A szentföldi keresztények életfeltételei a térség stabilitásán múlnak

0
Jungbert Béla. Fotó: hír.ma/courtesy

A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség véleményét.

Az interjú a Bonum Publicum decemberi számában jelent meg.
Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Dr. Jungbert Béla, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartója, három teljes diplomáciai ciklust töltött a Szentföldön: Izraelben mint tanácsos, Palesztinában és Jordániában pedig nagykövetként. Tapasztalatai és ismeretei alapján számolt be lapunknak az izraeli és palesztinai, keresztények helyzetéről, az őket érő megpróbáltatásokról és kihívásokról, múltjukról, jelenükről és lehetséges jövőjükről.

Jungbert Béla jelen volt Izraelben és Palesztinában az izraeli-palesztin konfliktus legnehezebb időszakában, az intifádák, a palesztin felkelések idején, valamint Jordániában is a menekülthullám és az iszlamista térségi előretörés idején. Ezen témában előadott a Szélsőségek, vallási szélsőségek Ludovika Kutatócsoport fórumbeszélgetésén is, amely az uniós finanszírozású A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés projektből valósult meg.

Hogyan tudná összefoglalni az Izrael és Palesztina közti konfliktus jelentőségét?

Dr. Jungbert Béla: Izrael és Palesztina konfliktusának megoldatlansága, a közel-keleti térség egyes arab országainak destabilizálódása, az ismert politikai folyamatok és az iszlám alapú radikalizálódás, a tömeges kényszermigráció és a keresztényüldözések hatást gyakorolnak a szentföldi keresztények létére is. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy Izrael mindmáig képes volt a környező területek válságainak közvetlen hatását határain kívül tartani, és ennek jótékony hatását a keresztény kisebbség is élvezi. Izrael a csodák és folyamatos küzdelmek országa, a három monoteista világvallás prominens helye: itt élnek ma a szentföldi keresztények, csökkenő arányú kisebbségként a zsidók és a muszlim hitű arabok mellett. Izrael nemcsak regionális katonai hatalom, de azon túlmutató politikai és gazdasági stabilitással rendelkező entitás, míg Palesztina ezzel szemben megszállt terület, amely csak elvben képez virtuális egységet Ciszjordánia, a gázai övezet és Kelet-Jeruzsálem vonatkozásában. A konfliktust illetően, Izrael álláspontja szerint a zsidó államot terror fenyegeti és nincs békepartnere, miközben Palesztina a nemzetközi jog paraméterei alapján nem is tekinthető államnak, hiszen még legitim vezetése sincs. Bár négyévente kellene választásokat tartani, ez utoljára 2006-ban valósult meg nyugati támogatással. Ekkor nem kétharmados, hanem négyötödös többséggel nyert az Izrael és a nemzetközi közösség által is terrorszervezetnek minősített iszlamista Hamasz. A választási eredmény alapján felálló, és Izraelt el nem ismerő szélsőséges vezetést a nyugati államok nem ismertek el, és az egyébként demokratikus választásokat illegitimnek minősítették. Így került vissza a hatalomba a Ciszjordániában ma is kormányzó Fatah párt és Mahmud Abbasz elnök, majd került puccsal hatalomra Gázában a ma is kormányzó Hamasz. Izrael egyébként nem fogad el semmilyen békekényszert; csak bilaterális alapon tárgyalna a békéről. A palesztin vezetés újabban azt képviseli, hogy ha Izrael nem engedi a két-állami rendezés részeként a palesztin államot megalakulni, akkor legyen itt csak egyetlen állam: ennek pedig legyen egyenlő izraeli állampolgára minden itt élő zsidó és arab, köztük az arab keresztények is. Ezt Izrael ellenzi, hiszen akkor a zsidók kisebbségbe kerülnének saját országukban, ez pedig ellentmondana az állameszmeként működő sajátos izraeli demokrácia, a cionizmus alapelvének.

Így akkor elég nehéz a konfliktus rendezése….

