
Avi/ujkelet.live
A Hamász vezetője, Ismail Haniyeh csütörtökön a terrorszervezet fennállásának 30. évfordulóját ünneplő nagygyűlésen letagadta Izrael Állam létezését és megesküdött, hogy kényszeríteni fogja az Egyesült Államokat, hogy lépjen vissza a döntéstől, hogy elismeri Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként.
“Nincs olyan, hogy Izrael állam, ezért nem lehet Jeruzsálem nevű fővárosa,” mondta Haniyeh a több tízezres támogatói tömeghez szólva. Mögötte maszkos Hamász fegyveresek vonultak fel a megemelt színpadon.
Egy óriásplakáton a jeruzsálemi sziklamecset volt látható, egy Hamász fegyveres egy palesztin zászlóval és egy puska alkotta a hátteret. “Jeruzsálem Palesztina fővárosa” szerepelt a feliraton arabul és angolul.
“Arra fogunk törekedni, hogy rákényszerítsük az amerikai kormányt, hogy vonja vissza igazságtalan döntését,” tette hozzá Haniyeh. “Célunk, hogy megtörjük az amerikai álláspontot. A Trump-döntést egyszer és mindenkorra visszavonjuk. ”
Trump múlt heti beszédében ragaszkodott ahhoz, hogy a békefolyamatok folyamatos kudarcba fulladása után már régóta esedékes egy új megközelítés, és azzal, hogy Jeruzsálemet elismeri Izrael fővárosaként csupán a valóságot ismeri el.
A lépést üdvözölte Benjamin Netanjahu miniszterelnök és az izraeli politikai spektrum nagy része, de hatalmas dühöt váltott ki az arab világban. Trump hangsúlyozta, hogy döntése nem jelöli ki az izraeli szuverenitás határait a városban, és nem változtat a város szent helyeire vonatkozó status quo-n.
A Hamász azonnal új intifádát hirdetett Izrael ellen.
“Tisztelgünk a düh, az intifáda és a forradalom kezdete előtt,” mondta Haniyeh a nagy közönségnek, amely egy al-Katiba tér néven ismert terepen gyűlt össze.
A Hamász vezér az összes arab és muzulmán nemzetet felszólította, hogy innentől kezdve minden péntekre hirdessenek harag napját, amíg a Trump-kormány vissza nem vonja döntését.
Jeruzsálem szent város a keresztények, zsidók és muzulmánok számára és talán a legérzékenyebb kérdés az izraeli-palesztin konfliktusban.
Izrael az egész várost osztatlan fővárosának tekinti, míg a palesztinok – az izrael által az 1967-es hatnapos háború idején megszerzett majd az országhoz csatolt – Kelet-Jeruzsálemet akarják jövőbeli államuk fővárosának.
Trump bejelentését a múlt héten palesztin tüntetések követték Ciszjordániában és Gázában, melyek néhol összecsapásokba fordultak az izraeli csapatok ellen, de továbbra sem világos, hogy a széles körű harag egy teljes felkelést eredményezhet-e.
Avigdor Liberman védelmi miniszter csütörtökön nyugalomra intette az izraelieket annak ellenére, hogy az elmúlt héten szinte mindennapossá váltak a rakéta támadások Gázából.
A dél-izraeli Szderotban Liberman azt monda, a rakétakilövések a belső palesztin politikai bűnözés eredményei, és nem azt jelzik, hogy a terrorszervezetek már nem félnek Izraeltől.
“Az a tény, hogy itt vagyunk ma reggel Szderotban … azt jelzi mindenki számára, hogy megnyugodhat,” mondta Liberman a közösség új fegyvergyártó üzemében. Szderot a múlt hét óta folyamatos rakétatámadások célpontja.
“A közelmúltban Gázából Szderotra kilőtt rakétáknak semmi köze az izraeli elrettentéshez, különböző csoportok és frakciók közötti belső palesztin harcok eredménye,” mondta.
