Több arab ország is azt javasolta Abbásznak, hogy fogadja el Trump béketervét – riport

0
Donald Trump amerikai elnök és Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke New Yorkban 2017. szeptember - AFP PHOTO / Brendan Smialowski

ujkelet.live

Számos arab ország azt tanácsolta Mahmúd Abbász palesztin hatósági elnöknek, hogy fogadja el Donald Trump amerikai elnök régóta várt közel-keleti béketervének javaslatait egy csütörtöki jelentés szerint.

A magántulajdonban lévő egyiptomi Al Shorouk újság egy arab diplomatát idézett Kairóban, aki arra figyelmeztetett, hogy a palesztinok a jövőben “bánni fogják”, amiért nem fogadták el azt, amit ma túl kevésnek tartanak.

Egy kulcsfontosságú arab ország is üzenetet küldött Abbásznak, mely szerint “ha reálisan nézzük a helyzetet szükségszerű, hogy az arabok és palesztinok elfogadják bármi is áll rendelkezésre,” – mondta a diplomata a lapnak. Az újság a névtelen diplomatát “prominens” alakként írta le.

“A bölcsesség megköveteli, hogy elfogadják a maximumot, ami ma rendelkezésre áll. A megállapodásnak összhangban kell lennie az ‘elfogad és tárgyal’ logikájával, így nem fog az a meglepetés érni minket néhány év múlva, hogy a telepek szörnye felütötte a fejét a palesztin területeken.”

A diplomata nem nevezte meg azoknak az arab országoknak a nevét, akik tanácsot nyújtottak Abbásznak, aki folyamatosan elutasítja a végső fázisban lévő amerikai béketervet.

Az amerikai kormány várhatóan az elkövetkező hetekben jelenti be béketervének főbb pontjait, állította az egyiptomi újság. Kormány tisztviselők korábban azt nyilatkozták, hogy a terv kidolgozása már a végső fázisban van, de nem árulták el, mikor mutatják be.

Abbász a még készülőben lévő tervet “az évszázad arculcsapásának” nevezte, kigúnyolva Trumpot, aki az “évszázad megállapodásaként” hivatkozott rá. Dühöngve az Egyesült Államok azon döntése miatt, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és a nagykövetséget áthelyezi a szent városba, Rámalláh megszakította a kapcsolatokat az amerikai tisztviselőkkel, köztük a békefolyamatokért felelős tárgyalópartnereket, Jared Kushnert és Jason Greenblattot.

Abbász múlt héten állítólag azt mondta a kormányon levő Fatah frakció egyik tagjának, hogy nincs szándékában “árulóként” befejezni az életét, utalva a béketervre.

Az egyiptomi újság szerint Abbász azt mondta az arab vezetőknek, akik találkoztak vagy kapcsolatba léptek vele az utóbbi időben, hogy attól tart, árulással fogják vádolni, ha elfogadja, amit Izrael ajánl a palesztinoknak.

Azonban az arab vezetők egyike elutasította Abbász érvelését, mondván, eljött az ideje “felkészíteni az arab közvéleményt az új fázisra.”

Az egyik arab ország tisztviselői – a diplomata szerint – elmondták Abbásznak, hogy nincs mód arra, hogy a palesztinok “ellenálljanak Izrael sziklaszilárd álláspontjával szemben bizonyos kérdésekben, például ragaszkodását az izraeli katonai erők jelenlétéhez a határ mentén Izrael és Jordánia között, attól tartván, hogy szélsőséges csoportok beszivároghatnak a határon, és eljuthatnak Galilea és Jeruzsálem pereméhez.”

A jelentés szerint az az arab ország, amely ezt az üzenetet közvetítette Abbásznak “megértést mutatott az izraeli követelésék iránt”, hogy az izraeli és a Jordán határ közötti biztonsági ellenőrzést fenntartsák.

Az amerikaiak, a jelentés szerint, értesítették az arab országokat, hogy Trump azon döntése, hogy áthelyezi az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe, “egy amerikai erőfeszítés része, hogy meggyőzze Izraelt, különösen a keményvonalasakat, hogy belemenjenek abba, hogy engedményeket tegyenek a palesztinoknak.”

Trump többször elismételte, hogy Izrael meg fogja fizetni az árát Jeruzsálem elismerésének, de többet nem árult el. Benjamin Netanjahu miniszterelnök a héten találkozott Trumppal a Fehér Házban, de a riportereknek azt nyilatkozta, hogy ez a téma nem került szóba a tárgyalás alatt.

Legalább egy arab ország világossá tette az amerikaiak számára, hogy az arabok nem fognak elfogadni egy olyan béketervet, amely nem tartalmazza Kelet-Jeruzsálem elismerését mint a jövőbeni palesztin állam fővárosa.

Egy magas rangú Hamász tisztviselő azt nyilatkozta az újságnak, hogy az egyiptomiak biztosították a terrorszervezetet, hogy Kairó nem fogad el semmilyen olyan tervet, amely nem követeli meg egy palesztin állam létrehozását, Kelet-Jeruzsálem fővárossal “az 1967-es határokon”.

Az egyiptomiak megerősítették támogatásukat a palesztin menekültek és leszármazottaik “visszatérési joga” iránt Izraelbe, állította a Hamász tisztviselő.

A múlt hónapban egy magas rangú tagokból álló Hamász küldöttség, amelyet Ismail Haniyeh vezetett, három hetet töltött Kairóban, ahol számos kérdésben megbeszéléseket folytattak az egyiptomi kormányzati tisztviselőkkel, többek között az Abbász Fatah-mozgalmával kötött – jelenleg haldokló – megbékélési megállapodásról és a határ menti biztonsági intézkedések megerősítéséről Egyiptom és a Gázai övezet között.

A Hamász tisztviselő egyiptomiakat idézve azt mondta, hogy Kairó határozottan ellenezi a “palesztinok Szinájra való betelepítésének” elképzelését.

Az egyiptomi álláspont válasz egyes meg nem erősített arab média jelentésekre, amelyek azt állították, hogy Trump béketerve szerint a Szináj bizonyos részeit hozzácsatolnák egy jövőbeni palesztin államhoz.

forrás: The Times of Israel

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.