J.B. Izrael nem feltétlen érdekelt a két-állami gyors rendezésben, a konfliktus ”kezelését” pedig ellenőrzés alatt tartja. Izrael politikai támadásnak éli meg azt, amikor politikáját egyes országok elsősorban a palesztinkérdés tükrében kívánják láttatni. Izrael önképe, hogy a térség egyetlen demokráciája, hiszen az Ázsia nyugati végében elterülő Izraelen és a keletiben megtalálható Japánon kívül a térség államai valóban nem demokratikus berendezkedésűek. Izrael általában a gazdaság, elsősorban a tudás alapú társadalom, fejlett ipar és a modern technológiák szempontjából valóban a világ élvonalához tartozik. A gazdasági világválságok és a térségi háborúk ellenére, kiugró a gazdasági növekedése, a GDP emelkedése, az innováció, a hadiipar és a mezőgazdaság terén elért eredményei. Ezzel szemben Palesztina GDP-je tizenötször kevesebb, mint Izraelé, a lakosság 35 %-a munkanélküli, de önálló gazdasága nincs is, miután területi egységgel sem rendelkezik, lévén hogy a megszállt, biztonsági fallal szabdalt és illegális telepekkel tarkított Ciszjordánia, a blokád alatti Gázai övezet és az annektált Kelet-Jeruzsálem nem is érintkezik egymással. A nemzetközi segélyek tartják életben, valamint minden attól függ, hogy a biztonsági helyzet függvényében, Izrael éppen mit engedélyez, a húzd meg – ereszd meg politika terén. Az ENSZ-ben „megfigyelő-nem tag” státuszú, ugyanakkor de iure mégiscsak államnak elismert Palesztinának nem is fővárosa Ramallah, hanem csak a közigazgatás központja. A válságot Izrael megpróbálja úgy depolitizálni, hogy gazdasági beruházásokat, munkahelyeket és a mozgás korlátozás könnyítését kínálja a ciszjordániai 2,5 millió palesztinnak a békéért cserébe. Ezt a válságot azonban csakis a kétoldalú, de a nemzetközi közösség által garantált végső és teljes körű béke megállapodás zárhatná le, amely rendelkezne a határokról, Jeruzsálem helyzetéről, a biztonság, a víz, a menekültek és minden egyéb alapkérdésről.

Történeti szempontból hogyan jellemezné a szentföldi keresztények összetételének alakulását?

J. B. Keresztény megközelítésben Szentföldnek azt a térséget tartjuk, ahol Jézus földi életében járt, így ide értjük Izraelt, a palesztin területeket és Jordániát is. Az ezen a területen élő őshonos keresztény lakosság ma arab nyelvű és identitásában palesztin. Ez egy összetett történelmi fejlődés eredményeként alakult így. A Jézus korabeli zsidó, görög és különböző közel-keleti, több tucatnyi városból származó emberekből összeállt őskeresztény felekezetek alkották az apostolok korabeli egyházát, amely már azoktól az időktől kezdve elszenvedte a különböző üldöztetéseket. A szentföldi keresztények története mindig is viszontagságos volt. Kr.u. 70-ben a zsidó felkelést követően, a II. Templomot lerombolták a rómaiak, majd egy nehéz időszak után, Kr.u. 135-ben a rómaiak nemcsak leverték a Bar Kochba vezette zsidók lázadását, de szét is szórták őket a világban. A római kori elüldözés hatására a zsidóság ezt követően diaszpórában élt, távol történelmi hazájától. Eltérő körülmények és okok miatt, meghurcoltatások a keresztényeket is érték, hiszen a római uralom bennük is ellenséget látott, üldözte őket, egészen addig, amíg Kr.u. 313-tól a milánói ediktummal Nagy Konstantin császár el nem ismerte, majd államvallássá nem tette a kereszténységet. A bizánci korban görög nyelvű kereszténység élt a kelet-római Birodalomban. Mielőtt a 7. században, Kr.u. 638-ban a terjeszkedő iszlámvallású arabok elérték volna a Szentföldet, akkor az egész nagytérséget vizsgálva, néhány zsidó közösséget leszámítva, jóformán keresztények lakták. Ezt az iszlám terjeszkedésével beállt akkori arab népvándorlás megváltoztatta: a keresztények pedig áttérhettek, elmenekültek, vagy pedig vallásukat megtartva, másodrangú, büntető adót fizető közösségekként élhettek tovább ugyanazon a területen. Egy részük a bizánci császársághoz fordulva oltalomért, annak védelme alatt álló területekre vándorolt. Az arab uralom alatt élő keresztények pedig az idők során nyelvet váltottak és arab nyelvűvé váltak. Ez az jelenti, hogy etnikailag magukat arabnak vallják, miközben ragaszkodnak a megszenvedett keresztény identitásukhoz. Ma abszolút kisebbséget képeznek a keresztények, nem több mint 1,5 – 2 %-át adva az összlakosságnak.

Azon belül hogyan oszlanak meg a keresztény felekezetek?

