkel, amit az El Al jelent. Ezért nem az UP-ot fejlesztjük tovább, hanem egy új konstrukciót alakítunk ki, amely – véleményünk szerint – jobban megfelel a kor igényeinek.

Miről van szó?

V.J. Tudjuk, hogy az El Al világviszonylatban ismert és elismert márkanév, amit vétek lenne nem kihasználni. A teljes európai hálózatunkon létrehozzuk az új hibrid jellegű modellünket, ami azt jelenti, hogy felhasználjuk az UP sikeres elemeit – alacsony, elérhető ár – ugyanakkor lehetőséget adunk azon utasainknak is, akiknek fontosak a hagyományos légitársaságok által nyújtott szolgáltatások, hogy élvezhessék ezeket a kényelmi előnyöket.

Konkrétan?

V.J. Három jegykategória lesz, Basic, Classic és Flexi. Ezek határozzák meg, milyen szolgáltatást vesz igénybe az utas. A gépek teljes belső berendezését kicseréljük, vadonatúj, USB-hez csatlakozó ülések lesznek a turista osztályon. Elől újra lesz business osztály, LED világítás és fedélzeti wifi is elérhető lesz minden utas számára, valamint a fedélzeti ellátást is minden utas megkapja a fizetett jegyártól függetlenül. Kívül is átfestjük a gépeket, ismét az eredeti, fehér-kék ruhába fogjuk öltöztetni.

Mikor kerül sor a változásra?

V.J. Terveink szerint október 15-étől már ismét El Al járat lesz Budapest és Tel Aviv között. A technikai változásokra folyamatos kerül majd sor, hiszen annyi gépet nem lehet egyik pillanatról a másikra felújítani. Tudomásom szerint például már elkezdődött az új, kényelmesebb ülőhelyek kiválasztása és tesztelése Tel Avivban. További jó hír, hogy az átállás végére Tel Avivban is visszaköltözünk a központi 3-as Terminálra.

Jó utat és kóser pészachot!

Mikortól lehet az új járatokra jegyet venni?

V.J. Április 30-tól kezdődik el a jegyárusítás.

Mit szeretne kívánni olvasóinknak?

V.J. Kényelmes, biztos repülést, és nagyon kellemes pészáchi ünnepeket!    

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..