A rendre harcias védelmi miniszter megnyugtató válasszal reagált az egyre növekvő felhívásokra, hogy az Izraeli Védelmi Erők agresszívebben lépjen fel a Gázai övezet terrorista csoportjai ellen, akik tucatnyi rakétát lőttek ki az elmúlt héten Izraelre.
Míg 2015-ben 26 rakétát lőttek ki Gázából, 2016-ban 20-at, és 2017 januárjától novemberig 9-et, a decemberi jelentősen megnőtt támadások arra késztették a politikusokat, hogy erőteljesebb katonai választ sürgessenek és aggodalmukat fejezzék ki amiatt, hogy Izrael újabb konfliktusba kerülhet az övezet terrorista csoportjaival.
Míg Liberman nyugalmra intett, megjegyezte, hogy utasította a hadsereget, hogy készüljenek fel minden lehetséges forgatókönyvre. “Tudjuk, mit hogyan és mikor kell megtennünk.”
Ezenkívül a hadsereg bejelentette, hogy lezárja a Gázai határátkelőhelyeket mind az áruk, mind pedig az övezetbe ki és be utazó személyek előtt, kivéve bizonyos jóváhagyott “humanitárius eseteket”.
Csütörtökön az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Ronen Manelis dandártábornok figyelmeztette a Gázai övezet terrorista csoportjait, hogy a hadsereg “mindent megtesz”, hogy visszaállítsa a nyugalmat a régióban, a tengerparti övezetből indított éjszakai rakétatámadásokat követően.
“Mindent megteszünk, hogy ismét nyugalom legyen [a gázai területen],” írta Twitteren. “A teljes nyugalomnál keveseb egyszerűen elfogadhatatlan.”
Manelis a még agresszívebb izraeli megtorlásokra vonatkozó felszólításokkal kapcsolatban azt írta, az elrettentés, amit a hadsereg a 2014-es Gázai háború óta eltelt három és fél évben dolgozott ki “nem egy nap alatt épült fel, és nem egy hét alatt fog összeomlani – nem fogjuk hagyni, hogy ezek a [rakéta] kilövések folytatódjanak.”
Múlt szerdától mintegy 15 rakétát lőttek ki Gázából. Az izraeli tisztviselők szerint ezek közül öt rakéta Izraelben nyílt területen landolt, hatot elfogott a Vaskupola, a többi nem jutott túl a biztonsági kerítésen, az övezet területén landolt.
forrás: AP; ujkeletonline
Az Amerikaiaktol erkezo jeletos anyagi tamogatassal a Palesztinoknak, semmi bajuk sincs, ugye?
Sem az el nem ismert, “nem letezo”Izrael Allamtol erkezo tamogatasokkal, munkalehetoseggel, szocialis juttatasokkal, energia es infrastruktura ellatassal.
Ezekrol miert nem emlit senki semmit egyik mediumban sem a vilagon? Bar lehet, hogy csak en vagyok alultajekozott….
Tetszettek volna normális iskolába járni…
Inkább fordítva: nincs Palesztina állam, ezért nincs szükség fővárosra. Meg kell tanulni a földrajzot.
Horn Rozália ! Sajnos a világ közhangulata ( tisztelet a kivételnek ) ma olyan, hogy az Izrael álltal a paesztinoknak nyujtott segítség félhangos említését túlharsogja az Arab propaganda. A bánatos valóság, hogy ez nem tünik fel jóformán senkinek. De végeredményben ez Izraelt kevéssé zavarja, hiszen amit tesz fenhatósága területén azt nem vállveregetésért teszi, hanem elkötelezettségből. Ami pedig a Hamász főkolompos Haniyeh bénult agyú bejelentését illeti, hogy ” Nincs olyan, hogy Izrael Állam ” akkor nem marad más hátra a részére, mint felkészülni, egy nagy visszacsapásra egy nemlétező ország haderőjének részéről, ha a rakétázás nem szünik meg. Ha az állam nincs is a pofon viszont valódi lesz.