J. B. A keresztények legnagyobb része görög ortodox, amelynek vezetése, főpapsága mai napig görög, míg a hívek arab nyelven hallgatják Isten igéjét a helyi, közülük való arab papság részéről. A keresztény kisebbségen belüli törpe kisebbségnek számítanak a latinok, tehát a római katolikusok, akiknek a történelme igen szerteágazó. A Szentföldön a 13. századtól jelen lévő ferences szerzetesek feladata volt, hogy pasztorálják őket, egyben „őrizzék” a szentföldi szent helyeket. Őket megtűrték, mert nem harcoltak, nem politizáltak; ehelyett koldultak és imádkoztak, a néppel éltek, így maradhattak ott. Az 1099-1291 közötti ún. keresztes időszak nyugati indítású hadjáratai csak átmeneti eredményeket értek el, és talán ennek a következménye, hogy a mai napig a Nyugat előretolt bástyájának tekintik itt a latin egyházat és szervezeteit. 1847-ben aztán újjászervezik a Jeruzsálemi Latin Patriarchátust, amely Rómát képviselve, összefogja és vezeti a helyi latin kereszténységet. Az itteni kereszténységhez tartoznak természetesen a térségben jelen levő, nagyon sokféle keleti keresztény felekezetek szentföldi képviselői is, de jelen vannak a különböző protestáns egyházak is.

Hogyan álltak a világ vezető hatalmai a szentföldi keresztények kérdéséhez a múltban és hogyan a jelenben?

J. B. A mameluk megszállást követően szeldzsuk, majd oszmán-török uralom következett. Ez utóbbi a Szentföldön 400 évig, egészen az első világháború végéig tartott. Az oszmán birodalom hatalma már a XIX. század második felében meggyengült, amikor a korabeli európai nagyhatalmak, Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Oroszország érdekeltséget mutattak a térségben geopolitikai, stratégiai, gazdasági és katonai pozíciószerzésre. Védnökséget próbáltak gyakorolni a szentföldi keresztények fölött, így szerezve helyi befolyást. Az első világháború után a Népszövetség Angliára bízta a térség ún. mandatáris közigazgatását. 1948-ban, részben a holokauszt-tragédia következményeként, Izraelnek sikerült elérnie, hogy kikiálthatta a független zsidó államot, amelyet aztán több háborúban sorra meg is tudott védeni. Ennek előzménye, hogy 1947 novemberében, a frissen alakult Egyesült Nemzetek Szervezte úgy döntött, hogy létrehoz itt egy zsidó és egy arab államot, kijelölve a valójában virtuális, tarthatatlan államhatárokat. A zsidók ünnepelték a lehetőséget, az arabok viszont elutasították a rendezést, ezzel megindult a függetlenségi háború. A helyi arabok vezetői és a szomszéd országok arab összefogtak és később még öt alkalommal megtámadták Izraelt, ám ez utóbbi minden háborút megnyert, miközben a békét ez idáig nem sikerült elérnie. A palesztin lázadások egymást érik és Izrael hiába atomhatalom, kődobáló és autógumi-égető fiúk ellen nem tud ezzel a képességével élni. A palesztinok számára – az ellenállás változó formái mellett – az önálló államalapítás prioritást képez, míg Izrael az egyoldalú érdekérvényesítéssel és kész helyzet teremtése mellett, csakis saját biztonságára összpontosítva fokozatosan eléri, hogy már nem is nagyon lehetne működőképes palesztin államot létrehozni a zsidó állam szomszédságában.

Alaptétel, hogy a régióban élő keresztények helyzete elválaszthatatlan egyrészt a térség, másrészt a teljes keresztény világ általános állapotától. A nyugati államoknak felelősségük van a szentföldi és a szélesebb térségbeli keresztények helyzetét illetően. Az Izrael és Palesztina közti konfliktus kapcsán az Európai Unió álláspontja az, hogy egy létében és határaiban garantált, az arab országok által is elismert, biztonságban élő, demokratikus, prosperáló Izraelben és egy állami függetlenségét megvalósított Palesztinában vagyunk mind érdekeltek, amelyek kooperációval egymást kiegészítve működnek. A nemzetközi közösségnek fontos, hogy a közel-keleti konfliktus békés úton kerüljön rendezésre, hiszen a kérdés jelentősége túlmutat önmagán. Szimbolikus és morális értéke, politikai töltete van, amiért prioritásként vagyunk érdekeltek a térség stabilitásában.

Miért lehet fontos ez a kérdés a magyarság számára?

