Netanjahu tagadja, hogy Izrael áll a kurd függetlenségi népszavazás mögött

    0

    Avi/ujkelet.live

    Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap tagadta, hogy Izraelnek bármilyen szerepe lenne az iraki vitatott kurd függetlenségi népszavazásban, miután mind Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök, mind a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah a zsidó államot vélte felfedezni a szavazás mögött.

    “Megértem, hogy a Hamász támogatói minden kényelmetlen szituáció mögött a Moszadot látják,” – mondta Netanjahu a hétindító kabinet ülésen.

    “Izrael nem folyt bele a kurd népszavazásba, de támogatja törekvéseiket,” – tette hozzá.

    Egy televíziós beszéd során szombaton Erdogan azt állította, hogy a népszavazás “igen” győzelmével kapcsolatos ünnepségek során az izraeli zászlók lengetése bebizonyította, hogy a szavazásban a Moszad hírszerző ügynökség is szerepet játszott.

    “Ez azt mutatja, hogy ennek a közigazgatásnak (Észak-Irakban) múltja van a Moszaddal, kéz a kézben járnak,” – mondta Erdogan.

    Egy másik, a hét elején kiadott beszédében Erdogan arra figyelmeztetett, hogy Törökország Izraellel való viszonyát veszélybe sodorhatja, hogy Netanjahu nyíltan támogatja a szavazást, amelyet Ankara viszont határozottan ellenez.

    A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah szombaton ugyanúgy azt állította, hogy a szavazás olyan összeesküvés, amit Izrael és az Egyesült Államok szőtt, hogy további területeket osszanak fel a régióban.

    Az Irán támogatását élvező Hezbollah, bírálta Izrael támogatását, és azt állította, hogy ez fenyegetést jelent az egész régióra és a Közel-Kelet felszabdalásához vezethet.

    Izrael az egyetlen ország, amely nyíltan támogatja egy független kurd állam létrehozását.

    Bagdad iraki központi kormányzata határozottan ellenezte a szavazást, ugyanúgy, mint a szomszédok, Törökország és Irán, akik tartanak mind a széthúzástól, mind a szeparatista érzelmektől a saját országukban élő jelentős számú kurd részéről.

    Egy olyan térségben, ahol kevés ország hajlandó kapcsolatot létesíteni Izraellel, egy független Kurdisztán egyesek szerint szövetségese lehet a zsidó államnak.

    Bár Izrael és az iraki kurdok közötti szimpátia széles körű, ugyanez nem mondható el a más országokban élő kurdokról.

    Izrael történelmileg viszonylag erős kapcsolatokat ápol Törökországgal, ami feszült viszonyt errdményez a török ​​kurdokkal.

    kiemelt kép: AFP

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .