Kísérletezéseim

0
Magnus Muhr - Dead Flies Art. Fotó: courtesy/internet

 

 

Gideon Peer/ujkelet.live

 

Nem vagyok filozófus, nincs meg hozzá az alapműveltségem, meg a hajlamom sem, a gondolkodásomról sok minden elmondható, de az nem, hogy akár némi köze is lenne a filozófiához.

Ugyanakkor emberek vagyunk, én is, és néha, csendesebb estéken, hajnalhasadáskor, vagy csak úgy délután, a dél és az este senki földjén fel-felteszek magamnak olyan kérdéseket, amelyek súrolják a filozófia tárgykörét.

Természetesen ezzel nem dicsekedni akarok, hogy na lám, erről szó sincs, de néha megszállnak olyan kérdések, amelyekre nem találom a választ, pedig szeretném, mert akkor valamivel könnyebb lenne minden, vagy ha nem is minden, de abban a pillanatban egy jó, elfogadható, megfelelő választól jobban érezném magam.

A minap azt kérdeztem: mi fontosabb az embernek, a szabadság, vagy a biztos megélhetés? Nem akarnám túlkomplikálni a dolgot, értse mindenki úgy, ahogy akarja, csak példának okáért: egy rendszert sem próbálnék bírálni, nem célom, és nem is tisztem ilyen nagy fába vágni a fejszémet.

Kevéske tudományos tapasztalataim ellenére annyit tudok, hogy egy feltett kérdésre adott helyes válasz utánjárást igényel, történelmi példák sorát, statisztikai felmérések egybevetését, és persze kísérleteket, abban az esetben, ha az adott probléma megoldására a kísérlet érdembeli megoldást kínál.

Kísérlet! Általában állatokon szoktak végezni, én is elhatároztam, ehhez a megoldáshoz folyamodom. Azon még gondolkodnom kellett, hogyan tudom egy adott állaton, bármilyen módszerrel is bebizonyítani, hogy a szabadság, vagy a biztos megélhetés fontosabb számára, de a véletlen segítségemre sietett.

Sok állattal nincs dolgom, pejoratív értelemben igen, azzal nap, mint nap, de egy igazi állat ritkán kerül közelembe, nagy ívben kerüljük egymást, bár ez így nem egészen pontosan fedi a valóságot, mert a lányom leánykutyája addig-addig forgolódik körülöttem, amíg – minden terelő hadműveletem ellenére – bele nem nyal a tenyerembe. De ez egyedi eset, családon belüli, mi viszont szélesebb perspektívából kívánjuk boncolgatni a kérdést, abban a reményben, hogy választ kaphatunk rá, ha nem is tudományosat.

A véletlen a konyhámban sietett elém. De előbb némi magyarázattal szolgálok, helyismereti leírással, például, hogy nálam nincs mosatlan edény, mert nem szeretem, ha legyek zsongják be a helyet, ahol az ennivalómat készítem. Másrészt tartok egy nylonzacskót a kidobandó hulladéknak, egy másikat – merthogy nálunk a szemetet külön szortírozzák – a szerves anyagoknak.

Azt vettem észre, hogy egy légy berepült a zacskóba, ahol az ebédből megmaradt csontok, és egyéb – tehát adott esetben fogyasztásra alkalmas – maradékok voltak. Egy légynek – legalábbis így gondolom – beláthatatlan lehetőséget kínáló éléskamra, amelyből napokig fenntarthatja magát. Bezártam a zacskót, a légy bent maradt. Lakmározhatott kedvére. A jövő is kecsegtetővé vált számára. Ha zacskóstól a szemetes kukába kerül, terülj-terülj asztalkát találhat maga körül, a szemétdomb pedig igazi Kánaán, annyit ehetne, amennyi beléfér, sőt, gyermekei fényes jövőjéről is gondoskodhatna, összes pereputtyával együtt, mert egy ilyen lerakodóhely évtizedekre biztos megélhetést biztosítana egész családjának.

Elvégeztem a kísérlet második részét. Egy idő után megoldottam a nylonzacskót, lehetőséget adva ezzel, hogy a kísérleti legyem eldönthesse, a biztos megélhetést, vagy a szabadságot választja?

Lesz olyan, aki meglepődik majd az eredményen, én – akinek szinte semmi filozófiai műveltsége nincsen – egy cseppet sem csodálkoztam. A légy, mintha puskából lőtték volna ki, kirepült börtönéből, nem érdekelte, hogy holnap is megtalálja-e majd mindennapi betevő falatját.

Persze azt is tudom, hogy vannak legyek, és vannak legyek. Pont, mint emberek.

 

Hozzászólás