J.B. Fontos kiemelni, hogy Betlehemben egyetlen egy országnak sem volt még olyan hivatalos jelenléte, mint amikor 2007-ben Magyarország megnyitotta tiszteletbeli konzulátusát. Mind Izraellel, mind Palesztinával kiegyensúlyozottak és problémamentesek a politikai kapcsolataink; virágoznak a gazdasági kapcsolataink Izraellel, Palesztinának pedig inkább segítséget nyújtunk. A zsidó államban mintegy 250 000 magyar hátterű és kulturális kötődésű zsidó él, akiknek a leszármazottai már nem mind tudnak magyarul. A Kárpát-medencén kívül sokáig itt jelent meg Új-Kelet címmel az egyetlen magyar nyelvű napilap, amit Kolozsvárról áttelepült zsidók indítottak, de ma már csak on-line hetilap, mert elfogyott, aki írja és nincs, aki olvassa. Érdekesség, hogy a jeruzsálemi Cion hegyen olyan magyar katonák sírjait találtuk meg és azonosítottuk egy gyönyörű fekvésű, első világháborús angol katonai temetőben, akik 1917 márciusában a gázai övezetben a törökök szövetségében az angolok ellen harcoltak. Természetesen osztrák-magyar katonaként rendelték őket ide, és sebesültként az angol katonai kórházban halhattak meg. Sok és sokféle érzékeny, intenzív szimbolikával, politikai érdekkel, kimondott és ki nem mondott elköteleződéssel fontos mindenki számára ez a terület.

Milyen megpróbáltatásokkal kell szembenézniük a térség keresztényeinek

J. B. A szentföldi keresztényeket hitbéli hovatartozásuk, felekezetük miatt nem üldözik, mégis fő probléma a tömeges elvándorlás, ami az életkörülményekből fakad. Izraelben és Palesztinában emellett gyakran vandál támadások érik a keresztények ingatlanjait, lakóövezeteit, rendszeresek a keresztény szenthelyek, kolostorok, templomok elleni támadások.

Az adatok alapján 1910-ben a széles értelemben vett Közel-Kelet lakosságának már csak 14 %-a volt keresztény; Irak lakosságának abszolút kisebbségi, mintegy 1,5 milliónyi keresztény közösségeiből mára nem több mint negyedmillió maradt csupán. A térség másfél tucat országa több mint 400 milliós lakosságából ma legfeljebb 10 millió lehet keresztény, amelynek több mint háromnegyede egyiptomi kopt. A Vatikán és a keresztény szervezetek csak az 1993 és 2010 között ebből a térségből emigrált keresztények számát 3 millióra teszik. A 2011-ben kezdődő arab tavasz és az ISIS hatására további 1,5 millió keresztény menekült el a térségből. Ennek hatására nem csak lecsökkent, de bizonyos területeken szinte teljesen meg is szűnt a keresztény jelenlét; a közösségek teljesen felmorzsolódtak. A mostani válság további keresztény közösségek teljes eltűnésével fenyeget. Ez ellen tennünk kell.

Jeruzsálem hovatartozása miként értelmezhető? 

J. B. Jeruzsálem egyaránt szent a zsidóknak, a keresztényeknek és a muszlimoknak. A zsidóság számára ez a nép életének spirituális középpontja, Isten lakóhelye, a múlt és a jövő, az elszenvedett rombolás és az újjáépítés, a Messiásra várakozás jelképes helyszíne, a mennyei Jeruzsálem előképe. A vallásos zsidók számára nem volt fontosabb a diaszpóra-létben, mint az elvesztett hazájuk, az ígéret földje, ahol végül országukat újra megtalálhatták. Az iszlám harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után szintén Jeruzsálem; a próféta erre a helyre szállíttatott el szárnyas lován, innen ment föl a hetedik mennyországba, ahol Allah átadta Mohamednek a Koránt, úgy ahogy Sínai-félszigeten Mózes megkapta a Tízparancsolatot. A keresztények számára Jézus kötődése jelenti a város lényegét, működésének, keresztre feszítésének és feltámadásának a helyszíne, az örök élet szimbolikus színtere. Mindebből fakadóan azonban a város szentsége sokszor nem összeköt, hanem éppen elválaszt, mégis, lemondani senkinek sem szabad Jeruzsálemről, abban az értelemben, hogy hite szerint gyakorolhassa ott vallását. Izraelben a keresztény szent helyek biztonsága és a vallásszabadság ma adott feltételek ugyan, mégis aggasztó a keresztények elvándorlása, főleg a palesztin területekről. Betlehem lakosságának 90%-a volt keresztény 1948 előtt, ma ez az arány 30 % alatti, és sajnos ez a tendencia a jellemző. 1948 előtt Jeruzsálemben 20% volt arányuk, míg ma szinte kimutathatatlan: a 800 ezres nagyvárosban számuk 10 ezer alatt van.

Hozzászólás